Jöjjön, aminek jönnie kell ( XXII. fejezet )

*Damon szemszöge*

Őszintén be kell vallanom, félek ettől a beszélgetéstől. Mint mondtam, én részegen is képes vagyok józen lenni, de nála nem tudom mi a helyzet. Biztos nagyon másnapos, fáj a feje, nem tud rendesen erre koncentrálni. Viszont ha most elmegyek, talán gy életre elrontok mindent. Mit tegyek? Kockáztassak be egy szemtől szembe kikosarazást, vagy lépjek le, mint egy semmirekellő „rosszfiú”, aki jól végezte dolgát, és egy újabb csajt kapott meg, ha nem is egy éjszakára, de egy csókra mindenképp.

- Akarsz róla beszélni, vagy söpörjük egyszerűen a szőnyeg alá? – kérdezem meg óvatosan inkább. Talán ez a legjobb megoldás.

- Ez igen! – bólogat nyugodtan tűntetve magát – Nem csalódtam benned, Knight, hozod a formád! – áll fel most már idegesen, és az ajtóhoz lépve kinyitja azt. – A sohaviszont nem látásra! – int ki a folyosóra.

- Most mi bajod van? Mit mondtam rosszat? – állok fel én is, hogy kevésbé érezzem magam kiszolgáltatottnak.

- Ez az egész pofátlan léted, ahogy halál lazán besétálsz hozzám, a dögösen felállított hajaddal, meg bőrdzsekiddel, utána seperc alatt feltalálod magad nálam! A végére meg bedobsz egy ilyen kérdést! Kurva gyorsan takarodj innen, amíg nem uszítom rád a szomszédot! Komolyan mondom, nem egyszer segített ki mindenféle jött-mentet!

- Komolyan a szomszéddal fenyegetőzől? – lépek elé vigyorogva. Nem retten meg, magabiztosan áll egy helyben, a kezeit a mellkasa előtt kulcsolja össze, és keményen állja a tekintetem. – Nem akarok neked rosszat! Magamnak se vallottam be, mert idegesít a stílusod, de nem tudom tovább titkolni se magam előtt, se előtted!

- Mi a frász? Mi az, hogy az én stílusom idegesítő? Akkora pofád van, csodálom, hogy befértél az ajtón, te állat!

Akaratlanul is elmosolyodom a kijelentésén, amiről tisztán hallom, hogy nem gondolja komolyan.

- Tudod mi az egyetlen baj, Lloyd? – támaszkodok meg a falnak, így közrezárva őt. – Hogy a nagy pofám miatt vonzódsz hozzám többek között.

Nem tudtam nem észre venni a libabőrt a kezén. Egy ütős reposzton gondolkodhat, amit pár másodpercen belül meg is ad. Egyik kezével teljesen átkarolja a nyakamat, így húz le magához, a másikkal a hajamba túr, és egy erőteljes csókkal válaszol. Nem mondom, rendesen meglepett, de azonnal reagáltam. Egy kezemmel a derekánál fogva vontam magamhoz maximálisan, a másikkal a combja alá nyúlva biztatom a lábait, hogy kulcsolódjanak össze mögöttem. Amint ezt megtette, teljesen a falnak nyomom, és megállás nélkül falom az ajkát, most már józanul. Nem kell a pia, ha anélkül is a kezeim közt tudhatom a saját akaratából. A kezem combján pihen, amit pólója aljához irányítok, majd alányúlok, így nagyobb hatást érhetek el fedetlen bőrének érintésével.  Egy halk sóhajt tapasztalok is, mire elégedett mosolyra húzom a szám, és másik kezemmel igyekszem az arcát cirógatni. Nem maradok viszonzás nélkül, egyik kezével ő is benyúl a pólóm alá. Kezdetben ujjbegyével simogatja végig a hátam, majd a csókok erősödtével átvált a körmeire. A könnyed végighúzások néhány mozdulatomra komoly karmolássokká kerekednek. Mi lesz itt, ha esetleg kikötünk az ágyban? Igazából nem számít, tegyen bármit, én örülök, hogy ilyen közel tudhatom magamhoz annyi szenvedés után. A múlt egy éjszakára eltűnhet, a gondokkal és egyéb nem kívánatos személyekkel együtt. Ráérünk a holnapon aggódni, ha eljön. Itt van velem egy igazi vadmacska, vele kell törődnöm, a kapkodó, mohó csókjaiból kiérzem az erős szeretethiányt. Talán nálam is megvan mindez, Ashnél sosem éreztem ugyanezt. Kiteljesedtem. Nem lehet megmagyarázni, ezt át kell érezni!

