A múlt ( XVII. Fejezet )

*Emma szemszöge*

Fázom. Összehúzom magamon a kardigánom, de így sem segít semmit. Éjszaka a város csodálatos, bár kissé félelmetes. A hatalmas házak szinte összenyomnak, a keskeny járdán nem érzem magam biztonságban, mégis megnyugtat a tudat, hogy egyedül vagyok. Régebben utáltam egymagam lenni, de most, ezekben az őrült hetekben semmi másra sem vágyom. Bakancsommal egy kis kavicsot rugdosok, mikor meghallom egy kocsi erős fékezését. Megtorpanok, még hátra is fordulok, hogy láthassam azt az ámokfutót. Ekkor látom, hogy egyenesen felém tart. Ismét fékez egy nagyot, konkrétan mellettem, és kiszáll belőle három kopasz izomagyú. Az egyik kezében még baseballütő is van. Az alacsony; bár nálam még így is magasabb; srác nekinyom a falnak, így kelletlenül érzem izmos mellkasát. Forró, olcsó sörtől bűzlő lehelete az arcomat csiklandozza. Felfordul tőle a gyomrom. Sötét szeme végigsiklik testemen, majd egy hatalmas vigyorral az arcán a fülemhez hajol.
- Három napod van, hercegnő. Kerítsd elő azt a balfaszt. Lehetőleg a pénzzel együtt. – Eltávolodik tőlem, van képe hozzá, hogy még egy kacsintást is ejtsen nekem, aztán ahogyan érkeztek, úgy tűnnek el. A könnyeim akaratlanul hullnak, míg haza nem érek.
Az ajtómhoz lépek, és épp belépnék, amikor is magától kinyílik előttem. Meglepődni sincs időm, rögtön a kezemnél fogva magához húz, és ajka máris ajkamon. Olyan puha, olyan jó! Keményen az ajtónak nyom, teljes testével hozzám simul. Egy pillanatra elhúzódok tőle, hogy tényleg elhiggyem, ő áll itt előttem.
- Nyisd ki! – Suttogja halál komolyan. Értetlenül nézek rá.
- Mi van?
- Nyisd már ki, a rohadt életbe! – Minden, ami eddig körülvett, elhalványodik. Résnyire nyitom a szemem, a nap sugarai megvakítanak, ezért a párnámat az arcomra nyomom.
- Emma, ne szórakozz már! – hallom meg ismét azt a hangot, de ez Zack hangja. Kipattanok az ágyból, az ajtóhoz futok, szélesre tárom előtte. Összevont szemöldökkel néz rám, de rögtön megnyugszik, ahogy meglát a kockás rövidnadrágomban és a tőle kapott bő pólóban.
- Zack, mégis mi az, ami nem várhatott körülbelül 2 órát?
- Most keltél? – arcán az a mosoly terjed szét, ami olyan dögössé teszi őt. Ásítok, majd biccentek egyet neki. – Nem akartalak megzavarni, de délután egy van. – Ezen meg sem lepődök. Volt már, hogy négykor keltem fel, bár előtte szépen berúgtam.
- Mi olyan fontos?
- Azt hiszem, tudom, hol van a volt pasid.
- Nem a volt pasim! Mindegy. Hogy találtad meg?
- Elmentem ma egy alkatrészért a motoromhoz, és megálltam Detroitban enni az egyik KFC-ben, és mikor a pénztárhoz értem, na mégis ki állt ott?
- Nem hiszem el, hogy eladó fiú!
- Én aztán nem venném meg. – Megütöm a karját, de így is nehezen fojtom vissza a nevetést.
- Szóltál neki?
- Igen. Azt mondtam, a szart is kiverem belőle, ha hagyja, hogy bármi bajod essék. – olyan komolyan mondja ezt, hogy egyszerűen beleremegek. Magamhoz húzom, kezeimmel szinte el sem érem tarkóját. Beletúrok a hajába, amitől rögtön ellazul, behunyja a szemét, arcát nyakam hajlatába temeti. Női logika, de bűntudatom van attól, hogy nem vele álmodtam. Fejemben ismét lejátszom azokat a pillanatokat, amiket az álmomban nem a barátommal, hanem Nick-kel töltöttem.
 Öt nap telt el. Damont kiengedték, vagy esetleg megfenyegette az orvosokat, hogy szabadulhasson. Én mindkettőt el tudom képzelni. Zack a látogatása óta nem keresett, Jess pedig folyamatosan hívogat, bármit megadna, hogy visszamenjek. Igazság szerint hiányoznak a többiek, de ezt sosem vallanám be senkinek. Hatalmas balhét csináltam, és túl büszke vagyok ahhoz, hogy csak úgy feladjam.
A kanapén ülök, kedvenc könyvemmel a kezemben üldögélek a kanapén, amikor is megszólal a csengő. Már régen ki akartam cserélni, mert olyan hangja van, mintha éppen a halál madara sivítana a fülembe. Odabotorkálok az ajtóhoz, és amikor kinyitom, egy rég nem látott arc köszön vissza rám. Elmosolyodom, amitől neki is jobb kedve lesz, de még így is látszik rajta, hogy kimerült.
- Szia, idegen.
