Hova mész? ( XXV. fejezed )

*Emma szemszöge*

Szavai hallatán megmerevedek. Eddigi életem során voltak már futó kalandjaim, és volt rengeteg csalódásom. Nem mondom, hogy csak szerencsétlenül végződött egy-egy kapcsolatom, de lopták már el például a pénzem. És még nem is említettem egy volt pasimat. Angelo, a helyi bandavezér olyan csodásan lopta el a szívemet, aztán klopfolta, sütötte, főzte meg és rántotta ki, ahogy akarta. Ő volt az első szerelmem, és bolondultam érte. Kegyetlenül bánt velem, de annyira szerettem, hogy mindig megbocsátottam neki. Egészen addig vele voltam, mígnem célponttá váltam a riválisok szemében. Az életem volt a tét, ezért hagytam neki egy levelet és elszöktem. 

Most pedig itt ülök a kádban, és azt érzem, megtaláltam a helyem. Az egész olyan hihetetlennek tűnik. Könny gyűlik a szemembe, és amikor szipogni kezdek, érzem, hogy Damon nem mozdul. Maga felé fordítja az arcom, én pedig könnyes tekintetemmel az övét keresem. Szemei aggodalommal és félelemmel teliek, amitől csak még jobban sírni kezdek. Arcomat csupasz mellkasához szorítja, bekuporodom az ölébe, és csendesen sírdogálok. Nem tudom, miért jött ki rajtam pont most a múltban érzett összes fájdalom és keserűség, de egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni magam.

Egy idő után érzem, hogy megmozdul, így arrébb csúszom, hogy ki tudjon szállni. Felvesz magára egy köntöst, aztán kiemel a vízből. Ahogy lábam a padlóhoz ér, rájövök, hogy rettenetesen fázom. Szerencsére Damon rám terít egy másik köntöst, aztán ismét a karjaiba vesz, elvisz a hálószobáig, és gyengéden letesz az ágyra. Miután felvett egy boxert, bebújik mellém az ágyba, és magához húz. Felé fordulok, és megfogom a kezét.

- Sajnálom, hogy elrontottam ezt az egészet. – Homlokráncolását abbahagyja, helyette kapok egy édes mosolyt.

- Semmi baj. – Szünetet tart, mérlegeli, megszólaljon-e, aztán vesz egy nagy levegőt. - Elmondod, miért sírtál?

- Lányos hülyeség.

- Engem akkor is érdekel. 

- Csak… szeretlek. Nagyon. Csak… ne hagyj el, oké?

- Ennyi? –Vigyorog rám, amitől megnyugszom. – Nem szabadulsz tőlem.

- Köszönöm. – Suttogom, majd egy kis idő után mély álomba zuhanok.

***

Bőrdzsekijébe kapaszkodom, a hajamat a szél borzolja, még sisakkal a fejemen is, és teljesen felszabadultnak érzem magam. Damon hátának nyomom; amennyire csak tudom, az arcom, és ahogy egyre közelebb kerülünk a városhoz, látszanak a gyönyörű decemberi fények. Ez a két nap, távol a világtól teljesen felfrissített. Olyan érzésem van, mintha tudta volna, mikor kell közbelépnie.

- Na, milyen ott hátul? 

- Jó, mehetsz gyorsabban is. 

- Biztos? - Érzem a hangján, hogy vigyorog, és én sem tudom megállni.

- Persze. 

Leparkolunk a háza előtt, elengedem a derekát, és miután leszállok, átveti a lábát a motoron. Leveszi a sisakját, aztán segít nekem is. Ahogy lekerül rólam, előre hajolok, és megrázom a hajam. Az út alatt hihetetlenül összeborzolódott, és mikor felállok, szembe találom magam Damon vigyorgó képével.

- Mi az? – Próbálja elfojtani a nevethetnékjét, ezért oldalra fordítja a fejét, és még meg is vakarja borostás állát, de végig somolyog.

- Csak… elképesztően szép vagy. És nekem így is tetszik a hajad. – Felcsavarja a mutató ujjára az egyik tincsem, és olyan váratlanul csókol, olyan szenvedélyesen, hogy úgy érzem, a lábam alól eltűnt a föld. Egy kissé lefagyok, de aztán ugyanolyan hévvel válaszolok a támadására. Egyik keze a tarkómon van, a másikkal a derekamat markolja, én pedig pólójába kapaszkodom. Pár perc múlva lihegve válunk el, mindketten mosolyogva. Ad egy gyengéd puszit az orromra, majd megfogja a kezem, és befelé húz. Ahogy kinyitja az ajtót, megjelenik előttem Parancsnok, és egyből odafut hozzánk. Megvakargatom a fülét, amit heves farkcsapkodással reagál le. Míg Damon leveszi a kabátját, én a kosárhoz szaladok, és kiveszek egy labdát, majd eldobom. Parancsnok úgy fut utána, mintha az élete múlna rajta, majd készségesen visszahozza nekem.

- Jó kutya vagy!

- Na! Engem sosem dicsérsz… - Tetteti a megsértődést Damon. 

- Majd ha hozol nekem labdát, akkor fogom. – És mint Mr. Mókamester, lehajol a kosárba, kivesz egy piros, vinnyogó labdát, és a kezembe nyomja.

- Na, most már szeretsz, asszony? – Úgy mosolyog, mint egy ötéves, amitől teljesen megolvad a szívem. Lehet nem szeretni ezt a srácot? Nem hinném. 

***

Két hónap telt el a romantikus kiruccanás óta. A kezeim tele vannak szatyrokkal, és csak nagy vesződés árán sikerült kinyitni Damon házának ajtaját. Benyomakodom az ajtón, ledobom a cuccokat, és kifújom a hajamat az arcomból.

- Szia! Hoztam kaját, remélem éhes vagy. – Várom a választ, de nem kapok. Parancsnok sem került még elő. Nincsenek itthon? Hallom, ahogy leesik valami a földre, így rögtön keresem a zaj forrását, de nem látok semmi különöset. – Hé! Ez nem jó vicc. Merre vagy? – Ismét semmi. Befordulok a hálószobába, és meglátom Damont, ahogy a bőröndjeibe pakol. Rögtön megdermedek. Kezemmel az ajtófélfát szorongatom. Ő lassan felnéz, és kék szemeiben megbánást látok, mégis folytatja a pakolászást. Megköszörüli a torkát, és becipzározza a bőröndöt.

- Én… sajnálom. Csak… 

- Szerinted érdekelnek a kifogásaid? – Hangomon érződik a kitörni készülő sírás, vagyis inkább az a fajta bőgés, amit egy éjszakán át szokott az ember csinálni. 

- Szeretném átgondolni a dolgokat. Ez nem szakítás. De szükségem van…

- Szükséged van egy kis térre - szakítom félbe -, vagy esetleg egy kis időre, hogy átgondolhasd a dolgokat, igaz? Ismerem a dumát. Nagyon is. – Sarkon fordulok, a könnyeim végigfolynak az arcomon. Az ajtóhoz futok, kezemmel a kulcsot keresem. 

