Baleset... de milyen? ( XXIV. fejezet )

Sziasztok!

Szégyenkezve bújok meg a sorok között. Őszintén sajnálom, 2 hónapot késtem, de... de... áh, nem keresek mentségeket. Szégyellem magam, elhanyagoltam a blogot.  Sajnálom, tényleg, de mostantól ígérem, hogy minden héten hozunk új részt! (Legrosszabb esetben 2 hetente) Remélem, nagyon kedves és mélyen tisztelt olvasóink, nem hagytatok magunkra úgy, mint mi titeket! Most viszont itt vagyok, új, friss, ropogós résszel! Még egyszer elnézést kérek, többé nem fog előfordulni! #dissapointedandreallysad

*Damon szemszöge*

Fogalma sincs, mi lehet, de nincs is időm elmondani. Miután felveszi a sisakját, és átölel hátulról, azonnal indulunk. Sosem voltam nagy törvénytisztelő. Oké, ez nem azt jelenti, hogy embert ölök meg bankot rabolok, de például sebességkorlátokat sosem tartom be. az 50-es tábla mellett is simán elhúzok 80-nal. Ha egyedül megyek, akár 100-al is, de érzem, hogy kicsit erősebben szorít, ezért lassítok. Nem akarom, hogy veszélyben érezze magát.

Egy jó 20 perc alatt kiérünk New Yorkból egy kisebb tisztáshoz, aminek a végében egy erdő kezdődik. A mező közepén egy kisház álldogál, halvány fények szűrődnek ki belőle.

- Damon, mondd már, mi van! – pattan le mögülem, leveszi a sisakját, és kétségbeesetten körbenéz. – Ennél nagyobb nyugalom csak temetőben lehet, miért vagyunk itt? Hol a baleset?

Ráérősen én is leszállok, a sisakomat az ülésre rakom átmenetileg, és vigyorogva a szemébe nézek.

- A szívem balesetezett… megszakadt, mert egész nap nem látott.

- Istenem, te állat! – üt hasba keményen – Komolyan mondom, nem vagy normális! Itt etetsz egy balesettel, és még akkor sem mondasz semmit, ha pánikolok!

Nagyon gesztikulál, csapkod a kezével. Hm… azt hiszem, tudom, hogy állítsam meg. Egyik csuklóját elkapva közel húzom magamhoz, ajkam csak éppen súrolja az övét.

- Nyugi! Tényleg hiányoztál! Olyan keveset láttalak, mióta együtt vagyunk!

- Hát, talán mert nem jársz edzésre! Miért nem jársz egyáltalán? Világbajnokságra készülünk Mr „flegma vagyok, és magára hagyom a társam”!

Nevetve megrázom a fejem, és magabiztosan megcsókolom. Ekkor már ő sem pampog, a karjaival átkulcsolja a nyakamat, a hajamba túr, teljesen ellazul és átadja magát nekem. Mennyei érzés annyi mardosódás után.

- Szeretlek, Emma! – suttogom az ajkára, az arcára simítok, próbálom az érzéseimet tettben is kimutatni.

- Sosem hittem volna, hogy valaha ezt bevallom, de belezúgtam Damon Kinghtba. Abba a nagy pofádba, azokba a gyönyörű, csillogó kék szemekbe, amik titokban tudom, hogy engem vizslattak… - vigyorodik el nagyon. Ah, tisztában van a dolgokkal, nagyon is.

- Pont te beszélsz, Miss nagyszájú? Végre valami normálisra is használod, nem csak próbálsz sikertelenül alázni. – csókolom meg újra, de ellök.

- Tessék? Valami normálisra? Már bocs, de azt hiszem, én járok médiakommunikációra, szóval te csak fogjad befele!

Nevetve megrázom a fejem, rákulcsolom az ujjaimat az övéire, majd elkezdem a faház felé húzni. Mosolyra húzza ajkát, tiltakozás nélkül követ. Kinyitom az ajtót előtte, és betessékelném, ha megmozdulna. Valószínűleg a látvány taglózta le ennyire. Mindenfele rózsaszirmok, egy lámpa se ég, csak a kis mécsesek és lámpások világítják be a helyiséget. Pirosas félhomály van, a gyertyák és rózsák töltik be kellemes illattal a levegőt. Nem sürgetem, gyönyörködjön csak, addig én hátulról átölelem, és a nyakára adok egy gyengéd puszit. Minden klisés szart összeszedtem, amitől olvadoznak a lányok, szóval őszintén remélem, hogy nála is beválik.

- Damon… - suttogja elfúló hangon.

- Tetszik? – motyogom a nyakára, majd előredőlök kicsit, hogy lássak valami reakciót. Hatalmas mosollyal felém fordítja az arcát, és egy hosszú, forró csókkal ajándékoz meg.

- Annyira édes vagy, egyszerűen… nem találok szavakat, annyira szeretlek!