- Szia, Nick. – intek egyet, ő pedig veszi az adást, és belép a lakásba. Míg ő körülnéz, feldolgozom a látványát. Izmos, széles vállak, ahogy a zsebébe dugja a kezét, az még a legprűdebb lányokat is tűzbe hozná, és az a formás... Megköszörülöm a torkom a gondolatmenetem megszakítására, mire ő a válla felett hátranéz rám, azzal a mosollyal, amit mindig is imádtam.
- Kérsz valamit? – Lesütöm a szemem, a konyhába mennék, ha nem állítana meg.
- Semmit. Illetve…
- Mi az? – felnézek gyönyörű szemébe, és rögtön meg is bánom, hogy megkérdeztem.
- Kellene egy hely, ahol meghúzhatom magam. Csak téged ismerlek, Jess-t meg nem akartam zavarni ezzel. – elhúzódom tőle, lefejtem az ujjait a karomról.
- Te nálam akarsz elbújni? Megőrültél? Itt fognak először keresni, hahó!
- Kérlek! Kell még egy kis idő, míg összeszedem a pénzt. Egy hét. Ennyit kérek. – El akarom zavarni, de az emberségem ismét győzedelmeskedik. A kanapé felé bökök, kihozok neki egy takarót és párnákat, majd mindent mellé dobom. Sóhajtok egyet, előtte állok, kezem a derekamon.
- Csinálok kávét, te is kérsz?
- Nem, köszö… - Ezúttal nem csengetnek, hanem ököllel verik az ajtómat. Ilyen felkapott lettem ma? Ismét odacsoszogok, résnyire kitárom az ajtómat, de rögtön be is csukom. Vagyis csuknám, ha az illető nem tette volna oda a lábát. Befurakszik, arca sápadt, de már normális szinten, kiegészítőként pedig a hatalmas vigyora ül az arcán. Beletúr a hajába, sehová nem néz, csak rám.
- Ne mondd, hogy ennyire hiányoztam.
- Miért jöttél? – háttal áll Nick-nek, így egy ideig biztos nem veszi észre. Időközben Nick védekező pozíciót vett fel, felállt, karját megfeszíti, kezét ökölbe szorítja. Idegesen figyeli Damon minden rezdülését.
- Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy jól vagy. Tudod, mióta az orosz maffia rád szabadult, nem ártana, ha néhányszor ellenőrizne valaki. Csak hogy meghaltál-e vagy sem.
- Ez szép tőled. Mint látod, teljesen jól vagyok, szóval el is mehetsz. – felnevet, és ezt a hangot bármilyen pillanatban szívesen hallgatom. Mosolyogva megdörzsöli borostás állát, majd megfordul. Innentől minden nagyon gyorsan történik. Mindketten megindulnak egymás felé. Nick be akar húzni neki, de ő elhajol, majd egy hatalmasat üt egyenesen Nick gyomrába. Köhög párat, aztán kiegyenesedik. Ismét támadásba lendül, de ezúttal sem találja el Damon-t. Egy bal horoggal sikeresen a padlóra küldi Nick-et, én pedig az eddigi dermedtségből feleszmélve futok a két fiúhoz, elrántom Damont, majd egy hatalmas pofont keverek le neki. Először csak döbbenten néz, majd kezével megérinti az érzékeny területet. Ekkor látom, hogy vérzik a keze. Majd később foglalkozok vele. Megköszörülöm a torkom, letérdelek Nick mellé, aki nyöszörög, de jól tartja magát. Segítek neki felállni, majd leültetem a kanapéra. Dühösen fordulok meg, Damon elé lépek, ujjammal a mellkasát bökdösöm beszéd közben.
- Neked elment a józan eszed? Vagy a kórházban olyan gyógyszert adtak neked, amitől megbuggyantál? Ezt mégis miért kellett? Nem hiszem el, hogy ilyen forrófejű vagy! – Eleinte türelmes volt, de most lefogja mutatóujjam, olyan közel hajol, hogy érzem az arcszeszét.
- El kell mennie. E miatt a szarzsák miatt fogsz meghalni! Ezt nem engedhetem!
- Mióta érdekel az téged, hogy mi van velem?
- Törődöm veled. – Lesüti a szemét, majd Nickre pillant. Rögtön átvált gyengédből kősziklává, még pislogni is alig van időm. Besétál a hálószobámba, majd visszatér a kezében egy baseballütővel.
Meglepetten pillantok rá, miközben ő leül a fotelembe, kényelembe helyezi magát, és úgy néz Nick-re, mintha helyben ki akarná tépni a torkát.
- Te meg mi a fenét csinálsz?
- Ha ő marad, én is maradok.
- Nálad tényleg nincs minden rendben. Először is, nem lesz semmi baj, másodszor most jöttél ki a kórházból! Menj haza és pihend ki magad.
- Nem tudnék egy percet sem máshol tölteni, amíg tudom, hogy veszélyben vagy. – Sóhajtok egyet, majd a konyha felé veszem az irányt. Kiveszek pár jeges zacskót, és egyet-egyet adok a fiúknak. Úgy érzem, hosszú hetem lesz...

BlondyBo;)