Mikor a pólóm levételével kezd próbálkozni, akkor érzem igazán, hogy ideje elvonulnunk. A combját erősen tartva indulok el reflexből egy ajtó irányába, ami szerencsémre pont a hálószobája. Erőteljes mozdulattal nyitok be, majd ugyan úgy rúgom be magam után, közben egyszer sem hagyom a csókunkat megszakadni. Hirtelen dönt úgy, hogy átvenné az irányítást, ezért simán kivergődik a kezemből, majd az ágyára lök. A derekamra ül, én a könyökömön támaszkodva kapok fel az ajkáért. A bőrdzsekim még kint lekerült, most a pólómmal szarakodik. A vágy úrrá lesz rajtam, ezért kapkodva cibálom le magamról, majd, mint egy véres rongyot, már hajítom is be a sarokba. Az a pillantás, amit ejt a felsőtestemre, elég komoly önbizalommal itat meg. Egy szó nélkül a mellkasomra téved a szája, onnan le a hasamra.

- Tesztelhetem a kockákat? – néz fel rám vigyorogva. Ezt abban a pillanatban konkrétan meg sem hallom, nemhogy felfogjam egyáltalán. Nem is hagy időt válaszolni, óvatosan megharapja a bőrömet, mire én felszisszenek. Jóleső, bizsergető érzés önt el, mikor azt a pontot kezdi el szívni. Igyekszem a szabad bőrfelületét cirógatni, amiből nincs sok. Az a fránya póló még rajta van.

- Túl sok a ruhadarab, Lloyd! – húzom fel magamhoz egy csókra, közben gyorsan kibújtatom a felsőjéből, ami az enyém mellett landol. – Észbontó vagy, mikor próbálsz uralkodni, de ez nekem áll jobban!

Fordítok a helyzetünkön. Kihúzom alóla a kezét, és a hátára fektetem. Én a feje mellett támaszkodom meg fél kézzel, a másikat végigjáratom az oldalán. A szájáról letérek az állára, onnan a pulzuspontjához közeli részhez. Mikor óvatosan a fogaim közé szorítom a bőrét, hangosan felnyög, és belekarmol a hátamba. Hogy enyhítsem az esetleges fájdalmat, egy puszit adok az érzékeny területre, amire egy halk sóhaj hangzik fel. Mosolyogva térek vissza az ajkára, majd egy pillanatra megtámasztom a homlokom az övén.

- Szeretlek! És ezt nem a „meg akarlak kapni” énem mondja!

- Tudom, érzem minden érintéseden! – húzza végig ajkával az enyémet, majd egy puszit hagy az alsó ajkamon.

- Biztos, hogy szeretnéd? – csúsztatom a kezem a pizsamaalsójának széléhez, közben gyengéden érintem fedetlen bőrét.

- Ennél biztosabb csak abban vagyok, hogy én is szeretlek! – csókol meg újra vadabbul, és simán kikapcsolja az én övemet.

***

Másnap reggel lágy simogatást érzek meg a hátamon. A kellemes érzés végigjárja a testem, ezért fél szemmel ránézek a mellettem könyöklő gyönyörűségre. Mosolyogva dobja hátra a haját, majd visszafekszik, közel mellém. Az oldalamra fordulok, egyik karommal közelebb vonom magamhoz, a fejem alatti kezemmel a haját simogatom.

- El sem tudod képzelni, milyen régóta álmodom erről a pillanatról! – suttogja lecsukott szemekkel.

- El sem hinnéd, hogy ugyan ezt akartam mondani! – csókolom meg lágyan, mosolyogva. Még közelebb húzódik hozzám, én pedig egy puszit nyomok a fejére.

