2015. február 21., szombat

Yolo szabályok ( XXVIII. fejezet )

Sziasztok! :)

Igen, megint sokat késtem, elnézést! :( Most viszont egy rendhagyó rész jön, mivel 2 szemszög lesz a következő részben. Jó olvasást! :)

*Nick szemszöge*

Nagyon kapálózik a kezeim között. Félek, hogy Damon meglátja, ezért beljebb rántom a sikátorba. Szerencsésen hátra is borulunk, valami nagyobb kartondobozra, ami a súlyom alatt hamar összerogy. Fájdalmasan felnyöszördülök, és el is engedem Emmát, aki habozás nélkül felpattan, majd futásnak ered.
- Emm, én vagyok, Nick! - szólok utána, a hangomból tökéletesen tükröződik a fájdalmam.
- Nick? - túr a hajába kétségbeesetten, azonnal vissza is szalad hozzám. Térdre veti magát mellettem, óvatosan próbálja felmérni a sérüléseimet. Azt rossz jelnek vegyem, hogy kibaszottul fáj a combom? - Nick, jó ég, mi a frászt művelsz? Jól vagy?
Összeszorított fogakkal ragadom meg a nagy szemeteskonténer szélét, egy nyögés kíséretében húzom fel magam. Emma próbál segíteni, a hasamra és a hátamra csúsztatja a kezeit, a karom alá bújva mankóként segít fel. Kicsit elfordítom a lábam, de talán nem kellett volna. Egy nagyobb sörösüveg szilánkja fúródott a bal combom hátuljába. A kurva életbe már!
- Istenem, Nick! - néz rá a lábamra elkerekedett szemekkel - Azonnal kihívom a menőket! - nyúl be a zsebébe rögtön.
- Ne, kérlek! Bemegyek magamtól, csak ne hívd ki!
Egy pillanatra hitetlenül mered rám, megrázza a fejét. Pontosan tudja, hogy gyűlölöm a mentőautókat, inkább az utcán pusztulok meg, minthogy egybe be kelljen ülnöm.
- Rendben, de akkor veled megyek!

*Damon szemszöge*

Ne aggódj, Damon! El fog jönni! Szeret téged! Annyit szenvedtetek, hogy végre együtt lehessetek, biztos, hogy eljön! 
Mondogattam ezeket magamnak az elmúlt 3 órában. Most már nem is áltatom magam. Az első óra elteltével tele voltam reménnyel, biztos csak gondolkodik vagy húzza az agyamat. A második óra múltán már elgondolkodtam a lehetőségeimen, a "mi lesz, ha..." kezdetű mondatokon. Így a harmadik órában már tehetetlen vagyok. Halál felesleges tovább várnom. Nem szeret többé. Idegesen felpattanok a járda patkájáról, az eddigi ülőhelyemről. Az utca kihalt teljesen, a távolból hallom a hangosan vihorászó, énekelő társaságokat, akit jól kivehetőn már nem józanok. Talán nekem is erre lenne szükségem? Magányos ivás után a barátaim támogató feleseire lenne szükségem. Csessze meg a világ, egyszer élünk! Ma este a yolo szabályokat követjük! Kikapom a telefonomat a zsebemből, hívok mindenkit, akit csak sikerül elérnem. Zack-kel szerencsére sikerült kibékülnünk, megbeszéltük a dolgokat, és azóta inkább szabadúszóként sodródik az árral. Nem keres komoly kapcsolatot. Lehet, hogy ő csinálja jól, a kapcsolatteremtés nem a mi műfajunk.
- Csá, tesó! Night Vision egy negyed óra múlva? - szólalok meg elsőnek, miután 3 csöngés után végre felveszi.
- Damon, bazd meg, éjfél van! - mordul fel azon a "most keltettél fel" hangján.
- Ezt mondom én is! Éjfél van, te meg alszol? Ugye szórakozol velem? Kapard össze a segged, és induljál a hideg zuhany alá! MOST!
- Jól van, csak fog már be! - csapja rám a telefont. Úgyis tudom, hogy jönni fog, nem aggódom. Egy pillanatra kisebbfajta nyugalom kap el. Nem tudom, mi lehet, talán a hűvös, éjszakai szél, ami a dühtől túlfűtött testemet próbálja lehűteni. Felnézek az égre, amin egy csillag sem látszódik, a hold is éppen bebújt egy felhő mögé. Egy esőcsepp éri a homlokomat, ami gyorsan folyik le az arcomon. Az eső is elered lassan. Pár percet csak így állok, a szememet lehunyom, élvezem a hűvös esős időt. Annyira jól esik a testemnek és a lelkemnek is.
Minden rendben van. Nem ő az egyetlen lány a világon. Menj, bulizz egyet a haverokkal, erre van most szükséged.
Sóhajtva kinyitom a szemeimet. Nem bírom megállni, a tekintetem vizslatva fut végig a környéken. Senki sehol. Hát persze. Megakad a szemem egy kukán a motorom melletti padnál. Hirtelen felindulásból megyek felé, és egy erősebb rúgástól szinte kitépődik a helyéről. Nyikorogva himbálódzik a helyén, a tartalma a betonon landol, csak pár üres, összenyomott sörösdoboz marad az alján. Hah, rögtön jobb. Kiveszem a dzsekim belső zsebéből a cigis dobozomat, egy szálat kihúzok, majd a markomba rejtem az eső elől. A telefonom mellett lapul a motoros öngyújtóm, amit szintén kihúzok, megpróbálom nedvesség mentesen meggyújtani, és azonnal letüdőzöm.

