Emma szemszöge
- Nem úgy tűnt eddig, mintha tényleg csak én érdekelnélek.
- Az emberek, főleg én, tudnak rejtegetni dolgokat. Évek gyakorlata. – Kacsint
egyet, majd leránt maga mellé ülő helyzetemből. Szeretnék hinni neki, de akkor
mégis miért járt Ash-sel? – Figyelj! A múltat nem lehet megváltoztatni, de a
jövő még rajtunk áll. Ne azon gondolkodj, mi hogy volt, hanem gondolj arra,
hogy mi lesz kettőnkkel.
- Mit akarsz mondani? Mert kezdek félni, hogy túl sokat voltál Jess-szel. Nem
vall rád ez a sok duma. – Vigyorgok, ő pedig játékosan megharapja a vállam.
- Akarsz a barátnőm lenni, Emma Lloyd? – A mosoly rögtön az arcomra fagy.
- Komolyan gondolod?
- A legkomolyabban.
- Igen. – Suttogom, ő pedig a számra tapasztja a száját, és addig csókol, míg
már a nevem sem tudom.
Másnap Damon elvisz motorral az egyetemhez, és miközben vadul csókol, érzem,
hogy az emberek megbámulnak minket.
- Hé, nyugi. Tartogasd ezt későbbre.
- De ha egyszer ennyire dögös vagy! – Egy hatalmas cuppanós puszit ad a számra,
és konkrétan érzem, hogy lángol a fejem.
- Damon, egy sima póló meg farmer van rajtam.
- De ez az én pólóm. És mégiscsak jobban áll rajtad, főleg dekoltázs téren. – A
szemöldökét húzogatja, mire belebokszolok a karjába. Nem csinál semmit, csak
vigyorog, mint a vadalma, én meg nem bírom ki nevetés nélkül.
- Perverz egy alak vagy.
- Kár tagadni. – Egy apró puszit nyom az arcomra, amivel éreztetni akarja, hogy
mennem kéne órára. Vigyorgó fejjel sarkon fordulok, és vissza sem nézek.
Két hét múlva...
A padkán ülök a próbaterem előtt, kezemmel a térdemen dobolok. Miközben Damont
várom, mosolyogva gondolok arra, amikor először randira vitt.
Az utolsó simításokat végzem, amikor
hallom Damon erőteljes kopogását. Beletúrok a hajamba, és az ajtóhoz szaladok.
Mikor meglátom, szerintem az állam a poklot súrolja. Nem is a hatalmas csokor
rózsa és a csoki a legszembetűnőbb, hanem hogy öltönyben van! És láthatóan
zavarban. A szám elé teszem a kezem, de így sem tudom elrejteni a kuncogást.
- Ne már! Ne röhögj! Komolyan akarom végigcsinálni. Megérdemelsz egy rendes
randit. – Kiegyenesedem, vigyorogva
végigmérem, és miközben beszélek, visszafojtom a nevetőgörcsöm.
- Rendben. Uram. Ön… kitűnően fest.
- Köszönöm a bókot, de Ön mellett fabatkát sem érek. Gyönyörű vagy. – A
kézfejemre nyom egy apró csókot, amitől egyszerre érzem magam a fellegekben és
az ájulás határán. Mikor felegyenesedik, kék szemeivel fogva tart, és nem is
ereszt. Nyelek egy nagyot, és kissé elvörösödöm attól, amit bennük látok.
- Mindjárt jövök, csak beleteszem egy vázába a virágot. Addig ülj le. –
Kiveszem a kezéből a hatalmas csokrot, és miközben a szobában kutatok a váza
után, hallom, ahogy a pultra teszi a bonbont, aztán ledobja magát a kanapéra.
Az asztalra teszem a rózsákat, aztán lehuppanok Damon mellé. Ő egyből átkarolja
a vállam, és egy puszit nyom a nyakamra. Ennyire boldognak még sosem láttam.
Hüvelykujjával kis köröket rajzol a vállamra, és én majd felrobbanok.
Megköszörülöm a torkom, és felállok.
- Menjünk, mert a végén még itthon töltenénk az estét.
- Nekem az a megoldás is tetszene. – Vigyorog, miközben rám kacsint. Damon
Knight rám kacsintott! Az agyam eldobom.
- Perverz alak!
Az étteremben mindenki
a mi kívánságainkat lesi. Nem tudom, mennyit fizetett ezért Damon, de van egy
olyan érzésem, hogy nem is akarom. Még ajándékpezsgőt is kaptunk.
Mikor már lassan záróra volt, elvitték a tányérjainkat. Damon egy nagyot
kortyol a pezsgőből, majd lassan leteszi, eközben végig engem bámul.
- Mi az?
- Van egy meglepetésem. De csak akkor adom oda, ha biztosan elfogadod.
- Nem ígérek semmit. – A tekintete az enyémbe fúródik, miközben a zsebébe nyúl,
és elővesz egy kis dobozkát. Felém nyújtja, én pedig remegve nyúlok érte. Rápillantok,
de nem látok rajta semmilyen érzelmet. Kinyitom a dobozt, és leesik az állam.
Legelőször egy apró balettező lányt látok meg, és ahogy kihúzom, megpillantom a
hozzá tartozó ezüstláncot. – Uram atyám! Ez gyönyörű! Köszönöm. – Áthajolok, és
egy csókot nyomok a szájára.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. A medált még az anyámtól kaptam, a lánc pedig
új.
Álmodozásomat a motor hangja szakítja félbe. Damon megáll előttem, kapkodva
leveszi a sisakját, leszáll a motorjáról, és felém nyújtja a kezét.
- Gyere, sietnünk kell.
- Mi a baj? – A szokásos köszöntés helyett csak markolom a kezét. Ha ilyen
ideges, az sosem jelent jót.
- Baleset történt. Pattanj fel, mennünk kell.
- De kivel? És mikor? Mondj már valamit!
BlondyBo ;)