- Nem akarom, hogy vége legyen ennek a pillanatnak! – mormolja a takarót gyűrögetve.

- Mit szólnál, ha ma nem mennénk be próbára? Lógjuk el, töltsük itthon, kettesben ezt a napot! Legalább bepótolhatom az általam elcseszett időt, amit nélküled kellett töltenem!

Nem válaszol rögtön, sőt, még pár perc elteltével sem. Ajaj, rosszat mondtam? Most kezdhetek aggódni?

HItaly:)

Következmények ( XXI. Fejezet )

*Emma szemszöge*

Mikor kinyitom a szemem, két dolog jut eszembe. Egy: miért hagytam, hogy valaki átmenjen a fejemen egy kamion, tele bazi nehéz tárgyakkal 657-szer? Kettő: tényleg rácsok vannak előttem, vagy csak álmodok? Mocorogni kezdek, mire a mellettem lévő ágyon az idegen hátrébb húzódik. Megköszörülöm a torkom, és rámosolygok a lányra, aki alig lehet idősebb nálam. Haja zilált, ruhái mocskosak és szakadtak, de látszik, hogy ő is csak leitta magát tegnap. A lány rám pillant, de nem szólal meg.
Hirtelen az ajtó nagy kattanással kinyílik, és egy mogorva, öreg férfi lép be, kezében egy hatalmas kulcscsomóval. Megvetően pillant rám, majd közli, hogy távozhatok. Még visszanézek a lányra, de rögtön megbánom, amikor dühösen pillant fel rám. Biztosan valami durvábbat tett, mint mi, és nem szabadul ilyen könnyen.
Mikor meglátom Damont, azonnal odalépek hozzá, átölelem a derekát, és beszívom az illatát.

  Ad egy puszit a fejemre, és végigsimít a hajamon. Szerencsére nem taszít el magától. Boldogság önt el, átjárva a testem minden részét. Eszembe jut pár dolog az estéről, bár még mindig nem hiszem el, hogy ezek megtörténtek. Damonre pillantok, aki olyan szemtelenül vigyorog, mintha nem is itt lennénk. Annyi minden változott egy este alatt, fel sem fogtam teljesen. Rengeteg kérdés kavarog a fejemben, teljesen bizonytalan a jövő. Ez most egyszeri, részeg alkalom volt, vagy komolyan gondolta? És ha így van, mi lesz most?
Egy hang megszakítja gondolatmenetem. Jess néz ránk anyáskodóan, mégsem mérgesen
- Majd magyarázkodtok később. De most menjünk, irtózok az ilyen helyektől. - Megragadja a karomat, én pedig egyszerűen nem tudok nem vigyorogni. Egy pillanatra elkapom Damon tekintetét, de ő póker arcot vág.

Fáradtan dobom le magam a kanapémra, olyan érzésem támad, mintha a kanapé teljesen elnyelne. Furcsa egy nap áll mögöttem. Miután átbeszéltük ezt az egészet Jess-szel, és kifizettük a csekket, Damon hazahozott a kocsijával. Ami nem is lenne probléma, de alig szólt hozzám. És ha mégis, tőmondatokkal lerendezett. Egy undok részem azt suttogja, hogy megbánta ezt az egészet. De akkor reggel miért volt olyan boldog? Én már nem értek semmit.
Mindezek után áthívtam Zack-et. Nem halogathattam tovább a dolgot. Így is hamarabb kellett volna ezt tennem, de valami mindig visszatartott. De már rájöttem, hogy nem szerettem soha igazán. Nem volt egy könnyű menet.
- Miatta, ugye? A rohadék! Mindig az kell neki, amit nem kaphat meg. De figyelmeztetlek, nem fog sokáig foglalkozni veled. Amint komolyabbra fordulna a dolog, el fog húzni. Te csak egy új, csillogó kis játékszer vagy a számára. De azért kösz, hogy eldobsz mindent ezért. – Beszéde végén könnybe lábadt a szemem. Nem csak azért, mert bűntudatom volt, hanem mert féltem, hogy igaz, amit mondott. Egy dühös pillantás kíséretében elhagyta a lakásom, az ajtót is úgy becsapta, azt hittem, kiesik a helyéről. Pár pillanattal később meghallottam a motorja ismerős hangját, és tudtam, hogy itt a vége mindennek.
Most pedig itt fekszem, és úgy érzem, ez volt életem legrosszabb napja.