***

Lassan 20 perc is eltelik, mire felülök a motorom nyergébe, és a főútra hajtok. A sisakomat kivételesen nem vettem fel. Jobban esik most nélküle. Megállás nélkül repesztek a főúton, így fél 1 körül már nem nagy a forgalom. Néhány piros lámpán is sikerül áthajtanom... remélem annyira a zsaruk se járőröznek.
A klub elé érve lazán lepattanok a motorról, a riasztót bekapcsolom, majd betérek a klubba. A biztonságiak nagy vigyorral néznek rám, egy baráti öleléssel üdvözöljük egymást a fiúkkal. Beljebb megyek a helyiségben, keresem az én csapatomat. Sehol senki. Mindenhol csak idegen arcok, páran a kezüket nyújtják felém, régi ismerősök. Zackéket viszont nem látom. A színpad mellé érek, az alkalmazottak nagyon ügyködnek fent, a fényeket és hangszórókat szerelik össze. Mi készül itt?
- Engem rángatsz ide, erre te késel! - üt a hátamra egy nagyobbat Zack nagy vigyorral. Nem volt más rajta, csak egy szakadt farmer. Komolyan, még cipő sem!
- Öm... ugye tudod, hogy nem sztriptízbárban vagyunk? - röhögök fel, mire a csapatunk többi tagja is hasonlóan alulöltözve jelenik meg a háttérben. - Ugye most szórakoztok velem?
- Nem, tekintettel, hogy a Night Vision-ben gyakran tartanak sztriptízt nők és férfiak egyaránt, gondoltam dobjuk be mi is magunkat. Szóval pofa befog, kapd le a dzsekit, selyemfiúnak állunk ma éjszakra! - nyom a kezembe egy poharat, valami átlátszó folyadékkal benne. Gyanítom, hogy vodka lehet. Vállat vonok, alapvetően nincs ellenemre a dolog. Lehúzom a piát, majd leveszem az ázott dzsekimet, az egyik bikinis csajnak dobom, aki nekünk segít felkészülni a műsorra. Az öltözőkhöz megyünk Zackel, a többiek már a backstageben járkálnak, készülődnek vagy épp isznak.
- Szóval, mi vett rá, hogy az éjszaka közepén felzavard az alvó oroszlánt? - támaszkodik az ajtónak Zack, miután magunk után becsukta. Éppen az átázott Conversemet rúgom az ágy lábához.
- Nem számít, csak basszunk be! Majd holnap esetleg megbeszélhetjük. Egyszerűen felejteni akarok, bulizni és végre kicsit jól érezni magamat!
Megemeli a kezeit.
- Mi itt vagyunk, bármi van! - egy sporttáskához sétál, amiből kivesz egy hasonló szakadt farmert, egy Klein alsógatyát és szintén Klein férfi parfümöt. A kezembe dobja mindezt. - Öltözz át, van 5 perced rá! A hűtőtáskában - mutat a sminkasztal mellé - van pár pia. Haladjál!
Miután magamra maradok, leveszem a vizes ruháimat, lazán a kanapéra dobom, hamar átveszem a kapott ruhákat, majd egy kicsit leülök a tükör elé. A hűtőtáskából már kivettem egy üveg Kalinkát, egy kis Red Bullal felturbózva melegítem fel a testemet. Ráhangolódom az éjszakára. Rendben van, Emma Lloyd. Ha neked nem kellek, más szívesen melegíti be mellettem a paplant. Keress magad mellé valami okostojás kockát, mellette biztos sokkal boldogabb leszel. Nem való melléd egy magamfajta.
Lehúzom a maradék Red Bull vodkám, és kimegyek a srácokhoz, akik már a színpad két oldalán vártnak rám. Beállok a jobb oldalra Zack mögé, és a zenénk el is indul. Maroon 5 feldolgozás, az Animals kicsit lassabb, szexibb változata. Egyszerre indulunk fel a színpadra. Amilyen üvöltés, sikítás és tapsvihar fogad, az egyszerűen leírhatatlan. A zenét is simán túlharsogják. Nagy vigyor húzódik mindannyiunk ajkára. Én lazán a hajamba túrok, mire még nagyobb lesz az ováció. Csak a szemem sarkából látom, hogy Zack két hüvelykujját a nadrágjába dugja, és lejjebb húzza, így a Klein felirat kivillan. Az összes lányt őrületbe kergetjük, közben a pasik mind a háttérben meghúzódva nézik a műsort rossz szemmel. Gyanítom, hogy sokan lesznek szinglik az éjszaka után, ahogy többek között én is. Akkor vadásszunk!

HItaly:)

2015. február 1., vasárnap

Összetörve ( XXVII. fejezet )

*Emma szemszöge*

- Hé, álomszuszék! Emm? – Egy ujjat érzek a derekamba mélyedni, majd ezután az illető az ablakhoz sétál, és széttárja azt, hogy biztosan megvakuljak. A párnát kihúzom a fejem alól és a fejemre nyomom, de ez sem használ Jess ellen. Magam előtt látom, hogy karba tett kézzel, lángoló szemekkel mered rám, de nem nagyon izgat. - Ha nem kelsz fel, rád ugrom, esküszöm a szent kávéistenre! Ó, tényleg. Elugranál kávéért?
- Az isten áldjon téged meg! Szállj le rólam. Vizsgaidőszakban nem tudok ébren maradni, tudod jól!
- Épp ezért menj el kávéért.
- Utállak. – Ha fáradt vagyok, csak morogni tudok, de mikor belenézek vidámságtól csillogó szemébe, meg úgy az egész testére, amely körül egy rózsaszín felhő kavarog… nos, csak még jobban ki akarom nyírni.
- Ezt igennek veszem! – Vigyorogva kiszambázik a szobából, majd becsapja maga után az ajtót. Fene a jókedvébe.

 Ahogy a Starbucks felé sétálok, nem tudom elcsitítani gondolataimat. Akármennyire is erősnek próbálom mutatni magam, nem megy. Mintha az álca már lehullott volna, és nem tudnám visszatenni. A gyomrom remeg, nem csak a kialakult helyzet miatt, hanem mert nem tudok semmit lenyomni a torkomon. Erre csak egy szó létezik: szerencsétlen. Mindent elrontottunk, és én ezt tudtam előre. Mégsem hallgattam az eszemre.
 Befordulok a sarkon, és hirtelen egy test a vállamat súrolja, de olyan erővel, hogy majdnem elesek. Az öltönyös fickó telefonnal a kezében bocsánatkérés nélkül tovább megy, hátra sem néz. Beképzelt majom! Elérek az ajtóhoz, lenyomom a kilincset, és ahogy felnézek, magam előtt látom az egyik rémálmom. Damon Nick pólóját szorongatja. A két srác olyan szintű gyűlölettel mered egymásra, hogy konkrétan látom, a villámokat a szemükben. A számhoz kapok, majd lassan hátrálni kezdek, hogy ne vegyenek észre, de ezzel pont az ellenkezőjét érem el. Mindketten egyszerre merednek rám, én pedig sarkon fordulok, és az ajtón átesve menekülök. Nem érek el sokáig, egy nagy tenyér kulcsolódik a karomra. Hiába próbálok kiszabadulni, nem enged. Erős lihegése túlontúl ismerős, és minél hamarabb el akarom felejteni.
- Emma, beszélhetnénk? Sajná… - Abbahagyja magyarázkodását, mikor megérzi, ahogy egyenként fejtem le magamról az ujjait.
- Nem érdekel.
- Kérlek! Meg kell ezt beszélnünk!
- Hagyd őt, te seggfej. – Nick megragadja Damon vállát, és ahogy maga felé fordítja, egy bal horoggal ajándékozza meg. Damont viszont nem kell félteni, elengedi a karomat, megragadja Nick vállait, és a térdével egyenesen az állát találja el. A járókelők mind minket néznek, és úgy érzem, csak én szégyellem magam. Ismét rohanni kezdek Jess-hez, akinél már pár napja bujkálok, de Damon megállít. Már nincs közel, mégis tisztán hallom a hangját a tömegben.
- Ha jelentek én még neked valamit, akkor gyere el 9-kor a táncterem elé! – Egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy visszafordulhatnék, de csak megrázom a fejem, és futok tovább.

- Szia! Hozt… Mi történt? – Újságját eldobva rohan hozzám, ijedt arcán látszik, hogy nézhetek ki.

Arcomon a könnycseppek megállíthatatlanok, nem tudom abbahagyni. A hajam zilált a futástól, és nem éppen a legszebben vagyok felöltözve sem. Gyengéden támogat a kanapéig, ahova aztán leránt magával, és hagyja, hogy hozzá bújva kibőgjem magam. – Majd ha jobban leszel, meséld el, mi volt. Ha a sírós hangoddal megszólalsz, én sem bírom ki. Randira megyek, szóval ne kendd el a sminkem. - Rásózok egyet a karjára, még egy kis nevetés is kicsúszik a számon, de még így sem vagyok képes abbahagyni.
Egy órával később kelek csak fel, Jess még egy pokrócot is terített rám. Megdörgölöm vörös, duzzadt szemeimet, tekintetemmel Jesst keresem, és meg is találom őt. A pultnál épp teát készít, a mellette lévő tányérra pedig már elő is készítette a kedvenc sütimet.
- Á, ébren vagy! Csináltam zöld teát, meg még maradt muffin, szóval nem mondhatsz ezekre nemet. Mesélj anyunak. – A kezembe nyomja a teát, majd elmondom neki röviden, mi is történt. – Hát, erre nem számítottam. De miért akartak ezek ketten egy kávézóban verekedni?
- Gőzöm sincs. De nem is érdekel.
- Akkor nem is fogsz elmenni este?
- Azt hiszem, nem.

Nos, valóban. Tényleg ezt kellett volna tennem. Ehelyett a terem felé tartok, de egyáltalán nem sietek, pedig késésben vagyok. Igazából, ha komolyan gondolja, egész éjjel várnia kellene. Ha minden kis vallomása igaz volna. De már rég nem hiszek a tündérmesékben. Befordulok a sarkon, és amit legelőször pillantok meg, az Damon motorja, mellette pedig Damon, aki az út szélén ücsörög. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Veszek egy nagy levegőt, és elindulok, de valaki erősen megrántja a karomat, és a sikátorba húz.
  
                                                                                                                                               BlondyBo;)

2015. január 8., csütörtök

Rémálom a valóságban ( XXVI. fejezet )

Sziasztok! :)

Megint nagyon sokat késtem, elnézést érte! :( Most már viszont meghoztam, jó olvasást! :) (Bocsánat, kicsit unalmas lett ez a rész, és rövid is, kevés a párbeszéd... :\ )

*Damon szemszöge*

Minden előkészítve, popcorn, üdítő az asztalon. Laptop bekapcsolva, 5.1 hangfalak beizzítva, a Need For Speed már pörög a lejátszóban. Véletlenül csehre állítom a nyelvet.
- Hát, kicsim, remélem tudsz csehül. - szólok ki nevetve Emmának. Már nem hallom a hangját, pedig az előbb még telefonált. Felülök az egyébként nagyon kényelmes, félig fekvő pózomból, hogy kikukkantsak a konyhába. Se mozgolódás, se árnyék. Mi a szar, hova tűnt? Felpattanok, és bemegyek. Minden a helyén, csak ő nincs sehol. Mi az isten van itt?
- Kincsem, jó játék a bújócska, de most inkább filmezzünk! - mondom kicsit megemelve a hangom, hogy bárhonnan meghallhassa. Semmi. A konyhából az étkezőbe sietek, onnan a lenti fürdőhöz, ahova bekopogok... néma csend, csak a kopogásom visszhangzik egy kicsit.
- Emma, kérlek, ez már nem vicces!
Felrohanok az emeletre, benyitok mindenhova, még a kis beépített szekrénybe is.. egy kaszáspókon kívül semmi jele életnek. Kétségbeesetten megyek be a szobánkba, ahol... ahol nyitva van a ruhásszekrény. Idegesen a hajamba túrok, kitépem szinte a szekrény ajtaját és felforgatom a ruharengeteget. Csak pár dolog hiányzik, 1-2 felsője, pár farmer és fehérnemű, na meg a bakancsát sem látom a helyén. A kurva életbe is, mi történik? Mi ez  játék? A telefonját csörgetem, de elérhetetlen. Idegből vágom a telefonomat az ágynak, amiről visszapattanva szépen a parkettának csapódik. Nagyot reccsen a néma csöndben, de hamarosan már csak a rendezetlen, fújtató légzésem hallatszik. Jól van, Damon, nyugi! Lehet, hogy csak mosott, és éppen a kertben teregeti ki a ruhákat. Igen, csak ez lehet! Rögtön megindulok lefele a lépcsőn, halvány reményt érzek, holott pontosan tudom, hogy képtelenség az elméletem. Január elején ki frász rakná ki a jég hidegbe száradni a ruháit? Mindegy, egy próbát megér.
Kihúzom idegbeteg módjára az üvegajtót, ami a verandára vezet. Már mindkét kezemmel hátrasimítom a hajam, nagy levegőt véve nézek körbe a kertben. A száraz hideg azonnal arcon csap, a fák lombjait is intenzíven mozgatja. Minden csendes és békés, saját magamon kívül. Még Parancsnok sem ébredt fel, halál nyugodtan szundikál a házában. Az utcán teljes csend honol, ami meglepő, tekintettel, hogy New Yorkban élek.  Vagy ez egy hasonlat lenne? Egy kivetülése annak, amit éppen érzek? Magány, elhagyatottság, sötétség. Eldobtam a fáklyámat, az egyetlen fényt az életemből. Mit csináltam rosszul? Miért ment el? Felszökik az agyamban a pumpa, idegesen húzom be magam mögött az ajtót, majd szétesik az üveg. Egy halk, elfojtott pittyegést hallok meg a hálóból. Zakatoló szívvel futok fel a szobába, letérdelek a telefonom mellé, ami képernyővel lefele hevert a padlón. Remegő kézzel nyúlok érte, lassan emelem fel, próbálom felkészíteni magam, bármi is legyen, ami jött. Félúton megállok, mély sóhajt veszek, majd hirtelen fordítom magam felé. Nem... nem, ez csak egy vicc! Egy undorító, szar vicc! Lehetetlen! Ez csak egy rémálom! Ez nem lehet a valóság... Ez nem lehet a valóság? A képernyőm betört, de így is tökéletesen látom annak a fasznak a képét, aki hatalmas, levakarhatatlan vigyorral csókolja azt a lányt, akit alig pár órája még én csókoltam. Mit tettem, hogy egy drogdíler kezeiben keres menedéket? Kicsit csak nézem azt a gyönyörűséget, aki már más kezei között boldog. Elment. Itt hagyott, és egy órával később már meg is találta a vigaszát. A földhöz vágom teljes erőből a telefont, nem bírom tovább kínozni magam. A készülék újra nagyot koppan, kis szilánkok terítik be a földet. A szürke kis darabkákban látom homályosan, elsötétülve magamat. Mintha csak a lelkem vetülne ki... darabokban vagyok.

Morogva, teljes homályban ébredezem, a fejem mintha csak ólomból lenne. Furcsa, fúráshoz hasonló hangok szűrődnek be az utcáról. Az első, amit meglátok, egy Whiskeys üveg az éjjeliszekrényemen. Egyik bakancs a lábamon, másikon még zokni se, a nadrágomnak csak az egyik szára van felhúzva, a pólóm koszos és gyűrött, a kabátom a fejem alá gyűrve. Csak álmodtam? Ezek szerint még mellettem van? Nehézkesen megemelem a fejem, hogy a hátam mögé pillantsak. A helye ridegen kong az ürességtől, csak egy kis Whiskey folt tündököl a paplanon. Nyöszörögve átfordulok a hátamra, mindenem sajog a kifacsarodott testhelyzettől, ahogy elaludtam. A homlokomra szorítom a kezeimet, majd szét robban a fejem. Erősen megdörzsölöm a szemeimet, és utoljára még magam mellé pillantok. Semmi mást nem érzek az illatán kívül. Egyszerre
menne fel bennem a pumpa, törne ki belőlem a sírás és röhögnék is magamon... de erőm sincs hozzá. Lassan 2 napja nincs velem, kétségbeesetten kerestem mindenhol, de teljesen eltüntette magát előlem. Tegnap este reményvesztetten nyúltam az alkoholban dús italos üvegért, és szépen, nagy magányomban leittam magam. Elbasztam az életem, egy jelentéktelen semmiség miatt kértem időt. Hogy mi volt az? Na, mi? Az az idióta fasz, Nick. Valamit kerestem Emma telóján, talán egy új bőrdzsekit, és éppen akkor jött neki egy sms Nicktől. "Szia, gyönyörűség, szükségem lenne a segítségedre. Eljönnél a Starbucksba? Fél 3-kor találkozunk, drága! :*" Túlreagáltam? Lehetséges. Tennem kéne valamit? Tudom, hogy kellene, de Emma teljesen eltűnt. A rémálmom átszökött a valóságba. Most nincs mellettem az a személy, aki megnyugtatna, hogy ez nem így van.


HItaly:)

2014. december 7., vasárnap

Hova mész? ( XXV. fejezed )

*Emma szemszöge*
Szavai hallatán megmerevedek. Eddigi életem során voltak már futó kalandjaim, és volt rengeteg csalódásom. Nem mondom, hogy csak szerencsétlenül végződött egy-egy kapcsolatom, de lopták már el például a pénzem. És még nem is említettem egy volt pasimat. Angelo, a helyi bandavezér olyan csodásan lopta el a szívemet, aztán klopfolta, sütötte, főzte meg és rántotta ki, ahogy akarta. Ő volt az első szerelmem, és bolondultam érte. Kegyetlenül bánt velem, de annyira szerettem, hogy mindig megbocsátottam neki. Egészen addig vele voltam, mígnem célponttá váltam a riválisok szemében. Az életem volt a tét, ezért hagytam neki egy levelet és elszöktem. 
Most pedig itt ülök a kádban, és azt érzem, megtaláltam a helyem. Az egész olyan hihetetlennek tűnik. Könny gyűlik a szemembe, és amikor szipogni kezdek, érzem, hogy Damon nem mozdul. Maga felé fordítja az arcom, én pedig könnyes tekintetemmel az övét keresem. Szemei aggodalommal és félelemmel teliek, amitől csak még jobban sírni kezdek. Arcomat csupasz mellkasához szorítja, bekuporodom az ölébe, és csendesen sírdogálok. Nem tudom, miért jött ki rajtam pont most a múltban érzett összes fájdalom és keserűség, de egyszerűen képtelen vagyok türtőztetni magam.
Egy idő után érzem, hogy megmozdul, így arrébb csúszom, hogy ki tudjon szállni. Felvesz magára egy köntöst, aztán kiemel a vízből. Ahogy lábam a padlóhoz ér, rájövök, hogy rettenetesen fázom. Szerencsére Damon rám terít egy másik köntöst, aztán ismét a karjaiba vesz, elvisz a hálószobáig, és gyengéden letesz az ágyra. Miután felvett egy boxert, bebújik mellém az ágyba, és magához húz. Felé fordulok, és megfogom a kezét.
- Sajnálom, hogy elrontottam ezt az egészet. – Homlokráncolását abbahagyja, helyette kapok egy édes mosolyt.
- Semmi baj. – Szünetet tart, mérlegeli, megszólaljon-e, aztán vesz egy nagy levegőt. - Elmondod, miért sírtál?
- Lányos hülyeség.
- Engem akkor is érdekel. 
- Csak… szeretlek. Nagyon. Csak… ne hagyj el, oké?
- Ennyi? –Vigyorog rám, amitől megnyugszom. – Nem szabadulsz tőlem.
- Köszönöm. – Suttogom, majd egy kis idő után mély álomba zuhanok.

***

Bőrdzsekijébe kapaszkodom, a hajamat a szél borzolja, még sisakkal a fejemen is, és teljesen felszabadultnak érzem magam. Damon hátának nyomom; amennyire csak tudom, az arcom, és ahogy egyre közelebb kerülünk a városhoz, látszanak a gyönyörű decemberi fények. Ez a két nap, távol a világtól teljesen felfrissített. Olyan érzésem van, mintha tudta volna, mikor kell közbelépnie.
- Na, milyen ott hátul? 
- Jó, mehetsz gyorsabban is. 
- Biztos? - Érzem a hangján, hogy vigyorog, és én sem tudom megállni.
- Persze. 
Leparkolunk a háza előtt, elengedem a derekát, és miután leszállok, átveti a lábát a motoron. Leveszi a sisakját, aztán segít nekem is. Ahogy lekerül rólam, előre hajolok, és megrázom a hajam. Az út alatt hihetetlenül összeborzolódott, és mikor felállok, szembe találom magam Damon vigyorgó képével.
- Mi az? – Próbálja elfojtani a nevethetnékjét, ezért oldalra fordítja a fejét, és még meg is vakarja borostás állát, de végig somolyog.
- Csak… elképesztően szép vagy. És nekem így is tetszik a hajad. – Felcsavarja a mutató ujjára az egyik tincsem, és olyan váratlanul csókol, olyan szenvedélyesen, hogy úgy érzem, a lábam alól eltűnt a föld. Egy kissé lefagyok, de aztán ugyanolyan hévvel válaszolok a támadására. Egyik keze a tarkómon van, a másikkal a derekamat markolja, én pedig pólójába kapaszkodom. Pár perc múlva lihegve válunk el, mindketten mosolyogva. Ad egy gyengéd puszit az orromra, majd megfogja a kezem, és befelé húz. Ahogy kinyitja az ajtót, megjelenik előttem Parancsnok, és egyből odafut hozzánk. Megvakargatom a fülét, amit heves farkcsapkodással reagál le. Míg Damon leveszi a kabátját, én a kosárhoz szaladok, és kiveszek egy labdát, majd eldobom. Parancsnok úgy fut utána, mintha az élete múlna rajta, majd készségesen visszahozza nekem.
- Jó kutya vagy!
- Na! Engem sosem dicsérsz… - Tetteti a megsértődést Damon. 
- Majd ha hozol nekem labdát, akkor fogom. – És mint Mr. Mókamester, lehajol a kosárba, kivesz egy piros, vinnyogó labdát, és a kezembe nyomja.
- Na, most már szeretsz, asszony? – Úgy mosolyog, mint egy ötéves, amitől teljesen megolvad a szívem. Lehet nem szeretni ezt a srácot? Nem hinném. 

***

Két hónap telt el a romantikus kiruccanás óta. A kezeim tele vannak szatyrokkal, és csak nagy vesződés árán sikerült kinyitni Damon házának ajtaját. Benyomakodom az ajtón, ledobom a cuccokat, és kifújom a hajamat az arcomból.
- Szia! Hoztam kaját, remélem éhes vagy. – Várom a választ, de nem kapok. Parancsnok sem került még elő. Nincsenek itthon? Hallom, ahogy leesik valami a földre, így rögtön keresem a zaj forrását, de nem látok semmi különöset. – Hé! Ez nem jó vicc. Merre vagy? – Ismét semmi. Befordulok a hálószobába, és meglátom Damont, ahogy a bőröndjeibe pakol. Rögtön megdermedek. Kezemmel az ajtófélfát szorongatom. Ő lassan felnéz, és kék szemeiben megbánást látok, mégis folytatja a pakolászást. Megköszörüli a torkát, és becipzározza a bőröndöt.
- Én… sajnálom. Csak… 
- Szerinted érdekelnek a kifogásaid? – Hangomon érződik a kitörni készülő sírás, vagyis inkább az a fajta bőgés, amit egy éjszakán át szokott az ember csinálni. 
- Szeretném átgondolni a dolgokat. Ez nem szakítás. De szükségem van…
- Szükséged van egy kis térre - szakítom félbe -, vagy esetleg egy kis időre, hogy átgondolhasd a dolgokat, igaz? Ismerem a dumát. Nagyon is. – Sarkon fordulok, a könnyeim végigfolynak az arcomon. Az ajtóhoz futok, kezemmel a kulcsot keresem. 
- Emma! Várj már! Hallgass meg. Kérlek. – Meztelen lába csattog a padlón, és ez arra ösztönöz, hogy gyorsabban mozogjak. Leveszem a kulcstartómról a ház kulcsát, felé dobom, majd a kabátommal a kezemben elrohanok. – Várj már meg, a kurva életbe! – Felkapja a bakancsát, és utánam fut, de engem nem érdekel. Tudhattam volna előre. Mindig pofára esek. Minden egyes alkalommal csalódok, mégsem tanulok belőle. Lihegését egész közelről hallom, én pedig már kezdek fáradni. Befordulok a sarkon, és nekimegyek rengeteg embernek, de nem érdekel. Bocsánatot sem kérek. Csak el akarok tűnni innen. A szívem felrobbant, nem hagyott mást, csakis fájdalmat. Egy kéz kapja el a csuklómat, és akárhogy próbálom kirántani magam a markából, túl erős. Maga felé ránt, így nekiütközöm kőkemény mellkasának. Először kapálózom, ütöm, ahol érem, de a sírás felülmúl mindent, és nem marad más választásom, telesírom szürke pólóját. Megpróbál átölelni, de ellököm a karját. Hátralépek, megtörlöm a szemem, aztán egy akkora pofont adok neki, hogy az én tenyeremnek is kegyetlenül fáj. Nem tűnik dühösnek, számíthatott rá. 
- Emma, egy hetet kérek. El kell intéznem pár dolgot. Aztán visszajövök érted. 
- Nem érdekelsz. Maradj is ott. Egyáltalán nem izgat, mi lesz veled. Csak soha többé ne lássalak. Értesz engem? Ne merj a szemem elé kerülni.
- Kérlek…
- Csak akkor fogunk találkozni, ha én megyek el hozzád. Ha megpróbálsz a közelembe kerülni, esküszöm neked, hogy kiheréllek. Viszl… Á, inkább hagyjuk. – Befutok a tömegbe, és még hallom, ahogy ordibál utánam, de nem állok meg. Addig akarok futni, míg a szívem megszűnik dobogni.

BlondyBo;)

2014. november 21., péntek

Baleset... de milyen? ( XXIV. fejezet )

Sziasztok!


Szégyenkezve bújok meg a sorok között. Őszintén sajnálom, 2 hónapot késtem, de... de... áh, nem keresek mentségeket. Szégyellem magam, elhanyagoltam a blogot.  Sajnálom, tényleg, de mostantól ígérem, hogy minden héten hozunk új részt! (Legrosszabb esetben 2 hetente) Remélem, nagyon kedves és mélyen tisztelt olvasóink, nem hagytatok magunkra úgy, mint mi titeket! Most viszont itt vagyok, új, friss, ropogós résszel! Még egyszer elnézést kérek, többé nem fog előfordulni! #dissapointedandreallysad


*Damon szemszöge*



Fogalma sincs, mi lehet, de nincs is időm elmondani. Miután felveszi a sisakját, és átölel hátulról, azonnal indulunk. Sosem voltam nagy törvénytisztelő. Oké, ez nem azt jelenti, hogy embert ölök meg bankot rabolok, de például sebességkorlátokat sosem tartom be. az 50-es tábla mellett is simán elhúzok 80-nal. Ha egyedül megyek, akár 100-al is, de érzem, hogy kicsit erősebben szorít, ezért lassítok. Nem akarom, hogy veszélyben érezze magát.
Egy jó 20 perc alatt kiérünk New Yorkból egy kisebb tisztáshoz, aminek a végében egy erdő kezdődik. A mező közepén egy kisház álldogál, halvány fények szűrődnek ki belőle.
- Damon, mondd már, mi van! – pattan le mögülem, leveszi a sisakját, és kétségbeesetten körbenéz. – Ennél nagyobb nyugalom csak temetőben lehet, miért vagyunk itt? Hol a baleset?
Ráérősen én is leszállok, a sisakomat az ülésre rakom átmenetileg, és vigyorogva a szemébe nézek.
- A szívem balesetezett… megszakadt, mert egész nap nem látott.
- Istenem, te állat! – üt hasba keményen – Komolyan mondom, nem vagy normális! Itt etetsz egy balesettel, és még akkor sem mondasz semmit, ha pánikolok!
Nagyon gesztikulál, csapkod a kezével. Hm… azt hiszem, tudom, hogy állítsam meg. Egyik csuklóját elkapva közel húzom magamhoz, ajkam csak éppen súrolja az övét.
- Nyugi! Tényleg hiányoztál! Olyan keveset láttalak, mióta együtt vagyunk!
- Hát, talán mert nem jársz edzésre! Miért nem jársz egyáltalán? Világbajnokságra készülünk Mr „flegma vagyok, és magára hagyom a társam”!
Nevetve megrázom a fejem, és magabiztosan megcsókolom. Ekkor már ő sem pampog, a karjaival átkulcsolja a nyakamat, a hajamba túr, teljesen ellazul és átadja magát nekem. Mennyei érzés annyi mardosódás után.
- Szeretlek, Emma! – suttogom az ajkára, az arcára simítok, próbálom az érzéseimet tettben is kimutatni.
- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt bevallom, de belezúgtam Damon Kinghtba. Abba a nagy pofádba, azokba a gyönyörű, csillogó kék szemekbe, amik titokban tudom, hogy engem vizslattak… - vigyorodik el nagyon. Ah, tisztában van a dolgokkal, nagyon is.
- Pont te beszélsz, Miss nagyszájú? Végre valami normálisra is használod, nem csak próbálsz sikertelenül alázni. – csókolom meg újra, de ellök.
- Tessék? Valami normálisra? Már bocs, de azt hiszem, én járok médiakommunikációra, szóval te csak fogjad befele!
Nevetve megrázom a fejem, rákulcsolom az ujjaimat az övéire, majd elkezdem a faház felé húzni. Mosolyra húzza ajkát, tiltakozás nélkül követ. Kinyitom az ajtót előtte, és betessékelném, ha megmozdulna. Valószínűleg a látvány taglózta le ennyire. Mindenfele rózsaszirmok, egy lámpa se ég, csak a kis mécsesek és lámpások világítják be a helyiséget. Pirosas félhomály van, a gyertyák és rózsák töltik be kellemes illattal a levegőt. Nem sürgetem, gyönyörködjön csak, addig én hátulról átölelem, és a nyakára adok egy gyengéd puszit. Minden klisés szart összeszedtem, amitől olvadoznak a lányok, szóval őszintén remélem, hogy nála is beválik.
- Damon… - suttogja elfúló hangon.
- Tetszik? – motyogom a nyakára, majd előredőlök kicsit, hogy lássak valami reakciót. Hatalmas mosollyal felém fordítja az arcát, és egy hosszú, forró csókkal ajándékoz meg.
- Annyira édes vagy, egyszerűen… nem találok szavakat, annyira szeretlek!
- Én is téged, kicsim. – döntöm a fejem az övének, és a karomat kezdi simogatni, még egy kicsit lubickolunk az érzésekben. Furcsa, nemrég szavakkal gyilkoltuk egymást, most a karjaimban megpihenve gyönyörködik az ajándékomban, én pedig szeretetteljesen ölelve magamhoz, minden rosszat a hátunk mögött hagyva. Talán ezért martuk egymást? Az elfojtott érzelmek miatt? Ennyire lett volna szükségünk, csak ki kellett volna valamelyikünk száján csúsznia annak az egyetlen egy szónak… szeretlek. Mennyi időt és energiát megspórolhattunk volna, és fel is használhattuk volna másra. Na, de most itt az alkalom rá.
- Mit szólna a kisasszony egy jó forró fürdőhöz? – csúsztatom lassan a ruhái alá a kezem, a csípőjét simogatom
- Benne vagyok! – suttogja sóhajtva, érzem, ahogy ellazul a kezeim között. Kihúzom a kezem, megfogom a kezét, majd lágyan húzom magammal a fürdőbe. Magam elé engedem, majd miután én is belépek, becsukom az ajtót. Hasonló fénypompában és illatokban úszik a helyiség, a kád teljesen tele, hab magaslik ki belőle.
- Miért nem mutattad meg hamarabb ezt az édes oldaladat, Knight? – sóhajt fel, mire nevetve mögé lépek, és adok egy puszit a vállára.
- Tudtad te pontosan. – suttogom a fülébe, majd a nyakára is adok puszit. Lassan lehúzom róla a felsőjét, lazán a földre ejtem. Így teszek minden más ruhadarabjával, gyengéden érintem a bőrét az ujjbegyeimmel. Sóhajtozik, a karomat simogatja, majd teljesen levetkőztetve áll előttem. Nem takarja el magát, még csak el sem pirul. Magabiztosan fordul felém, bízik bennem, egyenesen a szemembe néz. Én sem bírok másfele. Mintha csak hipnotizálna, levetkőzöm én is gyorsan, a szemkontaktus nem szakad meg. Huncut vigyort ejt. Feltűnik, hogy gyorsan végigsiklik rajtam a tekintete. Hát most na, nincs mit takargatnom, tisztában vagyok az előnyeimmel… előtte meg aztán főleg szívesen mutatkozom így.
- Jól van, te Adonisz, most már betolhatod magad mögém. – zökkent ki édes hangjával. Éppen belép a kádba. A kezem nyújtom, segítek neki beülni, majd belépek én is mögé. Lassan leülök, hátradőlök, végül az ölembe húzom. Jólesőn elnyúl, a víz alatt, fejét a mellkasomon pihenteti. Összekulcsolom az ujjaimat a hasán, így ölelem magamhoz, ő pedig az én ujjaimra kulcsolja az övéit felülről. Kellemes csend, semmi moraj a városból. Jól esik végre az egész így kettesben.
- Megváltoztál.
Felvonom a szemöldököm. Hogy érti ezt? Azt hittem ezt szeretné. Az érzékeny, romantikus, de rosszfiús macsót.
- Nyugi már! – pillant fel rám kuncogva, csak úgy ragyog a tekintete a boldogságtól – Nem rossz értelemben mondtam! Sosem éreztem magam ennyire elkényeztetve. Azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy mindezt te adod meg nekem! Titkon mindig reménykedtem, ahányszor csak együtt táncoltunk, mindig elvesztem azokban a gyönyörű kék szempárban. Próbáltam megfejteni, hogy mi a halálért vagy velem ilyen ellenséges… - suttogja az utolsó mondatot. Mély sóhajt veszek.
- Miss Emma Lloyd. A kék szempár epekedve figyelte minden mozdulatodat, csak a hatalmas pofája és önbecsülése miatt utálatként tükröződött a tetteiben. Életem legnagyobb baklövése volt, most már tudom. Olyan régóta figyellek, lenyűgöz a mozgásod. Az az összhang, ami közted és Nick között volt, aztán valamilyen módon, minden utálat ellenére velem is sikerült megtalálnod. Hihetetlen, lenyűgöző, szexi… nem tudom, mikor hozzád értem, az egész testem mozdult feléd, még többet akart. A tánc, amit Jess talált, a legjobb haverom nyomulása, Nick visszatérése… na, ezek még nagyobbat ütöttek. Beindultak a férfi ösztönök, magam mellett akartalak tudni, vigyázni rád és szeretni. Csak ahogy mondtam, az egóm ezt nem engedte. Annyira sajnálom, olyan sokáig tartott rájönnöm, mit kéne tennem.
Veszek egy mély sóhajt, jól esik, hogy végre kimondhattam az igazságot. Emma viszont lefagy, a kezünkre bambulva mereng el. Istenem, csak mondd, hogy nem most basztam el mindent!

HItaly:)

2014. szeptember 26., péntek

Újabb mérföldkő!

Sziasztok! :) 

Sajnálom, nem új résszel jöttem, de igyekszem nagyon! :) Szóóóval... átléptük a 10.000 oldalmegjelenítést! Ez hihetetlen, mikor elkezdtük, sokáig reménytelennek tűnt az egész, kevés néző, kevés feliratkozó, kevés komment, most meg... hihetetlen! A 19 feliratkozót meg sem merem említeni! (meg van pár díjunk is, csak lusták vagyunk megcsinálni a feladatokat... :P) Elég durva, sosem képzeltük volna! Nagyon nagyon szépen köszönjük, őszintén reméljük, hogy továbbra is követitek a két fiatal nem éppen akadálymentes életét! Így a 20. részre sikerült egymásra találniuk (sokak örömére :D), viszont továbbra sem lesz minden rózsaszín felhő meg a többi közhely... További jó olvasást kívánunk, és az újonnan idetévedőknek pedig jó szórakozást, ha elkezdik olvasni! ;)

BlondyBo HItaly

2014. szeptember 20., szombat

Egy új kezdet ( XXIII. Fejezet )

Emma szemszöge


- Nem úgy tűnt eddig, mintha tényleg csak én érdekelnélek.
- Az emberek, főleg én, tudnak rejtegetni dolgokat. Évek gyakorlata. – Kacsint egyet, majd leránt maga mellé ülő helyzetemből. Szeretnék hinni neki, de akkor mégis miért járt Ash-sel? – Figyelj! A múltat nem lehet megváltoztatni, de a jövő még rajtunk áll. Ne azon gondolkodj, mi hogy volt, hanem gondolj arra, hogy mi lesz kettőnkkel.
- Mit akarsz mondani? Mert kezdek félni, hogy túl sokat voltál Jess-szel. Nem vall rád ez a sok duma. – Vigyorgok, ő pedig játékosan megharapja a vállam.
- Akarsz a barátnőm lenni, Emma Lloyd? – A mosoly rögtön az arcomra fagy.
- Komolyan gondolod?
- A legkomolyabban.
- Igen. – Suttogom, ő pedig a számra tapasztja a száját, és addig csókol, míg már a nevem sem tudom.

Másnap Damon elvisz motorral az egyetemhez, és miközben vadul csókol, érzem, hogy az emberek megbámulnak minket.
- Hé, nyugi. Tartogasd ezt későbbre.
- De ha egyszer ennyire dögös vagy! – Egy hatalmas cuppanós puszit ad a számra, és konkrétan érzem, hogy lángol a fejem.
- Damon, egy sima póló meg farmer van rajtam.
- De ez az én pólóm. És mégiscsak jobban áll rajtad, főleg dekoltázs téren. – A szemöldökét húzogatja, mire belebokszolok a karjába. Nem csinál semmit, csak vigyorog, mint a vadalma, én meg nem bírom ki nevetés nélkül.
- Perverz egy alak vagy.
- Kár tagadni. – Egy apró puszit nyom az arcomra, amivel éreztetni akarja, hogy mennem kéne órára. Vigyorgó fejjel sarkon fordulok, és vissza sem nézek.

Két hét múlva...

A padkán ülök a próbaterem előtt, kezemmel a térdemen dobolok. Miközben Damont várom, mosolyogva gondolok arra, amikor először randira vitt.

Az utolsó simításokat végzem, amikor hallom Damon erőteljes kopogását. Beletúrok a hajamba, és az ajtóhoz szaladok. Mikor meglátom, szerintem az állam a poklot súrolja. Nem is a hatalmas csokor rózsa és a csoki a legszembetűnőbb, hanem hogy öltönyben van!  És láthatóan zavarban. A szám elé teszem a kezem, de így sem tudom elrejteni a kuncogást.
- Ne már! Ne röhögj! Komolyan akarom végigcsinálni. Megérdemelsz egy rendes randit.  – Kiegyenesedem, vigyorogva végigmérem, és miközben beszélek, visszafojtom a nevetőgörcsöm.
- Rendben. Uram. Ön… kitűnően fest.
- Köszönöm a bókot, de Ön mellett fabatkát sem érek. Gyönyörű vagy. – A kézfejemre nyom egy apró csókot, amitől egyszerre érzem magam a fellegekben és az ájulás határán. Mikor felegyenesedik, kék szemeivel fogva tart, és nem is ereszt. Nyelek egy nagyot, és kissé elvörösödöm attól, amit bennük látok.
- Mindjárt jövök, csak beleteszem egy vázába a virágot. Addig ülj le. – Kiveszem a kezéből a hatalmas csokrot, és miközben a szobában kutatok a váza után, hallom, ahogy a pultra teszi a bonbont, aztán ledobja magát a kanapéra. Az asztalra teszem a rózsákat, aztán lehuppanok Damon mellé. Ő egyből átkarolja a vállam, és egy puszit nyom a nyakamra. Ennyire boldognak még sosem láttam. Hüvelykujjával kis köröket rajzol a vállamra, és én majd felrobbanok. Megköszörülöm a torkom, és felállok.
- Menjünk, mert a végén még itthon töltenénk az estét.
- Nekem az a megoldás is tetszene. – Vigyorog, miközben rám kacsint. Damon Knight rám kacsintott! Az agyam eldobom.
- Perverz alak!

Az étteremben mindenki a mi kívánságainkat lesi. Nem tudom, mennyit fizetett ezért Damon, de van egy olyan érzésem, hogy nem is akarom. Még ajándékpezsgőt is kaptunk.
Mikor már lassan záróra volt, elvitték a tányérjainkat. Damon egy nagyot kortyol a pezsgőből, majd lassan leteszi, eközben végig engem bámul.
- Mi az?
- Van egy meglepetésem. De csak akkor adom oda, ha biztosan elfogadod.
- Nem ígérek semmit. – A tekintete az enyémbe fúródik, miközben a zsebébe nyúl, és elővesz egy kis dobozkát. Felém nyújtja, én pedig remegve nyúlok érte. Rápillantok, de nem látok rajta semmilyen érzelmet. Kinyitom a dobozt, és leesik az állam. Legelőször egy apró balettező lányt látok meg, és ahogy kihúzom, megpillantom a hozzá tartozó ezüstláncot. – Uram atyám! Ez gyönyörű! Köszönöm. – Áthajolok, és egy csókot nyomok a szájára.
- Reméltem, hogy tetszeni fog. A medált még az anyámtól kaptam, a lánc pedig új.

Álmodozásomat a motor hangja szakítja félbe. Damon megáll előttem, kapkodva leveszi a sisakját, leszáll a motorjáról, és felém nyújtja a kezét.

- Gyere, sietnünk kell.
- Mi a baj? – A szokásos köszöntés helyett csak markolom a kezét. Ha ilyen ideges, az sosem jelent jót.
- Baleset történt. Pattanj fel, mennünk kell.
- De kivel? És mikor? Mondj már valamit!

                                                                                                                                            BlondyBo ;)