- Én is téged, kicsim. – döntöm a fejem az övének, és a karomat kezdi simogatni, még egy kicsit lubickolunk az érzésekben. Furcsa, nemrég szavakkal gyilkoltuk egymást, most a karjaimban megpihenve gyönyörködik az ajándékomban, én pedig szeretetteljesen ölelve magamhoz, minden rosszat a hátunk mögött hagyva. Talán ezért martuk egymást? Az elfojtott érzelmek miatt? Ennyire lett volna szükségünk, csak ki kellett volna valamelyikünk száján csúsznia annak az egyetlen egy szónak… szeretlek. Mennyi időt és energiát megspórolhattunk volna, és fel is használhattuk volna másra. Na, de most itt az alkalom rá.

- Mit szólna a kisasszony egy jó forró fürdőhöz? – csúsztatom lassan a ruhái alá a kezem, a csípőjét simogatom

- Benne vagyok! – suttogja sóhajtva, érzem, ahogy ellazul a kezeim között. Kihúzom a kezem, megfogom a kezét, majd lágyan húzom magammal a fürdőbe. Magam elé engedem, majd miután én is belépek, becsukom az ajtót. Hasonló fénypompában és illatokban úszik a helyiség, a kád teljesen tele, hab magaslik ki belőle.

- Miért nem mutattad meg hamarabb ezt az édes oldaladat, Knight? – sóhajt fel, mire nevetve mögé lépek, és adok egy puszit a vállára.

- Tudtad te pontosan. – suttogom a fülébe, majd a nyakára is adok puszit. Lassan lehúzom róla a felsőjét, lazán a földre ejtem. Így teszek minden más ruhadarabjával, gyengéden érintem a bőrét az ujjbegyeimmel. Sóhajtozik, a karomat simogatja, majd teljesen levetkőztetve áll előttem. Nem takarja el magát, még csak el sem pirul. Magabiztosan fordul felém, bízik bennem, egyenesen a szemembe néz. Én sem bírok másfele. Mintha csak hipnotizálna, levetkőzöm én is gyorsan, a szemkontaktus nem szakad meg. Huncut vigyort ejt. Feltűnik, hogy gyorsan végigsiklik rajtam a tekintete. Hát most na, nincs mit takargatnom, tisztában vagyok az előnyeimmel… előtte meg aztán főleg szívesen mutatkozom így.

- Jól van, te Adonisz, most már betolhatod magad mögém. – zökkent ki édes hangjával. Éppen belép a kádba. A kezem nyújtom, segítek neki beülni, majd belépek én is mögé. Lassan leülök, hátradőlök, végül az ölembe húzom. Jólesőn elnyúl, a víz alatt, fejét a mellkasomon pihenteti. Összekulcsolom az ujjaimat a hasán, így ölelem magamhoz, ő pedig az én ujjaimra kulcsolja az övéit felülről. Kellemes csend, semmi moraj a városból. Jól esik végre az egész így kettesben.

- Megváltoztál.

Felvonom a szemöldököm. Hogy érti ezt? Azt hittem ezt szeretné. Az érzékeny, romantikus, de rosszfiús macsót.

- Nyugi már! – pillant fel rám kuncogva, csak úgy ragyog a tekintete a boldogságtól – Nem rossz értelemben mondtam! Sosem éreztem magam ennyire elkényeztetve. Azt meg főleg nem gondoltam volna, hogy mindezt te adod meg nekem! Titkon mindig reménykedtem, ahányszor csak együtt táncoltunk, mindig elvesztem azokban a gyönyörű kék szempárban. Próbáltam megfejteni, hogy mi a halálért vagy velem ilyen ellenséges… - suttogja az utolsó mondatot. Mély sóhajt veszek.

- Miss Emma Lloyd. A kék szempár epekedve figyelte minden mozdulatodat, csak a hatalmas pofája és önbecsülése miatt utálatként tükröződött a tetteiben. Életem legnagyobb baklövése volt, most már tudom. Olyan régóta figyellek, lenyűgöz a mozgásod. Az az összhang, ami közted és Nick között volt, aztán valamilyen módon, minden utálat ellenére velem is sikerült megtalálnod. Hihetetlen, lenyűgöző, szexi… nem tudom, mikor hozzád értem, az egész testem mozdult feléd, még többet akart. A tánc, amit Jess talált, a legjobb haverom nyomulása, Nick visszatérése… na, ezek még nagyobbat ütöttek. Beindultak a férfi ösztönök, magam mellett akartalak tudni, vigyázni rád és szeretni. Csak ahogy mondtam, az egóm ezt nem engedte. Annyira sajnálom, olyan sokáig tartott rájönnöm, mit kéne tennem.

Veszek egy mély sóhajt, jól esik, hogy végre kimondhattam az igazságot. Emma viszont lefagy, a kezünkre bambulva mereng el. Istenem, csak mondd, hogy nem most basztam el mindent!

HItaly:)