- Emma! Várj már! Hallgass meg. Kérlek. – Meztelen lába csattog a padlón, és ez arra ösztönöz, hogy gyorsabban mozogjak. Leveszem a kulcstartómról a ház kulcsát, felé dobom, majd a kabátommal a kezemben elrohanok. – Várj már meg, a kurva életbe! – Felkapja a bakancsát, és utánam fut, de engem nem érdekel. Tudhattam volna előre. Mindig pofára esek. Minden egyes alkalommal csalódok, mégsem tanulok belőle. Lihegését egész közelről hallom, én pedig már kezdek fáradni. Befordulok a sarkon, és nekimegyek rengeteg embernek, de nem érdekel. Bocsánatot sem kérek. Csak el akarok tűnni innen. A szívem felrobbant, nem hagyott mást, csakis fájdalmat. Egy kéz kapja el a csuklómat, és akárhogy próbálom kirántani magam a markából, túl erős. Maga felé ránt, így nekiütközöm kőkemény mellkasának. Először kapálózom, ütöm, ahol érem, de a sírás felülmúl mindent, és nem marad más választásom, telesírom szürke pólóját. Megpróbál átölelni, de ellököm a karját. Hátralépek, megtörlöm a szemem, aztán egy akkora pofont adok neki, hogy az én tenyeremnek is kegyetlenül fáj. Nem tűnik dühösnek, számíthatott rá. 

- Emma, egy hetet kérek. El kell intéznem pár dolgot. Aztán visszajövök érted. 

- Nem érdekelsz. Maradj is ott. Egyáltalán nem izgat, mi lesz veled. Csak soha többé ne lássalak. Értesz engem? Ne merj a szemem elé kerülni.

- Kérlek…

- Csak akkor fogunk találkozni, ha én megyek el hozzád. Ha megpróbálsz a közelembe kerülni, esküszöm neked, hogy kiheréllek. Viszl… Á, inkább hagyjuk. – Befutok a tömegbe, és még hallom, ahogy ordibál utánam, de nem állok meg. Addig akarok futni, míg a szívem megszűnik dobogni.

BlondyBo;)

Baleset... de milyen? ( XXIV. fejezet )

Sziasztok!

Szégyenkezve bújok meg a sorok között. Őszintén sajnálom, 2 hónapot késtem, de... de... áh, nem keresek mentségeket. Szégyellem magam, elhanyagoltam a blogot.  Sajnálom, tényleg, de mostantól ígérem, hogy minden héten hozunk új részt! (Legrosszabb esetben 2 hetente) Remélem, nagyon kedves és mélyen tisztelt olvasóink, nem hagytatok magunkra úgy, mint mi titeket! Most viszont itt vagyok, új, friss, ropogós résszel! Még egyszer elnézést kérek, többé nem fog előfordulni! #dissapointedandreallysad

*Damon szemszöge*

Fogalma sincs, mi lehet, de nincs is időm elmondani. Miután felveszi a sisakját, és átölel hátulról, azonnal indulunk. Sosem voltam nagy törvénytisztelő. Oké, ez nem azt jelenti, hogy embert ölök meg bankot rabolok, de például sebességkorlátokat sosem tartom be. az 50-es tábla mellett is simán elhúzok 80-nal. Ha egyedül megyek, akár 100-al is, de érzem, hogy kicsit erősebben szorít, ezért lassítok. Nem akarom, hogy veszélyben érezze magát.

Egy jó 20 perc alatt kiérünk New Yorkból egy kisebb tisztáshoz, aminek a végében egy erdő kezdődik. A mező közepén egy kisház álldogál, halvány fények szűrődnek ki belőle.

- Damon, mondd már, mi van! – pattan le mögülem, leveszi a sisakját, és kétségbeesetten körbenéz. – Ennél nagyobb nyugalom csak temetőben lehet, miért vagyunk itt? Hol a baleset?

Ráérősen én is leszállok, a sisakomat az ülésre rakom átmenetileg, és vigyorogva a szemébe nézek.

- A szívem balesetezett… megszakadt, mert egész nap nem látott.

- Istenem, te állat! – üt hasba keményen – Komolyan mondom, nem vagy normális! Itt etetsz egy balesettel, és még akkor sem mondasz semmit, ha pánikolok!

Nagyon gesztikulál, csapkod a kezével. Hm… azt hiszem, tudom, hogy állítsam meg. Egyik csuklóját elkapva közel húzom magamhoz, ajkam csak éppen súrolja az övét.

- Nyugi! Tényleg hiányoztál! Olyan keveset láttalak, mióta együtt vagyunk!

- Hát, talán mert nem jársz edzésre! Miért nem jársz egyáltalán? Világbajnokságra készülünk Mr „flegma vagyok, és magára hagyom a társam”!

Nevetve megrázom a fejem, és magabiztosan megcsókolom. Ekkor már ő sem pampog, a karjaival átkulcsolja a nyakamat, a hajamba túr, teljesen ellazul és átadja magát nekem. Mennyei érzés annyi mardosódás után.

- Szeretlek, Emma! – suttogom az ajkára, az arcára simítok, próbálom az érzéseimet tettben is kimutatni.

- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt bevallom, de belezúgtam Damon Kinghtba. Abba a nagy pofádba, azokba a gyönyörű, csillogó kék szemekbe, amik titokban tudom, hogy engem vizslattak… - vigyorodik el nagyon. Ah, tisztában van a dolgokkal, nagyon is.

- Pont te beszélsz, Miss nagyszájú? Végre valami normálisra is használod, nem csak próbálsz sikertelenül alázni. – csókolom meg újra, de ellök.

- Tessék? Valami normálisra? Már bocs, de azt hiszem, én járok médiakommunikációra, szóval te csak fogjad befele!

Nevetve megrázom a fejem, rákulcsolom az ujjaimat az övéire, majd elkezdem a faház felé húzni. Mosolyra húzza ajkát, tiltakozás nélkül követ. Kinyitom az ajtót előtte, és betessékelném, ha megmozdulna. Valószínűleg a látvány taglózta le ennyire. Mindenfele rózsaszirmok, egy lámpa se ég, csak a kis mécsesek és lámpások világítják be a helyiséget. Pirosas félhomály van, a gyertyák és rózsák töltik be kellemes illattal a levegőt. Nem sürgetem, gyönyörködjön csak, addig én hátulról átölelem, és a nyakára adok egy gyengéd puszit. Minden klisés szart összeszedtem, amitől olvadoznak a lányok, szóval őszintén remélem, hogy nála is beválik.

- Damon… - suttogja elfúló hangon.

- Tetszik? – motyogom a nyakára, majd előredőlök kicsit, hogy lássak valami reakciót. Hatalmas mosollyal felém fordítja az arcát, és egy hosszú, forró csókkal ajándékoz meg.

- Annyira édes vagy, egyszerűen… nem találok szavakat, annyira szeretlek!

- Én is téged, kicsim. – döntöm a fejem az övének, és a karomat kezdi simogatni, még egy kicsit lubickolunk az érzésekben. Furcsa, nemrég szavakkal gyilkoltuk egymást, most a karjaimban megpihenve gyönyörködik az ajándékomban, én pedig szeretetteljesen ölelve magamhoz, minden rosszat a hátunk mögött hagyva. Talán ezért martuk egymást? Az elfojtott érzelmek miatt? Ennyire lett volna szükségünk, csak ki kellett volna valamelyikünk száján csúsznia annak az egyetlen egy szónak… szeretlek. Mennyi időt és energiát megspórolhattunk volna, és fel is használhattuk volna másra. Na, de most itt az alkalom rá.