Már épp elaludtam volna, amikor hangos kopogásra leszek figyelmes. Nyöszörögve kelek fel, magamra kapom a köntösöm, és az ajtóhoz lépek. Ám ekkor kivágódik, arcon találva engem. Az egyensúlyomat elvesztve a földre esek, fejem hatalmasat koppan a padlón. Az orromhoz kapok, amiből ömlik a vér. A falat fogva állok fel, és abban a pillanatban megbánom, hogy nem tettettem magam halottnak. Vagy legalábbis ájultnak. Bármi jobb lenne, mint egy dühös, ex-legjobb barátnő, hozzáadva az ex-barátnő címmel, aki jelen pillanatban erősen dolgozik azon, hogy a tekintetével felgyújtson. Egy szemernyi megbánás sincs az arcán az orrom miatt.
- Te utolsó, rohadt kurva! Nem hiszem el, hogy ezt tetted! Annyira tudtam, hogy magadnak akarod az én pasim! Mindent tudok rólatok! – Sikítja, én pedig nehezen állom meg, hogy ne fogjam be a fülem.
- Komolyan te papolsz nekem ilyen dolgokról? Semmi közöd hozzá. És amúgy is, részegek voltunk.
- Utállak! – Semmi más nem jut eszébe, ezért beljebb lép, leveri az asztalomról a könyveim, és a tavaly karácsonykor kapott lámpám. Igazából sosem tetszett, de akkor sem akartam, hogy így végezze. Odalépek a csendben tomboló Ash-hez, és a karjánál fogva rángatom ki a folyosóra, majd az orra előtt csapom be az ajtót. A másik oldalról mérges fújtatás, majd trappolás hallatszódik, ami egyre halkul, ahogy elhagyja a szintet. Jézusom! Sosem lesz nyugtom. Az orrom teletömöm zsepikkel, bár a ruhám így is olyan lett.
A késői látogatástól teljesen éber lettem, így készítek egy teát, és leülök tévét nézni. Sokáig kapcsolgatok, amíg megtalálom az egyik kedvenc sorozatom eddig nem látott részét, és a rengeteg párna és plüss között kényelmesen elhelyezkedek.

Amikor végre a főszereplők közelebb kerülnének egymáshoz, nem csak őket, de engem is megzavarnak. Ezúttal az illető a csengőt használja. Felkelek, még meg is botlom az egyik leesett vackomban. Kinyitom az ajtót, és megpillantom azt a kék szempárt, ami hónapok óta kísért.
- Hello, megint. – A szívem rögtön vagy háromszor gyorsabban ver, a gyomrom szerintem az agyam és a lábujjam között liftezik, és még izzadok is. Remek. – Bejöhetek?
- Persze. – Félre állok, ő pedig rögtön otthon érzi magát a fotelben. Rendezetlen haja és bőrkabátja kombinációja hatására kapkodni kezdem a levegőt. – Kérsz valamit?
- Nem. Csak beszélni jöttem veled.
- A tegnap estéről van szó?
- Igen, közre játszik. El kell döntenünk, mi legyen kettőnkkel.

 BlondyBo;)

Lopott tánc ( XX. fejezet )

*Damon szemszöge*

Imádom ezt a játékot. A poharak megállás nélkül fordulnak, az ötödik után már kezdem érezni, hogy a Föld tényleg forog a tengelye körül. Valamilyen oknál fogva (tényleg, fogalmam sincs miért, talán a sokéves bulizás, ki tudja) elég jól bírom az alkoholt, kezdetben rengeteg hülyeséget csináltam, egy idő után viszont már simán sikerült megtartanom a józan eszemet… de! Bizony, most jön a de. Ha jó a társaság, beindul a parti ösztön, és képes vagyok eldobni a komolyságom. Ezt igyekszem gyakran bizonyítani.

- Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk valami nagyon ütőset? – hajolok közelebb hozzá vigyorogva, hogy csak ő hallja. Egy mosolyogós biccentést kapok, és már áll is fel a helyéről. Intek a pincércsajnak, hogy írja a többihez, (igen, jártas vagyok errefele) majd a vállánál átkarolva vezetem New York kissé kintebb eső részéhez. Az ölelés csak elővigyázatosság, érzem, hogy egy cigi csikkben megakadna, és elesne, olyan részeg, de jó a kedve, ez a lényeg. Az idő lassan ellenem is kezd játszani. Mióta mennek a főúton 220-al az autók? Vagy Need For Speedbe kezdtek a hétköznapi emberek is, nem csak Aaron és Dom? A házak meg… mondja valaki, hogy rosszul látok, és nem tolja éppen Vasember elém a Stark felhőkarcolót?! Mikor is csöppentünk a Bosszúállók forgatásába? Önként és dalolva vonulok elmegyógyintézetbe, ha Thor most csapja le előttem a pörölyét! Komolyan megteszem, én magam húzom fel a kényszerzubbonyt! Oké, talán lassan azt hiszik rólam, hogy nem csak részeg vagyok, még be is szívtam.

- Damon, te is látod azt a kis kerek izét, ami Meseországba visz át, ha beleugrassz? – mutat az út közepére, ahova értetlenül kapom a fejem.

- A csatornafedőre gondolsz?

- Nem azt mondtam?

Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés, azt hiszem rájött, milyen brutálnagy baromságot mondott.

A következő pillanatban befordulunk egy kisutcába, ahova szinte már ösztönösen megyünk. Nem más a hely, mint a mi kis próbatermünk. Emma reflexből nyitná ki az ajtót, és lépne be, az viszont tekintettel, hogy éjjel 2 van, be van zárva, így szépen lefejeli a bejáratot.

- Damon, fáj a fejem! – kapja nevetve a kezét a fájó ponthoz. Egy spontán ötlettől vezérelve egy puszit adok rá, hátha segít valamit. A mosolyból ítélve nem bánja. – Elárulnád, hogy szeretnél bejutni?

A kulcscsomóm után kutakodok, ami valamiért nincs meg. Egy normális ember ilyenkor mit csinál? Pánikolva keresi még a gatyájában is. Részeg Damon mit csinál? Egy vállvonás után könyökkel betöri a pince ablakát, majd rendesen megtisztítja a szilánkoktól.

- Öm, mit is csinálsz pontosan? Mióta lettél betörő?

- Ez nem számít betörésnek! Van ide kulcsom, csak most nincs itt. Szóval jogom is van itt tartózkodni bármikor. – csavarom egyszerűen a javamra a szálakat. Mindent meg lehet magyarázni, csak tudni kell jól. – Ne aggódj, amíg engem látsz!

Lazán bemászok az ablakon, arrébb söpröm a szilánkokat, majd segítek Emmának. Nevetve felmegyünk a próbaterembe, és már kapcsolom is a hifit.

- Mit kíván a kisasszony? Rock, pop, hip hop?

- Keringőt! Angolkeringőt!

Meglepetten felhúzom a szemöldököm, nem egy hétköznapi kérés, de miért ne? Az első szám, ami a CD-n van Milky Chance – Stolen Dance. Nem angolkeringőnek szánt zene, viszont mit számít két talajrészeg embernek? Főleg két talajrészeg táncosnak.

- Enyém lehet ez a lopott tánc? – hajolok meg előtte vigyorogva, és kinyújtom a kezem, amit nevetve elfogad. Nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel, mégis ösztönösen állunk be a kezdőpozícióba. Annyira érzem Emmát, mintha kezdetek óta mást nem is tartottam volna a kezeim közt. Mint egy két részes puzzle, olyan könnyedén simul a karjaim közé. Derekát lazán átérem, így teljesen eltűntetem az üres légteret testeink között. Halk sóhaját mindenképp jó jelnek veszem. Ahogy kell, szépen kihúzom magam, majd elkezdem az első lépést, vezetve őt is. Ösztönösen cselekszik. Látszik, hogy azt sem tudja, merre járhat. A tudatalattija állítja be neki a szükséges csípő nyolcast, az segíti helyes sorrendbe léptetni a lábait. Remekül csinálja, hibátlan, csillagos ötös, hogy mondjam még? Zseniális!

