*Emma szemszöge*
A szokásos helyemen ülök, idegesen markolom
a poharam. Körbe pillantok, de még mindig nem látom azt, vagyis inkább, akit
keresek. Körülöttem mindenki boldog, önfeledt, izgatott, én meg, mondjuk ki,
egy darab szar vagyok. És annak is érzem magam. Rég visszaszívnám a
hülyeségemet, viszont Damon késik. Mégis mit képzeltem? Tudnom kellett volna,
hogy ez túl személyes dolog ahhoz, hogy csak úgy beleszóljak. Annyira még nem
ismerjük egymást. Jess kettőt tapsol, ezzel jelzi, hogy kezdetét vette a próba.
Hol van Damon? Úgy látom, nem csak én gondolok erre. Ashley egyenesen hozzám
szalad, szemöldökét összevonja, kezével a mobilja hátlapját birizgálja.
- Nem tudod, mikor jön meg Damon?
- Én? Neked kellene tudnod. Te vagy a barátnője, nem én. - Tudom, hogy bunkó vagyok, de nem tudom türtőztetni magam.
- Hé, nem miattam ment haza a múltkor.
- Én csak szeretném, ha nem tüdőrákban halna meg. - Meghúzom a poharam, aztán kidobom a legközelebbi kukában.
- Miért érdekel ez téged annyira? - Csípőre teszi a kezét, ami mindig azt jelenti, hogy elég mérges.
- Mert... mert szeretnék párt magamnak, pont. Nincs okod féltékenykedni.
- Nem is fogok. Főleg nem miattad.
- Nagyszerű. - Odasétálnék Jesshez, ha valami, pontosabban valaki nem állítana meg. Ash könyökömnél fogva visszaránt, így megint egymás előtt állunk.
- Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nem tetszik neked, hogy vele járok. És ne merj a szemembe hazudni! Láttam, hogy megfogtad a kezét a moziban. Nem vagyok hülye! Tudom, hogy odáig vagy érte, de ő foglalt. Fogd. Fel. - Arcizmai szabad életet élnek. Hezitálok egy pillanatig, mennyire ronthat a helyzetemen, ha védekezek, de nem bírom ki.
- Nekem aztán nem kéne. - Szemöldökét összehúzza, szemében egész biztos, hogy féltékenység csillan meg, és talán egy kis megbántottság is.
- Azt hittem, te más vagy. - Suttogja elhalt hangon.
- Én is, hidd el. Pontosan mióta is jártok? És még egy kérdést engedj meg. Mennyit beszéltetek, mielőtt lefeküdtetek? - Szó szerint fújtatunk. Olyan düh szikrázik közöttünk, amilyen még soha. És komolyan mondom, láttam, hogy a füléből füst jön ki.
- Ez aztán felháborító! Már te is kezded? Gratulálok, süllyedj csak lejjebb.
- Hé, minden oké? - Bill, Ash párja megfogja mindkettőnk vállát, ezzel valamelyest visszaránt a valóságba, ahol rengeteg szempár ránk mered. Pazar.
- Nincs! - kántáljuk egyszerre.
- Ha nem egy próbán lennék, még fogadnék is rátok lányok, de dolgoznotok kéne. - Jess dühösen mutogat beszéde közben, és én majdnem felröhögök. Annyira viccesen néz ki!
- Tuti én nyernék. - Nyögöm be. Mindhárman csak bámulnak rám, aztán kicsapódik a bejárati ajtó, és Damon lép be rajta. Csoszog, és vagy 3 pulcsi lehet rajta. Szemei alatt karikák húzódnak, köhögése száraz. Aha, szóval ezért jött később.
- Nem hinném. - Szólal meg Ashley, majd Damonhoz lép, kezét a vállára helyezi. Milyen édes! Boa. Damon kissé távolabb tolja magától, nehogy bármit is elkapjon. Mikor Ash ismét rám néz, szeme önelégülten csillog. Eddig miért nem vettem észre, hogy ekkora dög?
- Hé, mi van... - Ismét köhög. Ashley aggódva pillant fel rá. Mi ez? Egy elcseszett Sparks könyv? - veletek? - Fejezi be végre.
- Semmi. - Mondom nekik flegmán. Felkapom a táskám, és éppen távoznék, amikor meghallom Ash hangos suttogását.
- Csak megjött neki. Ilyenkor mindig hisztérika.
- HOGY MI VAN?! - Eléjük sétálok, mutatóujjammal a vállát bökdösöm beszéd közben. - Te normális vagy? Mi ez a duma? Te meg ne vigyorogj ezen, idióta! Ha nem cigiznél, és nem tennéd tönkre magad, akkor nem lennél a halálodon, és ez az egész nem történne most meg. Undorítóak vagytok. Csak gratulálni tudok nektek. Istenem, miért is tűröm én még ezt? Jess, elmentem. Majd jelentkezem pár hét múlva. - Az idegtől teljesen vörös a fejem, de nem érdekel. Szó szerint kitrappolok a teremből. Az ajtóból majdhogynem kitöröm az üveget, olyannyira erősen vágom be magam után. A kinti hűvös levegő egy kicsit lenyugtat, de úgy tervezem, meg sem állok hazáig. Elég nehéz volt leszoknom évekkel ezelőtt, de annyira ideges vagyok, hogy nem állom meg. Besétálok egy sarki boltba, és veszek 2 csomag ezüst Marlborot és egy öngyújtót is. Ahogy kilépek, rögtön rágyújtok. Érzem, ahogy a nikotin végigjárja a tüdőm, és legalább a felére csökken a szívverésem és az idegességem. Nem akarok ilyen állapotban haza menni, így egyetlen lehetőségem maradt: Zack. A harmadik csengésre felveszi.