- Mit szólna a kisasszony egy jó forró fürdőhöz? – csúsztatom lassan a ruhái alá a kezem, a csípőjét simogatom

- Benne vagyok! – suttogja sóhajtva, érzem, ahogy ellazul a kezeim között. Kihúzom a kezem, megfogom a kezét, majd lágyan húzom magammal a fürdőbe. Magam elé engedem, majd miután én is belépek, becsukom az ajtót. Hasonló fénypompában és illatokban úszik a helyiség, a kád teljesen tele, hab magaslik ki belőle.

- Miért nem mutattad meg hamarabb ezt az édes oldaladat, Knight? – sóhajt fel, mire nevetve mögé lépek, és adok egy puszit a vállára.

- Tudtad te pontosan. – suttogom a fülébe, majd a nyakára is adok puszit. Lassan lehúzom róla a felsőjét, lazán a földre ejtem. Így teszek minden más ruhadarabjával, gyengéden érintem a bőrét az ujjbegyeimmel. Sóhajtozik, a karomat simogatja, majd teljesen levetkőztetve áll előttem. Nem takarja el magát, még csak el sem pirul. Magabiztosan fordul felém, bízik bennem, egyenesen a szemembe néz. Én sem bírok másfele. Mintha csak hipnotizálna, levetkőzöm én is gyorsan, a szemkontaktus nem szakad meg. Huncut vigyort ejt. Feltűnik, hogy gyorsan végigsiklik rajtam a tekintete. Hát most na, nincs mit takargatnom, tisztában vagyok az előnyeimmel… előtte meg aztán főleg szívesen mutatkozom így.

- Jól van, te Adonisz, most már betolhatod magad mögém. – zökkent ki édes hangjával. Éppen belép a kádba. A kezem nyújtom, segítek neki beülni, majd belépek én is mögé. Lassan leülök, hátradőlök, végül az ölembe húzom. Jólesőn elnyúl, a víz alatt, fejét a mellkasomon pihenteti. Összekulcsolom az ujjaimat a hasán, így ölelem magamhoz, ő pedig az én ujjaimra kulcsolja az övéit felülről. Kellemes csend, semmi moraj a városból. Jól esik végre az egész így kettesben.

- Megváltoztál.

Felvonom a szemöldököm. Hogy érti ezt? Azt hittem ezt szeretné. Az érzékeny, romantikus, de rosszfiús macsót.

- Nyugi már! – pillant fel rám kuncogva, csak úgy ragyog a tekintete a boldogságtól – Nem rossz értelemben mondtam! Sosem éreztem magam ennyire elkényeztetve. Azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy mindezt te adod meg nekem! Titkon mindig reménykedtem, ahányszor csak együtt táncoltunk, mindig elvesztem azokban a gyönyörű kék szempárban. Próbáltam megfejteni, hogy mi a halálért vagy velem ilyen ellenséges… - suttogja az utolsó mondatot. Mély sóhajt veszek.

- Miss Emma Lloyd. A kék szempár epekedve figyelte minden mozdulatodat, csak a hatalmas pofája és önbecsülése miatt utálatként tükröződött a tetteiben. Életem legnagyobb baklövése volt, most már tudom. Olyan régóta figyellek, lenyűgöz a mozgásod. Az az összhang, ami közted és Nick között volt, aztán valamilyen módon, minden utálat ellenére velem is sikerült megtalálnod. Hihetetlen, lenyűgöző, szexi… nem tudom, mikor hozzád értem, az egész testem mozdult feléd, még többet akart. A tánc, amit Jess talált, a legjobb haverom nyomulása, Nick visszatérése… na, ezek még nagyobbat ütöttek. Beindultak a férfi ösztönök, magam mellett akartalak tudni, vigyázni rád és szeretni. Csak ahogy mondtam, az egóm ezt nem engedte. Annyira sajnálom, olyan sokáig tartott rájönnöm, mit kéne tennem.

Veszek egy mély sóhajt, jól esik, hogy végre kimondhattam az igazságot. Emma viszont lefagy, a kezünkre bambulva mereng el. Istenem, csak mondd, hogy nem most basztam el mindent!

HItaly:)

Újabb mérföldkő!

Sziasztok! :) 

Sajnálom, nem új résszel jöttem, de igyekszem nagyon! :) Szóóóval... átléptük a 10.000 oldalmegjelenítést! Ez hihetetlen, mikor elkezdtük, sokáig reménytelennek tűnt az egész, kevés néző, kevés feliratkozó, kevés komment, most meg... hihetetlen! A 19 feliratkozót meg sem merem említeni! (meg van pár díjunk is, csak lusták vagyunk megcsinálni a feladatokat... :P) Elég durva, sosem képzeltük volna! Nagyon nagyon szépen köszönjük, őszintén reméljük, hogy továbbra is követitek a két fiatal nem éppen akadálymentes életét! Így a 20. részre sikerült egymásra találniuk (sokak örömére :D), viszont továbbra sem lesz minden rózsaszín felhő meg a többi közhely... További jó olvasást kívánunk, és az újonnan idetévedőknek pedig jó szórakozást, ha elkezdik olvasni! ;)

BlondyBo HItaly

Egy új kezdet ( XXIII. Fejezet )

Emma szemszöge

- Nem úgy tűnt eddig, mintha tényleg csak én érdekelnélek.
- Az emberek, főleg én, tudnak rejtegetni dolgokat. Évek gyakorlata. – Kacsint egyet, majd leránt maga mellé ülő helyzetemből. Szeretnék hinni neki, de akkor mégis miért járt Ash-sel? – Figyelj! A múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövő még rajtunk áll. Ne azon gondolkodj, mi hogy volt, hanem gondolj arra, hogy mi lesz kettőnkkel.
- Mit akarsz mondani? Mert kezdek félni, hogy túl sokat voltál Jess-szel. Nem vall rád ez a sok duma. – Vigyorgok, ő pedig játékosan megharapja a vállam.
- Akarsz a barátnőm lenni, Emma Lloyd? – A mosoly rögtön az arcomra fagy.
- Komolyan gondolod?
- A legkomolyabban.
- Igen. – Suttogom, ő pedig a számra tapasztja a száját, és addig csókol, míg már a nevem sem tudom.

Másnap Damon elvisz motorral az egyetemhez, és miközben vadul csókol, érzem, hogy az emberek megbámulnak minket.
- Hé, nyugi. Tartogasd ezt későbbre.
- De ha egyszer ennyire dögös vagy! – Egy hatalmas cuppanós puszit ad a számra, és konkrétan érzem, hogy lángol a fejem.
- Damon, egy sima póló meg farmer van rajtam.
- De ez az én pólóm. És mégiscsak jobban áll rajtad, főleg dekoltázs téren. – A szemöldökét húzogatja, mire belebokszolok a karjába. Nem csinál semmit, csak vigyorog, mint a vadalma, én meg nem bírom ki nevetés nélkül.
- Perverz egy alak vagy.
- Kár tagadni. – Egy apró puszit nyom az arcomra, amivel éreztetni akarja, hogy mennem kéne órára. Vigyorgó fejjel sarkon fordulok, és vissza sem nézek.

Két hét múlva...