A szám több mint öt perces, ennyi alkohol után minimum húsznak tűnik. A szédülés komoly forgássá vált, úgy pörög körülöttem minden, csodálom, hogy nem szálltam még el.

- Damon! – suttogja a nevem, miközben a fejéhez kapja a kezét kuncogva – Nem vagyok túl jól!

A dőlési szöge egyre csökken, így gyorsan utánakapok, leülök az egyik sarokban álló kanapéra, és az ölembe húzom.

- Megvagy, Lloyd? – fürkészem az arcát, ami hirtelen vált át fehérré.

- Azt hiszem… - nem. Ez lett volna a mondat vége, csakhogy a ma este elfogyasztott „finomságokat” a parketta is megízlelheti. Reflexből megfogom a haját, mint valami „BFF”, ami elég gáz, de most na. Ha már itt vagyok, vigyázok rá. Mikor már nagyjából minden kijött belőle, fáradtan, szenvedő arccal vigyorra húzza száját. – most már igen.

Egy kicsit aggódom, sok folyadékot vesztett, ráadásul nagyon bizonytalanul ül az ölemben, mintha le akarna fordulni. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve leveszem a pólómat, kicsit megtörlöm az arcát, majd a „bűntény helyszínét” letakarom vele, hátha zavarja a szag is.

- Miért lettél hirtelen ilyen kedves velem? Vagy elrabolt egy üveg Jack Daniel’s, és a te alakodban mutatkozik előttem?

Valamilyen csoda folytán felfogta, mekkora idiótaságot mondott, így szinte egyszerre nevetünk fel.

- Nem vagy szomjas? Úgy értem vízre, még mielőtt félreértenéd.

- Nem! Olyan jó most így! – hunyja le a szemét, egy kis pihenést

remélve. Én magam sem tudom miért, de kezemet végighúzom az arcán. Tényleg fogalmam sincs, miért teszem, csak egy kis hang suttogja, hogy jó lenne. Erre mosolyogva kinyitja a szemét, és gyönyörű barna szemeivel rámnéz. 

- Csak barátok?

- Barát, aki szereti, ha ezt teszem.. – adok egy puszit az állára. Csukott szemekkel elmosolyodik, és a szám után kap. Eszem ágában sincs tiltakozni, sőt, a hajába túrva mélyítem el a csókot. Végre igazán érezhetem, hogy velem van kívül-belül. Igaz, ez csupán egy csók, mégis mindent elárul. Mohóságából levehető, hogy ő is kíván, a libabőrből ítélve ugyan annyira esik jól neki, mint nekem, ahogy beletúr a hajamba, próbál még közelebb vonni magához. Akármennyire részeg, ez a cselekedet teljesen tudatos. Talán legtöbben azt gondolnák, hogy rossz, amit teszünk, végülis én párkapcsolatba élek, és valamennyire Emma is. Viszont ebben a pillanatban minden elszáll, most érzem igazán, hogy minden rendben, kiteljesedtem.

Egy lopott éj, egy lopott tánc, egy lopott pillanat és egy lopott csók. Bárcsak így végződne az egész, viszont a jót gyakran rossz követi. Most sincs másképp. Egy idegtépő hang fészkeli be magát a fülembe. Reménykedek, hogy hamarosan csak távoli zajként fog hatni, de természetesen közvetlenül az épület előtt áll meg. Fél perc se kell, 2 rendőr ordibálva ront be. Nem fárasztják magukat holmi kölykök miatt a pisztolyrántással, egyszerűen vállon ragadnak mindkettőnket, majd beültetnek az autójukba. Remek, egy fogdában kell másnaposan felkelnem egy ilyen éjszaka után. Köszönöm, sors, hogy megint elcsesztél nekem mindent!

HItaly:)