- Emma? Hol vagy? Most jöttem ki a teremből. Mi történt?
- Figyelj, megmagyarázom. Tudunk most találkozni?
- Persze. Hol?
***
- Szóval a csaj bekeményített. - A lakásán vagyunk, én az egyik bárszéket foglalom el, ő pedig csapos fiúnak avanzsálva poharat töröl. Meglötyögtetem a poharamban lévő alkoholmentes koktélt, aztán rá pillantok. Tekintete minden mozdulatomat követi, és amikor a szemembe néz...Te jó ég! Szinte látom, milyen momentumok játszódnak le a fejében.
- Igen. Tudod, nem hittem volna, hogy valaha ez történik. A lányok általában azt az elvet követik, hogy "egy fiú sem állhat közénk". De ez szart sem ér. - Lehúzom az italt, majd a poharat erősen leteszem az asztalra. Zack kezét a vállamra teszi, és őszinte mosolyából érem, hogy tudja, milyen ez. Mégis, ez a mozdulat eszembe juttatja Ashley gesztusát, és egy kövér könnycsepp legördül az arcomon. Kilép a pult mögül, majd hatalmas kezeivel átkarol hátulról. Ez a kis érintés is elfeledteti velem az egész nyomorult napot. Már csak rá figyelek. Szembe fordulok vele, szorosan magamhoz húzom, és minden szenvedélyt beleadva megcsókolom.
- Nem tudod, mikor jön meg Damon?
- Én? Neked kellene tudnod. Te vagy a barátnője, nem én. - Tudom, hogy bunkó vagyok, de nem tudom türtőztetni magam.
- Hé, nem miattam ment haza a múltkor.
- Én csak szeretném, ha nem tüdőrákban halna meg. - Meghúzom a poharam, aztán kidobom a legközelebbi kukában.
- Miért érdekel ez téged annyira? - Csípőre teszi a kezét, ami mindig azt jelenti, hogy elég mérges.
- Mert... mert szeretnék párt magamnak, pont. Nincs okod féltékenykedni.
- Nem is fogok. Főleg nem miattad.
- Nagyszerű. - Odasétálnék Jesshez, ha valami, pontosabban valaki nem állítana meg. Ash könyökömnél fogva visszaránt, így megint egymás előtt állunk.
- Nem vagyok hülye. Tudom, hogy nem tetszik neked, hogy vele járok. És ne merj a szemembe hazudni! Láttam, hogy megfogtad a kezét a moziban. Nem vagyok hülye! Tudom, hogy odáig vagy érte, de ő foglalt. Fogd. Fel. - Arcizmai szabad életet élnek. Hezitálok egy pillanatig, mennyire ronthat a helyzetemen, ha védekezek, de nem bírom ki.
- Nekem aztán nem kéne. - Szemöldökét összehúzza, szemében egész biztos, hogy féltékenység csillan meg, és talán egy kis megbántottság is.
- Azt hittem, te más vagy. - Suttogja elhalt hangon.
- Én is, hidd el. Pontosan mióta is jártok? És még egy kérdést engedj meg. Mennyit beszéltetek, mielőtt lefeküdtetek? - Szó szerint fújtatunk. Olyan düh szikrázik közöttünk, amilyen még soha. És komolyan mondom, láttam, hogy a füléből füst jön ki.
- Ez aztán felháborító! Már te is kezded? Gratulálok, süllyedj csak lejjebb.
- Hé, minden oké? - Bill, Ash párja megfogja mindkettőnk vállát, ezzel valamelyest visszaránt a valóságba, ahol rengeteg szempár ránk mered. Pazar.
- Nincs! - kántáljuk egyszerre.
- Ha nem egy próbán lennék, még fogadnék is rátok lányok, de dolgoznotok kéne. - Jess dühösen mutogat beszéde közben, és én majdnem felröhögök. Annyira viccesen néz ki!
- Tuti én nyernék. - Nyögöm be. Mindhárman csak bámulnak rám, aztán kicsapódik a bejárati ajtó, és Damon lép be rajta. Csoszog, és vagy 3 pulcsi lehet rajta. Szemei alatt karikák húzódnak, köhögése száraz. Aha, szóval ezért jött később.
- Nem hinném. - Szólal meg Ashley, majd Damonhoz lép, kezét a vállára helyezi. Milyen édes! Boa. Damon kissé távolabb tolja magától, nehogy bármit is elkapjon. Mikor Ash ismét rám néz, szeme önelégülten csillog. Eddig miért nem vettem észre, hogy ekkora dög?
