Lopott tánc ( XX. fejezet )

*Damon szemszöge*

Imádom ezt a játékot. A poharak megállás nélkül fordulnak, az ötödik után már kezdem érezni, hogy a Föld tényleg forog a tengelye körül. Valamilyen oknál fogva (tényleg, fogalmam sincs miért, talán a sokéves bulizás, ki tudja) elég jól bírom az alkoholt, kezdetben rengeteg hülyeséget csináltam, egy idő után viszont már simán sikerült megtartanom a józan eszemet… de! Bizony, most jön a de. Ha jó a társaság, beindul a parti ösztön, és képes vagyok eldobni a komolyságom. Ezt igyekszem gyakran bizonyítani.

- Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk valami nagyon ütőset? – hajolok közelebb hozzá vigyorogva, hogy csak ő hallja. Egy mosolyogós biccentést kapok, és már áll is fel a helyéről. Intek a pincércsajnak, hogy írja a többihez, (igen, jártas vagyok errefele) majd a vállánál átkarolva vezetem New York kissé kintebb eső részéhez. Az ölelés csak elővigyázatosság, érzem, hogy egy cigi csikkben megakadna, és elesne, olyan részeg, de jó a kedve, ez a lényeg. Az idő lassan ellenem is kezd játszani. Mióta mennek a főúton 220-al az autók? Vagy Need For Speedbe kezdtek a hétköznapi emberek is, nem csak Aaron és Dom? A házak meg… mondja valaki, hogy rosszul látok, és nem tolja éppen Vasember elém a Stark felhőkarcolót?! Mikor is csöppentünk a Bosszúállók forgatásába? Önként és dalolva vonulok elmegyógyintézetbe, ha Thor most csapja le előttem a pörölyét! Komolyan megteszem, én magam húzom fel a kényszerzubbonyt! Oké, talán lassan azt hiszik rólam, hogy nem csak részeg vagyok, még be is szívtam.

- Damon, te is látod azt a kis kerek izét, ami Meseországba visz át, ha beleugrassz? – mutat az út közepére, ahova értetlenül kapom a fejem.

- A csatornafedőre gondolsz?

- Nem azt mondtam?

Egyszerre tör ki belőlünk a röhögés, azt hiszem rájött, milyen brutálnagy baromságot mondott.

A következő pillanatban befordulunk egy kisutcába, ahova szinte már ösztönösen megyünk. Nem más a hely, mint a mi kis próbatermünk. Emma reflexből nyitná ki az ajtót, és lépne be, az viszont tekintettel, hogy éjjel 2 van, be van zárva, így szépen lefejeli a bejáratot.

- Damon, fáj a fejem! – kapja nevetve a kezét a fájó ponthoz. Egy spontán ötlettől vezérelve egy puszit adok rá, hátha segít valamit. A mosolyból ítélve nem bánja. – Elárulnád, hogy szeretnél bejutni?

A kulcscsomóm után kutakodok, ami valamiért nincs meg. Egy normális ember ilyenkor mit csinál? Pánikolva keresi még a gatyájában is. Részeg Damon mit csinál? Egy vállvonás után könyökkel betöri a pince ablakát, majd rendesen megtisztítja a szilánkoktól.

- Öm, mit is csinálsz pontosan? Mióta lettél betörő?

- Ez nem számít betörésnek! Van ide kulcsom, csak most nincs itt. Szóval jogom is van itt tartózkodni bármikor. – csavarom egyszerűen a javamra a szálakat. Mindent meg lehet magyarázni, csak tudni kell jól. – Ne aggódj, amíg engem látsz!

Lazán bemászok az ablakon, arrébb söpröm a szilánkokat, majd segítek Emmának. Nevetve felmegyünk a próbaterembe, és már kapcsolom is a hifit.

- Mit kíván a kisasszony? Rock, pop, hip hop?

- Keringőt! Angolkeringőt!

Meglepetten felhúzom a szemöldököm, nem egy hétköznapi kérés, de miért ne? Az első szám, ami a CD-n van Milky Chance – Stolen Dance. Nem angolkeringőnek szánt zene, viszont mit számít két talajrészeg embernek? Főleg két talajrészeg táncosnak.

- Enyém lehet ez a lopott tánc? – hajolok meg előtte vigyorogva, és kinyújtom a kezem, amit nevetve elfogad. Nem vagyunk tisztában a helyzetünkkel, mégis ösztönösen állunk be a kezdőpozícióba. Annyira érzem Emmát, mintha kezdetek óta mást nem is tartottam volna a kezeim közt. Mint egy két részes puzzle, olyan könnyedén simul a karjaim közé. Derekát lazán átérem, így teljesen eltűntetem az üres légteret testeink között. Halk sóhaját mindenképp jó jelnek veszem. Ahogy kell, szépen kihúzom magam, majd elkezdem az első lépést, vezetve őt is. Ösztönösen cselekszik. Látszik, hogy azt sem tudja, merre járhat. A tudatalattija állítja be neki a szükséges csípő nyolcast, az segíti helyes sorrendbe léptetni a lábait. Remekül csinálja, hibátlan, csillagos ötös, hogy mondjam még? Zseniális!

A szám több mint öt perces, ennyi alkohol után minimum húsznak tűnik. A szédülés komoly forgássá vált, úgy pörög körülöttem minden, csodálom, hogy nem szálltam még el.

- Damon! – suttogja a nevem, miközben a fejéhez kapja a kezét kuncogva – Nem vagyok túl jól!

A dőlési szöge egyre csökken, így gyorsan utánakapok, leülök az egyik sarokban álló kanapéra, és az ölembe húzom.

- Megvagy, Lloyd? – fürkészem az arcát, ami hirtelen vált át fehérré.

- Azt hiszem… - nem. Ez lett volna a mondat vége, csakhogy a ma este elfogyasztott „finomságokat” a parketta is megízlelheti. Reflexből megfogom a haját, mint valami „BFF”, ami elég gáz, de most na. Ha már itt vagyok, vigyázok rá. Mikor már nagyjából minden kijött belőle, fáradtan, szenvedő arccal vigyorra húzza száját. – most már igen.

Egy kicsit aggódom, sok folyadékot vesztett, ráadásul nagyon bizonytalanul ül az ölemben, mintha le akarna fordulni. Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve leveszem a pólómat, kicsit megtörlöm az arcát, majd a „bűntény helyszínét” letakarom vele, hátha zavarja a szag is.

- Miért lettél hirtelen ilyen kedves velem? Vagy elrabolt egy üveg Jack Daniel’s, és a te alakodban mutatkozik előttem?

Valamilyen csoda folytán felfogta, mekkora idiótaságot mondott, így szinte egyszerre nevetünk fel.

- Nem vagy szomjas? Úgy értem vízre, még mielőtt félreértenéd.

- Nem! Olyan jó most így! – hunyja le a szemét, egy kis pihenést

remélve. Én magam sem tudom miért, de kezemet végighúzom az arcán. Tényleg fogalmam sincs, miért teszem, csak egy kis hang suttogja, hogy jó lenne. Erre mosolyogva kinyitja a szemét, és gyönyörű barna szemeivel rámnéz. 

- Csak barátok?

- Barát, aki szereti, ha ezt teszem.. – adok egy puszit az állára. Csukott szemekkel elmosolyodik, és a szám után kap. Eszem ágában sincs tiltakozni, sőt, a hajába túrva mélyítem el a csókot. Végre igazán érezhetem, hogy velem van kívül-belül. Igaz, ez csupán egy csók, mégis mindent elárul. Mohóságából levehető, hogy ő is kíván, a libabőrből ítélve ugyan annyira esik jól neki, mint nekem, ahogy beletúr a hajamba, próbál még közelebb vonni magához. Akármennyire részeg, ez a cselekedet teljesen tudatos. Talán legtöbben azt gondolnák, hogy rossz, amit teszünk, végülis én párkapcsolatba élek, és valamennyire Emma is. Viszont ebben a pillanatban minden elszáll, most érzem igazán, hogy minden rendben, kiteljesedtem.

Egy lopott éj, egy lopott tánc, egy lopott pillanat és egy lopott csók. Bárcsak így végződne az egész, viszont a jót gyakran rossz követi. Most sincs másképp. Egy idegtépő hang fészkeli be magát a fülembe. Reménykedek, hogy hamarosan csak távoli zajként fog hatni, de természetesen közvetlenül az épület előtt áll meg. Fél perc se kell, 2 rendőr ordibálva ront be. Nem fárasztják magukat holmi kölykök miatt a pisztolyrántással, egyszerűen vállon ragadnak mindkettőnket, majd beültetnek az autójukba. Remek, egy fogdában kell másnaposan felkelnem egy ilyen éjszaka után. Köszönöm, sors, hogy megint elcsesztél nekem mindent!

HItaly:)