A padkán ülök a próbaterem előtt, kezemmel a térdemen dobolok. Miközben Damont várom, mosolyogva gondolok arra, amikor először randira vitt.

Az utolsó simításokat végzem, amikor hallom Damon erőteljes kopogását. Beletúrok a hajamba, és az ajtóhoz szaladok. Mikor meglátom, szerintem az állam a poklot súrolja. Nem is a hatalmas csokor rózsa és a csoki a legszembetűnőbb, hanem hogy öltönyben van!  És láthatóan zavarban. A szám elé teszem a kezem, de így sem tudom elrejteni a kuncogást.
- Ne már! Ne röhögj! Komolyan akarom végigcsinálni. Megérdemelsz egy rendes randit.  – Kiegyenesedem, vigyorogva végigmérem, és miközben beszélek, visszafojtom a nevetőgörcsöm.
- Rendben. Uram. Ön… kitűnően fest.
- Köszönöm a bókot, de Ön mellett fabatkát sem érek. Gyönyörű vagy. – A kézfejemre nyom egy apró csókot, amitől egyszerre érzem magam a fellegekben és az ájulás határán. Mikor felegyenesedik, kék szemeivel fogva tart, és nem is ereszt. Nyelek egy nagyot, és kissé elvörösödöm attól, amit bennük látok.
- Mindjárt jövök, csak beleteszem egy vázába a virágot. Addig ülj le. – Kiveszem a kezéből a hatalmas csokrot, és miközben a szobában kutatok a váza után, hallom, ahogy a pultra teszi a bonbont, aztán ledobja magát a kanapéra. Az asztalra teszem a rózsákat, aztán lehuppanok Damon mellé. Ő egyből átkarolja a vállam, és egy puszit nyom a nyakamra. Ennyire boldognak még sosem láttam. Hüvelykujjával kis köröket rajzol a vállamra, és én majd felrobbanok. Megköszörülöm a torkom, és felállok.
- Menjünk, mert a végén még itthon töltenénk az estét.
- Nekem az a megoldás is tetszene. – Vigyorog, miközben rám kacsint. Damon Knight rám kacsintott! Az agyam eldobom.
- Perverz alak!

Az étteremben mindenki a mi kívánságainkat lesi. Nem tudom, mennyit fizetett ezért Damon, de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom. Még ajándékpezsgőt is kaptunk.
Mikor már lassan záróra volt, elvitték a tányérjainkat. Damon egy nagyot kortyol a pezsgőből, majd lassan leteszi, eközben végig engem bámul.
- Mi az?
- Van egy meglepetésem. De csak akkor adom oda, ha biztosan elfogadod.
- Nem ígérek semmit. – A tekintete az enyémbe fúródik, miközben a zsebébe nyúl, és elővesz egy kis dobozkát. Felém nyújtja, én pedig remegve nyúlok érte. Rápillantok, de nem látok rajta semmilyen érzelmet. Kinyitom a dobozt, és leesik az állam. Legelőször egy apró balettező lányt látok meg, és ahogy kihúzom, megpillantom a hozzá tartozó ezüstláncot. – Uram atyám! Ez gyönyörű! Köszönöm. – Áthajolok, és egy csókot nyomok a szájára.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. A medált még az anyámtól kaptam, a lánc pedig új.

Álmodozásomat a motor hangja szakítja félbe. Damon megáll előttem, kapkodva leveszi a sisakját, leszáll a motorjáról, és felém nyújtja a kezét.
- Gyere, sietnünk kell.
- Mi a baj? – A szokásos köszöntés helyett csak markolom a kezét. Ha ilyen ideges, az sosem jelent jót.
- Baleset történt. Pattanj fel, mennünk kell.
- De kivel? És mikor? Mondj már valamit!

                                                                                                                                            BlondyBo ;)

Sajnálom!

Sziasztok! :)

Így lassan 2 hét elteltével újra jelentkezem, csak sajnos nem új résszel. :( Adódtak problémák, és elkezdődött a suli, sajnos nem volt időnk hozni a részt, de ezen a héten igyekszünk bepótolni! Sajnáljuk, nagyon igyekszünk pedig! :( A következő részig esetleg írhatnátok valamiféle visszajelzéseket, hogy van-e egyáltalán értelme továbbírnunk vagy bármit! :) Még egyszer bocsánat a várakozásért!

BlondyBo HItaly 

Jöjjön, aminek jönnie kell ( XXII. fejezet )

*Damon szemszöge*

Őszintén be kell vallanom, félek ettől a beszélgetéstől. Mint mondtam, én részegen is képes vagyok józen lenni, de nála nem tudom mi a helyzet. Biztos nagyon másnapos, fáj a feje, nem tud rendesen erre koncentrálni. Viszont ha most elmegyek, talán gy életre elrontok mindent. Mit tegyek? Kockáztassak be egy szemtől szembe kikosarazást, vagy lépjek le, mint egy semmirekellő „rosszfiú”, aki jól végezte dolgát, és egy újabb csajt kapott meg, ha nem is egy éjszakára, de egy csókra mindenképp.

- Akarsz róla beszélni, vagy söpörjük egyszerűen a szőnyeg alá? – kérdezem meg óvatosan inkább. Talán ez a legjobb megoldás.

- Ez igen! – bólogat nyugodtan tűntetve magát – Nem csalódtam benned, Knight, hozod a formád! – áll fel most már idegesen, és az ajtóhoz lépve kinyitja azt. – A sohaviszont nem látásra! – int ki a folyosóra.

- Most mi bajod van? Mit mondtam rosszat? – állok fel én is, hogy kevésbé érezzem magam kiszolgáltatottnak.

- Ez az egész pofátlan léted, ahogy halál lazán besétálsz hozzám, a dögösen felállított hajaddal, meg bőrdzsekiddel, utána seperc alatt feltalálod magad nálam! A végére meg bedobsz egy ilyen kérdést! Kurva gyorsan takarodj innen, amíg nem uszítom rád a szomszédot! Komolyan mondom, nem egyszer segített ki mindenféle jött-mentet!

- Komolyan a szomszéddal fenyegetőzől? – lépek elé vigyorogva. Nem retten meg, magabiztosan áll egy helyben, a kezeit a mellkasa előtt kulcsolja össze, és keményen állja a tekintetem. – Nem akarok neked rosszat! Magamnak se vallottam be, mert idegesít a stílusod, de nem tudom tovább titkolni se magam előtt, se előtted!

- Mi a frász? Mi az, hogy az én stílusom idegesítő? Akkora pofád van, csodálom, hogy befértél az ajtón, te állat!

Akaratlanul is elmosolyodom a kijelentésén, amiről tisztán hallom, hogy nem gondolja komolyan.

- Tudod mi az egyetlen baj, Lloyd? – támaszkodok meg a falnak, így közrezárva őt. – Hogy a nagy pofám miatt vonzódsz hozzám többek között.

Nem tudtam nem észre venni a libabőrt a kezén. Egy ütős reposzton gondolkodhat, amit pár másodpercen belül meg is ad. Egyik kezével teljesen átkarolja a nyakamat, így húz le magához, a másikkal a hajamba túr, és egy erőteljes csókkal válaszol. Nem mondom, rendesen meglepett, de azonnal reagáltam. Egy kezemmel a derekánál fogva vontam magamhoz maximálisan, a másikkal a combja alá nyúlva biztatom a lábait, hogy kulcsolódjanak össze mögöttem. Amint ezt megtette, teljesen a falnak nyomom, és megállás nélkül falom az ajkát, most már józanul. Nem kell a pia, ha anélkül is a kezeim közt tudhatom a saját akaratából. A kezem combján pihen, amit pólója aljához irányítok, majd alányúlok, így nagyobb hatást érhetek el fedetlen bőrének érintésével.  Egy halk sóhajt tapasztalok is, mire elégedett mosolyra húzom a szám, és másik kezemmel igyekszem az arcát cirógatni. Nem maradok viszonzás nélkül, egyik kezével ő is benyúl a pólóm alá. Kezdetben ujjbegyével simogatja végig a hátam, majd a csókok erősödtével átvált a körmeire. A könnyed végighúzások néhány mozdulatomra komoly karmolássokká kerekednek. Mi lesz itt, ha esetleg kikötünk az ágyban? Igazából nem számít, tegyen bármit, én örülök, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz annyi szenvedés után. A múlt egy éjszakára eltűnhet, a gondokkal és egyéb nem kívánatos személyekkel együtt. Ráérünk a holnapon aggódni, ha eljön. Itt van velem egy igazi vadmacska, vele kell törődnöm, a kapkodó, mohó csókjaiból kiérzem az erős szeretethiányt. Talán nálam is megvan mindez, Ashnél sosem éreztem ugyanezt. Kiteljesedtem. Nem lehet megmagyarázni, ezt át kell érezni!

Mikor a pólóm levételével kezd próbálkozni, akkor érzem igazán, hogy ideje elvonulnunk. A combját erősen tartva indulok el reflexből egy ajtó irányába, ami szerencsémre pont a hálószobája. Erőteljes mozdulattal nyitok be, majd ugyan úgy rúgom be magam után, közben egyszer sem hagyom a csókunkat megszakadni. Hirtelen dönt úgy, hogy átvenné az irányítást, ezért simán kivergődik a kezemből, majd az ágyára lök. A derekamra ül, én a könyökömön támaszkodva kapok fel az ajkáért. A bőrdzsekim még kint lekerült, most a pólómmal szarakodik. A vágy úrrá lesz rajtam, ezért kapkodva cibálom le magamról, majd, mint egy véres rongyot, már hajítom is be a sarokba. Az a pillantás, amit ejt a felsőtestemre, elég komoly önbizalommal itat meg. Egy szó nélkül a mellkasomra téved a szája, onnan le a hasamra.

- Tesztelhetem a kockákat? – néz fel rám vigyorogva. Ezt abban a pillanatban konkrétan meg sem hallom, nemhogy felfogjam egyáltalán. Nem is hagy időt válaszolni, óvatosan megharapja a bőrömet, mire én felszisszenek. Jóleső, bizsergető érzés önt el, mikor azt a pontot kezdi el szívni. Igyekszem a szabad bőrfelületét cirógatni, amiből nincs sok. Az a fránya póló még rajta van.

- Túl sok a ruhadarab, Lloyd! – húzom fel magamhoz egy csókra, közben gyorsan kibújtatom a felsőjéből, ami az enyém mellett landol. – Észbontó vagy, mikor próbálsz uralkodni, de ez nekem áll jobban!

Fordítok a helyzetünkön. Kihúzom alóla a kezét, és a hátára fektetem. Én a feje mellett támaszkodom meg fél kézzel, a másikat végigjáratom az oldalán. A szájáról letérek az állára, onnan a pulzuspontjához közeli részhez. Mikor óvatosan a fogaim közé szorítom a bőrét, hangosan felnyög, és belekarmol a hátamba. Hogy enyhítsem az esetleges fájdalmat, egy puszit adok az érzékeny területre, amire egy halk sóhaj hangzik fel. Mosolyogva térek vissza az ajkára, majd egy pillanatra megtámasztom a homlokom az övén.

- Szeretlek! És ezt nem a „meg akarlak kapni” énem mondja!

- Tudom, érzem minden érintéseden! – húzza végig ajkával az enyémet, majd egy puszit hagy az alsó ajkamon.

- Biztos, hogy szeretnéd? – csúsztatom a kezem a pizsamaalsójának széléhez, közben gyengéden érintem fedetlen bőrét.

- Ennél biztosabb csak abban vagyok, hogy én is szeretlek! – csókol meg újra vadabbul, és simán kikapcsolja az én övemet.

***

Másnap reggel lágy simogatást érzek meg a hátamon. A kellemes érzés végigjárja a testem, ezért fél szemmel ránézek a mellettem könyöklő gyönyörűségre. Mosolyogva dobja hátra a haját, majd visszafekszik, közel mellém. Az oldalamra fordulok, egyik karommal közelebb vonom magamhoz, a fejem alatti kezemmel a haját simogatom.

- El sem tudod képzelni, milyen régóta álmodom erről a pillanatról! – suttogja lecsukott szemekkel.

- El sem hinnéd, hogy ugyan ezt akartam mondani! – csókolom meg lágyan, mosolyogva. Még közelebb húzódik hozzám, én pedig egy puszit nyomok a fejére.

- Nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak! – mormolja a takarót gyűrögetve.

- Mit szólnál, ha ma nem mennénk be próbára? Lógjuk el, töltsük itthon, kettesben ezt a napot! Legalább bepótolhatom az általam elcseszett időt, amit nélküled kellett töltenem!

Nem válaszol rögtön, sőt, még pár perc elteltével sem. Ajaj, rosszat mondtam? Most kezdhetek aggódni?

HItaly:)

Következmények ( XXI. Fejezet )

*Emma szemszöge*

Mikor kinyitom a szemem, két dolog jut eszembe. Egy: miért hagytam, hogy valaki átmenjen a fejemen egy kamion, tele bazi nehéz tárgyakkal 657-szer? Kettő: tényleg rácsok vannak előttem, vagy csak álmodok? Mocorogni kezdek, mire a mellettem lévő ágyon az idegen hátrébb húzódik. Megköszörülöm a torkom, és rámosolygok a lányra, aki alig lehet idősebb nálam. Haja zilált, ruhái mocskosak és szakadtak, de látszik, hogy ő is csak leitta magát tegnap. A lány rám pillant, de nem szólal meg.
Hirtelen az ajtó nagy kattanással kinyílik, és egy mogorva, öreg férfi lép be, kezében egy hatalmas kulcscsomóval. Megvetően pillant rám, majd közli, hogy távozhatok. Még visszanézek a lányra, de rögtön megbánom, amikor dühösen pillant fel rám. Biztosan valami durvábbat tett, mint mi, és nem szabadul ilyen könnyen.
Mikor meglátom Damont, azonnal odalépek hozzá, átölelem a derekát, és beszívom az illatát.

  Ad egy puszit a fejemre, és végigsimít a hajamon. Szerencsére nem taszít el magától. Boldogság önt el, átjárva a testem minden részét. Eszembe jut pár dolog az estéről, bár még mindig nem hiszem el, hogy ezek megtörténtek. Damonre pillantok, aki olyan szemtelenül vigyorog, mintha nem is itt lennénk. Annyi minden változott egy este alatt, fel sem fogtam teljesen. Rengeteg kérdés kavarog a fejemben, teljesen bizonytalan a jövő. Ez most egyszeri, részeg alkalom volt, vagy komolyan gondolta? És ha így van, mi lesz most?
Egy hang megszakítja gondolatmenetem. Jess néz ránk anyáskodóan, mégsem mérgesen
- Majd magyarázkodtok később. De most menjünk, irtózok az ilyen helyektől. - Megragadja a karomat, én pedig egyszerűen nem tudok nem vigyorogni. Egy pillanatra elkapom Damon tekintetét, de ő póker arcot vág.

Fáradtan dobom le magam a kanapémra, olyan érzésem támad, mintha a kanapé teljesen elnyelne. Furcsa egy nap áll mögöttem. Miután átbeszéltük ezt az egészet Jess-szel, és kifizettük a csekket, Damon hazahozott a kocsijával. Ami nem is lenne probléma, de alig szólt hozzám. És ha mégis, tőmondatokkal lerendezett. Egy undok részem azt suttogja, hogy megbánta ezt az egészet. De akkor reggel miért volt olyan boldog? Én már nem értek semmit.
Mindezek után áthívtam Zack-et. Nem halogathattam tovább a dolgot. Így is hamarabb kellett volna ezt tennem, de valami mindig visszatartott. De már rájöttem, hogy nem szerettem soha igazán. Nem volt egy könnyű menet.
- Miatta, ugye? A rohadék! Mindig az kell neki, amit nem kaphat meg. De figyelmeztetlek, nem fog sokáig foglalkozni veled. Amint komolyabbra fordulna a dolog, el fog húzni. Te csak egy új, csillogó kis játékszer vagy a számára. De azért kösz, hogy eldobsz mindent ezért. – Beszéde végén könnybe lábadt a szemem. Nem csak azért, mert bűntudatom volt, hanem mert féltem, hogy igaz, amit mondott. Egy dühös pillantás kíséretében elhagyta a lakásom, az ajtót is úgy becsapta, azt hittem, kiesik a helyéről. Pár pillanattal később meghallottam a motorja ismerős hangját, és tudtam, hogy itt a vége mindennek.
Most pedig itt fekszem, és úgy érzem, ez volt életem legrosszabb napja.

Már épp elaludtam volna, amikor hangos kopogásra leszek figyelmes. Nyöszörögve kelek fel, magamra kapom a köntösöm, és az ajtóhoz lépek. Ám ekkor kivágódik, arcon találva engem. Az egyensúlyomat elvesztve a földre esek, fejem hatalmasat koppan a padlón. Az orromhoz kapok, amiből ömlik a vér. A falat fogva állok fel, és abban a pillanatban megbánom, hogy nem tettettem magam halottnak. Vagy legalábbis ájultnak. Bármi jobb lenne, mint egy dühös, ex-legjobb barátnő, hozzáadva az ex-barátnő címmel, aki jelen pillanatban erősen dolgozik azon, hogy a tekintetével felgyújtson. Egy szemernyi megbánás sincs az arcán az orrom miatt.
- Te utolsó, rohadt kurva! Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Annyira tudtam, hogy magadnak akarod az én pasim! Mindent tudok rólatok! – Sikítja, én pedig nehezen állom meg, hogy ne fogjam be a fülem.
- Komolyan te papolsz nekem ilyen dolgokról? Semmi közöd hozzá. És amúgy is, részegek voltunk.
- Utállak! – Semmi más nem jut eszébe, ezért beljebb lép, leveri az asztalomról a könyveim, és a tavaly karácsonykor kapott lámpám. Igazából sosem tetszett, de akkor sem akartam, hogy így végezze. Odalépek a csendben tomboló Ash-hez, és a karjánál fogva rángatom ki a folyosóra, majd az orra előtt csapom be az ajtót. A másik oldalról mérges fújtatás, majd trappolás hallatszódik, ami egyre halkul, ahogy elhagyja a szintet. Jézusom! Sosem lesz nyugtom. Az orrom teletömöm zsepikkel, bár a ruhám így is olyan lett.
A késői látogatástól teljesen éber lettem, így készítek egy teát, és leülök tévét nézni. Sokáig kapcsolgatok, amíg megtalálom az egyik kedvenc sorozatom eddig nem látott részét, és a rengeteg párna és plüss között kényelmesen elhelyezkedek.

Amikor végre a főszereplők közelebb kerülnének egymáshoz, nem csak őket, de engem is megzavarnak. Ezúttal az illető a csengőt használja. Felkelek, még meg is botlom az egyik leesett vackomban. Kinyitom az ajtót, és megpillantom azt a kék szempárt, ami hónapok óta kísért.
- Hello, megint. – A szívem rögtön vagy háromszor gyorsabban ver, a gyomrom szerintem az agyam és a lábujjam között liftezik, és még izzadok is. Remek. – Bejöhetek?
- Persze. – Félre állok, ő pedig rögtön otthon érzi magát a fotelben. Rendezetlen haja és bőrkabátja kombinációja hatására kapkodni kezdem a levegőt. – Kérsz valamit?
- Nem. Csak beszélni jöttem veled.
- A tegnap estéről van szó?
- Igen, közre játszik. El kell döntenünk, mi legyen kettőnkkel.

 BlondyBo;)

Lopott tánc ( XX. fejezet )

*Damon szemszöge*

Imádom ezt a játékot. A poharak megállás nélkül fordulnak, az ötödik után már kezdem érezni, hogy a Föld tényleg forog a tengelye körül. Valamilyen oknál fogva (tényleg, fogalmam sincs miért, talán a sokéves bulizás, ki tudja) elég jól bírom az alkoholt, kezdetben rengeteg hülyeséget csináltam, egy idő után viszont már simán sikerült megtartanom a józan eszemet… de! Bizony, most jön a de. Ha jó a társaság, beindul a parti ösztön, és képes vagyok eldobni a komolyságom. Ezt igyekszem gyakran bizonyítani.

- Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk valami nagyon ütőset? – hajolok közelebb hozzá vigyorogva, hogy csak ő hallja. Egy mosolyogós biccentést kapok, és már áll is fel a helyéről. Intek a pincércsajnak, hogy írja a többihez, (igen, jártas vagyok errefele) majd a vállánál átkarolva vezetem New York kissé kintebb eső részéhez. Az ölelés csak elővigyázatosság, érzem, hogy egy cigi csikkben megakadna, és elesne, olyan részeg, de jó a kedve, ez a lényeg. Az idő lassan ellenem is kezd játszani. Mióta mennek a főúton 220-al az autók? Vagy Need For Speedbe kezdtek a hétköznapi emberek is, nem csak Aaron és Dom? A házak meg… mondja valaki, hogy rosszul látok, és nem tolja éppen Vasember elém a Stark felhőkarcolót?! Mikor is csöppentünk a Bosszúállók forgatásába? Önként és dalolva vonulok elmegyógyintézetbe, ha Thor most csapja le előttem a pörölyét! Komolyan megteszem, én magam húzom fel a kényszerzubbonyt! Oké, talán lassan azt hiszik rólam, hogy nem csak részeg vagyok, még be is szívtam.

- Damon, te is látod azt a kis kerek izét, ami Meseországba visz át, ha beleugrassz? – mutat az út közepére, ahova értetlenül kapom a fejem.

- A csatornafedőre gondolsz?

- Nem azt mondtam?

Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés, azt hiszem rájött, milyen brutálnagy baromságot mondott.

A következő pillanatban befordulunk egy kisutcába, ahova szinte már ösztönösen megyünk. Nem más a hely, mint a mi kis próbatermünk. Emma reflexből nyitná ki az ajtót, és lépne be, az viszont tekintettel, hogy éjjel 2 van, be van zárva, így szépen lefejeli a bejáratot.

- Damon, fáj a fejem! – kapja nevetve a kezét a fájó ponthoz. Egy spontán ötlettől vezérelve egy puszit adok rá, hátha segít valamit. A mosolyból ítélve nem bánja. – Elárulnád, hogy szeretnél bejutni?

A kulcscsomóm után kutakodok, ami valamiért nincs meg. Egy normális ember ilyenkor mit csinál? Pánikolva keresi még a gatyájában is. Részeg Damon mit csinál? Egy vállvonás után könyökkel betöri a pince ablakát, majd rendesen megtisztítja a szilánkoktól.

- Öm, mit is csinálsz pontosan? Mióta lettél betörő?

- Ez nem számít betörésnek! Van ide kulcsom, csak most nincs itt. Szóval jogom is van itt tartózkodni bármikor. – csavarom egyszerűen a javamra a szálakat. Mindent meg lehet magyarázni, csak tudni kell jól. – Ne aggódj, amíg engem látsz!

Lazán bemászok az ablakon, arrébb söpröm a szilánkokat, majd segítek Emmának. Nevetve felmegyünk a próbaterembe, és már kapcsolom is a hifit.

- Mit kíván a kisasszony? Rock, pop, hip hop?

- Keringőt! Angolkeringőt!

Meglepetten felhúzom a szemöldököm, nem egy hétköznapi kérés, de miért ne? Az első szám, ami a CD-n van Milky Chance – Stolen Dance. Nem angolkeringőnek szánt zene, viszont mit számít két talajrészeg embernek? Főleg két talajrészeg táncosnak.

- Enyém lehet ez a lopott tánc? – hajolok meg előtte vigyorogva, és kinyújtom a kezem, amit nevetve elfogad. Nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel, mégis ösztönösen állunk be a kezdőpozícióba. Annyira érzem Emmát, mintha kezdetek óta mást nem is tartottam volna a kezeim közt. Mint egy két részes puzzle, olyan könnyedén simul a karjaim közé. Derekát lazán átérem, így teljesen eltűntetem az üres légteret testeink között. Halk sóhaját mindenképp jó jelnek veszem. Ahogy kell, szépen kihúzom magam, majd elkezdem az első lépést, vezetve őt is. Ösztönösen cselekszik. Látszik, hogy azt sem tudja, merre járhat. A tudatalattija állítja be neki a szükséges csípő nyolcast, az segíti helyes sorrendbe léptetni a lábait. Remekül csinálja, hibátlan, csillagos ötös, hogy mondjam még? Zseniális!

A szám több mint öt perces, ennyi alkohol után minimum húsznak tűnik. A szédülés komoly forgássá vált, úgy pörög körülöttem minden, csodálom, hogy nem szálltam még el.

- Damon! – suttogja a nevem, miközben a fejéhez kapja a kezét kuncogva – Nem vagyok túl jól!

A dőlési szöge egyre csökken, így gyorsan utánakapok, leülök az egyik sarokban álló kanapéra, és az ölembe húzom.

- Megvagy, Lloyd? – fürkészem az arcát, ami hirtelen vált át fehérré.

- Azt hiszem… - nem. Ez lett volna a mondat vége, csakhogy a ma este elfogyasztott „finomságokat” a parketta is megízlelheti. Reflexből megfogom a haját, mint valami „BFF”, ami elég gáz, de most na. Ha már itt vagyok, vigyázok rá. Mikor már nagyjából minden kijött belőle, fáradtan, szenvedő arccal vigyorra húzza száját. – most már igen.

Egy kicsit aggódom, sok folyadékot vesztett, ráadásul nagyon bizonytalanul ül az ölemben, mintha le akarna fordulni. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve leveszem a pólómat, kicsit megtörlöm az arcát, majd a „bűntény helyszínét” letakarom vele, hátha zavarja a szag is.

- Miért lettél hirtelen ilyen kedves velem? Vagy elrabolt egy üveg Jack Daniel’s, és a te alakodban mutatkozik előttem?

Valamilyen csoda folytán felfogta, mekkora idiótaságot mondott, így szinte egyszerre nevetünk fel.

- Nem vagy szomjas? Úgy értem vízre, még mielőtt félreértenéd.

- Nem! Olyan jó most így! – hunyja le a szemét, egy kis pihenést

remélve. Én magam sem tudom miért, de kezemet végighúzom az arcán. Tényleg fogalmam sincs, miért teszem, csak egy kis hang suttogja, hogy jó lenne. Erre mosolyogva kinyitja a szemét, és gyönyörű barna szemeivel rámnéz. 

- Csak barátok?

- Barát, aki szereti, ha ezt teszem.. – adok egy puszit az állára. Csukott szemekkel elmosolyodik, és a szám után kap. Eszem ágában sincs tiltakozni, sőt, a hajába túrva mélyítem el a csókot. Végre igazán érezhetem, hogy velem van kívül-belül. Igaz, ez csupán egy csók, mégis mindent elárul. Mohóságából levehető, hogy ő is kíván, a libabőrből ítélve ugyan annyira esik jól neki, mint nekem, ahogy beletúr a hajamba, próbál még közelebb vonni magához. Akármennyire részeg, ez a cselekedet teljesen tudatos. Talán legtöbben azt gondolnák, hogy rossz, amit teszünk, végülis én párkapcsolatba élek, és valamennyire Emma is. Viszont ebben a pillanatban minden elszáll, most érzem igazán, hogy minden rendben, kiteljesedtem.

Egy lopott éj, egy lopott tánc, egy lopott pillanat és egy lopott csók. Bárcsak így végződne az egész, viszont a jót gyakran rossz követi. Most sincs másképp. Egy idegtépő hang fészkeli be magát a fülembe. Reménykedek, hogy hamarosan csak távoli zajként fog hatni, de természetesen közvetlenül az épület előtt áll meg. Fél perc se kell, 2 rendőr ordibálva ront be. Nem fárasztják magukat holmi kölykök miatt a pisztolyrántással, egyszerűen vállon ragadnak mindkettőnket, majd beültetnek az autójukba. Remek, egy fogdában kell másnaposan felkelnem egy ilyen éjszaka után. Köszönöm, sors, hogy megint elcsesztél nekem mindent!

HItaly:)

Egy este ( XIX. Fejezet )

*Emma szemszöge*

- Emm, várj! – hallom meg Damon kétségbeesett hangját. – Hová mész?
- Őszintén? Berúgni. De neked nem a csajod után kellene futnod? – meg sem állok, de ő pár pillanat alatt mellettem terem. Szeme a padlót pásztázza, mintha onnan várná a megoldást az életére.
- Majd én eldöntöm, mit csinálok, jó? Nem mellesleg eléggé jól hangzik a programod. – Kisétálunk a kapun, a csípős hidegben rögtön azt érzem, rossz ötlet volt kabát nélkül elindulni. Elsétálunk a legközelebbi bárhoz, folyamatosan húzva a kínos csendet kettőnk között. Egy gonosz részem majd kicsattan, hogy végre szakítottak, vagyis hát, közel állnak hozzá. Mégis, valamiért bűntudatot is érzek. Nem könnyű elveszíteni egy olyan barátot, aki évekig mellettem volt, segített, ha bajban voltam. Számíthattam Ash-re. De mára már csak az árnyéka önmagának. Meg kellene mentenem ettől az önpusztító élettől, de nem visz rá a lélek. Még mindig fájnak a szavai. Nem mellesleg a büszkeségem sem segít a dolgokon.
Rápillantok Damon profiljára, és nem tudom megállni, még így is érzem azt a bizsergést a gyomromban. Annyira intenzív érzés. Elérjük a bárt, és még ebben az abszurd helyzetben sem veszíti el udvariasságát. Megáll, kinyitja előttem az ajtót, és csak utánam lép be. A kis helységben rögtön megcsap az olcsó sör és whiskey szaga. Egy bácsika éppen még több vodkát kér, de már így sem néz ki szomjasnak. A sarokban egy baráti társaság biliárdozik, az egyik szőke lány éppen visongva ugrál össze-vissza, az ellenfele pedig csak mosolyog rá.
A mellettem álló srác megköszörüli a torkát, ezzel kiszakít vizsgálódásomból. Leülünk egy eldugott kis asztalhoz, a rövid farmerszoknyájú pincérnő már rögtön mellettünk is terem. A kiscsaj kíméletlenül flörtöl, én pedig csak a szememet tudom forgatni rá. Mégis meglepetten nézek Damon-re, akiről mintha az egész egyszerűen leperegne. Kurtán válaszol, és még a mellére sem nézett rá. Pedig a csitri éppen hogy nem gyerekméretet vett fel, egy vásáron simán árusíthatná magát. Rendel magunknak két sört, aztán felém fordul. A lány rám pillant, vicsorog egyet, majd kelletlenül elsétál. Azok a jól ismert kék szemek egyenesen engem bámulnak, én pedig, mintha valami ősi folyamat vagy reakció lenne, elpirulok. Hálás vagyok a sötét bárokért.
Megköszörülöm a torkom, körmömmel az asztal szélét kaparom. Valószínűleg a hangja idegesíti, mivel kezével lefogja enyémet. Én viszont rögtön elrántom. Elkeseredetten sóhajt, hátradől, tarkóján összekulcsolja kezeit. Vár egy kicsit, aztán kitör a hurrikán.
- Van róla fogalmad, milyen szar helyzetbe kerültem? És nem hiszem, hogy ne lenne közöd hozzá. Néha úgy érzem, jobb lett volna, ha nem találkozom veled. Mert elvetted tőlem azt az embert, akire eddig minden helyzetben számíthattam. Ráadásul elcsesződött a kapcsolatom is, amit szintén te idéztél elő.
- Hé! Azért válogasd meg a szavaid. Köteleztelek én valaha, hogy összejöjj Ash-sel? Nem. A ti dolgotok volt. Bocs, hogy nem tudsz kezelni egy kapcsolatot. – Megtalálom végre a hangom. Értem én, hogy dühös és kétségbeesett, de ne rajtam töltse ki.
- De ha nem lát meg nálad, még mindig együtt lennénk!
- Nem én kértem, hogy maradj. Őszintén szólva, nem is örültem neki nagyon.

- Ha megtalálom azt az idiótát, esküszöm, hogy…
- Erre semmi szükség. Nézd, nem fejezhetnénk be a marakodást? Senkinek sem tesz jót.
- Ha akarod… - Időközben megkaptuk az italainkat is.
- Kössünk üzletet. Ma este rendesen berúgunk, aztán megpróbálhatnánk barátokként viselkedni. Áll az alku? – rám pillant, ajkán mindentudó mosoly bujkál. Egy pillanatig azt hiszem, megfutamodik, és egyszerűen elküld a fenébe, de aztán vigyorogva megrázza kinyújtott kezem.
- A fenébe is, igen! Igyunk!
Két órával, és hat elfogyasztott itallal később már egyikőnk sem érzi magát olyan rosszul. Odasétálunk a zenegéphez; megjegyezném, elég ősi darab, és beteszünk egy elég hajrázós rock számot.
A szám közben annyira belelendülök a táncba, hogy elszédülök, de Damon nem hagyja, hogy a földre zuhanjak. A derekamnál fogva leültet a helyemre, majd mindkettőnknek hoz egy-egy pohár hideg vizet. Miután lehajtom, erősödik a hányinger, de tartom magam. Egy kicsit üldögélünk, és beszélgetünk. Furcsa mód most egyikünk sem gúnyos a másikkal, ami felemelő számomra. Olyan dolgokat mond el magáról, amiket szerintem magától csak úgy nem tenne meg. De hát ezért van az alkohol, nem? Feloldja a gátlásokat.
Miközben a gyerekkoromról beszélek neki, felbukkan mellettünk egy hosszú, fekete hajú lány, hatalmas… szívvel, és félbeszakít.
- Elnézést, de te nem Damon vagy? Láttalak múltkor a nyílt… - a lány nem tudja befejezni a mondatát, mivel Damon úgy néz rá, hogy attól még a levegő is megfagyna idebent. A csaj zavarba jön, elpirul, és az egyik tincsét kezdi csavargatni. Tipikus reakció.

- Bocs, de zavarsz.

- Én… én csak…
- Ha nem vennéd észre, a barátnőmmel vagyok itt. – Eddig csendes szemlélő, és akármennyire undorító dolog, de magában nevetgélő voltam, de erre még én is felfigyelek. Az állam konkrétan a padlót súrolja. Damon csak egy pillanatra néz rám, kacsint egyet, majd figyeli a lány távolodó alakját. És ekkor egyszerűen röhögő görcsöt kapok. De annyira, hogy még könnyezem is. Annyira képtelen helyzet volt az, aminek a szem- és fültanúja voltam, hogy ezt váltja ki belőlem. Damon mosolyogva figyel, aztán ő is velem nevet. Egy öt perc után viszont beáll az a kínos csend, amit utálok. Megköszörüli a torkát, én pedig nagy levegőt veszek, és rákérdezek.
- Ezt meg miért kellett? – Damon csak rándít egyet a vállán, és ez a mozdulat felbosszant.
- Ez csak egy kamu duma volt. Ne húzd fel magad.
- De… Mindegy, igyunk.
- Hohó! Titkon alkoholizál a kisasszony? – attól a féloldalas mosolytól megborzongok, de nem hagyom magam. Megrázom a fejem, amitől csak még jobban zsong.
- Csak rendelj még.
- Mit kérsz?
- Bármit, ami kiüt annyira, hogy elfelejtsek mindent. – Mielőtt a pulthoz sétál, megkocogtatja mutatóujjával az asztalt, majd magamra hagy. Úgy érzem, csak egy pillanatra tűnt el, de már hoz is két kis poharat, és egy egész üveg vodkát.
- Kezdődjön a játék. – Az eddig lefelé fordított üvegeket felfordítja, majd tele önti az átlátszó méreggel. Megfogja a sajátját, és minden előzetes nélkül legurítja. Már most tudom, hogy nem fogok egykönnyen hazatalálni.

                                                                                                                                            BlondyBo;)