- Hé, mi van... - Ismét köhög. Ashley aggódva pillant fel rá. Mi ez? Egy elcseszett Sparks könyv? - veletek? - Fejezi be végre.
- Semmi. - Mondom nekik flegmán. Felkapom a táskám, és éppen távoznék, amikor meghallom Ash hangos suttogását.
- Csak megjött neki. Ilyenkor mindig hisztérika.
- HOGY MI VAN?! - Eléjük sétálok, mutatóujjammal a vállát bökdösöm beszéd közben. - Te normális vagy? Mi ez a duma? Te meg ne vigyorogj ezen, idióta! Ha nem cigiznél, és nem tennéd tönkre magad, akkor nem lennél a halálodon, és ez az egész nem történne most meg. Undorítóak vagytok. Csak gratulálni tudok nektek. Istenem, miért is tűröm én még ezt? Jess, elmentem. Majd jelentkezem pár hét múlva. - Az idegtől teljesen vörös a fejem, de nem érdekel. Szó szerint kitrappolok a teremből. Az ajtóból majdhogynem kitöröm az üveget, olyannyira erősen vágom be magam után. A kinti hűvös levegő egy kicsit lenyugtat, de úgy tervezem, meg sem állok hazáig. Elég nehéz volt leszoknom évekkel ezelőtt, de annyira ideges vagyok, hogy nem állom meg. Besétálok egy sarki boltba, és veszek 2 csomag ezüst Marlborot és egy öngyújtót is. Ahogy kilépek, rögtön rágyújtok. Érzem, ahogy a nikotin végigjárja a tüdőm, és legalább a felére csökken a szívverésem és az idegességem. Nem akarok ilyen állapotban haza menni, így egyetlen lehetőségem maradt: Zack. A harmadik csengésre felveszi.
- Emma? Hol vagy? Most jöttem ki a teremből. Mi történt?
- Figyelj, megmagyarázom. Tudunk most találkozni?
- Persze. Hol?
***
- Szóval a csaj bekeményített. - A lakásán vagyunk, én az egyik bárszéket foglalom el, ő pedig csapos fiúnak avanzsálva poharat töröl. Meglötyögtetem a poharamban lévő alkoholmentes koktélt, aztán rá pillantok. Tekintete minden mozdulatomat követi, és amikor a szemembe néz...Te jó ég! Szinte látom, milyen momentumok játszódnak le a fejében.
- Igen. Tudod, nem hittem volna, hogy valaha ez történik. A lányok általában azt az elvet követik, hogy "egy fiú sem állhat közénk". De ez szart sem ér. - Lehúzom az italt, majd a poharat erősen leteszem az asztalra. Zack kezét a vállamra teszi, és őszinte mosolyából érem, hogy tudja, milyen ez. Mégis, ez a mozdulat eszembe juttatja Ashley gesztusát, és egy kövér könnycsepp legördül az arcomon. Kilép a pult mögül, majd hatalmas kezeivel átkarol hátulról. Ez a kis érintés is elfeledteti velem az egész nyomorult napot. Már csak rá figyelek. Szembe fordulok vele, szorosan magamhoz húzom, és minden szenvedélyt beleadva megcsókolom.
Egy pillanatra lefagy, aztán készségesen reagál. Derekamnál fogva
felemel a pultra, lábaim közé furakodik, kezével beletúr a hajamba. Istenem!
Bárcsak soha nem érne véget ez a pillanat. Kezével simogat, majd egy erős
rántással felemel. Lábaim dereka köré fonom, miközben egy pillanatra sem
hagyjuk abba a csókot. Benyit a szobájába, aztán minden teketória nélkül
rázuhanunk az ágyra. Az agyam eddig bírta kikapcsolt állapotban. Megszólal a
fejemben egy vészharang, és mellkasánál fogva ellököm magamtól. Értetlenül néz
rám, mindketten zihálunk. Beletúrok a hajamba, felkönyökölök, és rá nézek.
- Én...sajnálom, de ez nekem most...
- Semmi baj. Nem kell sietnünk. - Annyira szörnyen érzem magam! Felülök, ő pedig legördül rólam. Kisietek a konyhába, felveszem a bőrdzsekim, felkapom a táskám, és kirohanok az ajtón. Hallom, ahogy a nevemen szólít, de nem állok meg. Lerohanok a lépcsőn, át az előcsarnokon, míg ki nem érek. Bárcsak elnyelne a föld!
- Én...sajnálom, de ez nekem most...
- Semmi baj. Nem kell sietnünk. - Annyira szörnyen érzem magam! Felülök, ő pedig legördül rólam. Kisietek a konyhába, felveszem a bőrdzsekim, felkapom a táskám, és kirohanok az ajtón. Hallom, ahogy a nevemen szólít, de nem állok meg. Lerohanok a lépcsőn, át az előcsarnokon, míg ki nem érek. Bárcsak elnyelne a föld!
BlondyBo;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése