2015. január 8., csütörtök

Rémálom a valóságban ( XXVI. fejezet )

Sziasztok! :)

Megint nagyon sokat késtem, elnézést érte! :( Most már viszont meghoztam, jó olvasást! :) (Bocsánat, kicsit unalmas lett ez a rész, és rövid is, kevés a párbeszéd... :\ )

*Damon szemszöge*

Minden előkészítve, popcorn, üdítő az asztalon. Laptop bekapcsolva, 5.1 hangfalak beizzítva, a Need For Speed már pörög a lejátszóban. Véletlenül csehre állítom a nyelvet.
- Hát, kicsim, remélem tudsz csehül. - szólok ki nevetve Emmának. Már nem hallom a hangját, pedig az előbb még telefonált. Felülök az egyébként nagyon kényelmes, félig fekvő pózomból, hogy kikukkantsak a konyhába. Se mozgolódás, se árnyék. Mi a szar, hova tűnt? Felpattanok, és bemegyek. Minden a helyén, csak ő nincs sehol. Mi az isten van itt?
- Kincsem, jó játék a bújócska, de most inkább filmezzünk! - mondom kicsit megemelve a hangom, hogy bárhonnan meghallhassa. Semmi. A konyhából az étkezőbe sietek, onnan a lenti fürdőhöz, ahova bekopogok... néma csend, csak a kopogásom visszhangzik egy kicsit.
- Emma, kérlek, ez már nem vicces!
Felrohanok az emeletre, benyitok mindenhova, még a kis beépített szekrénybe is.. egy kaszáspókon kívül semmi jele életnek. Kétségbeesetten megyek be a szobánkba, ahol... ahol nyitva van a ruhásszekrény. Idegesen a hajamba túrok, kitépem szinte a szekrény ajtaját és felforgatom a ruharengeteget. Csak pár dolog hiányzik, 1-2 felsője, pár farmer és fehérnemű, na meg a bakancsát sem látom a helyén. A kurva életbe is, mi történik? Mi ez  játék? A telefonját csörgetem, de elérhetetlen. Idegből vágom a telefonomat az ágynak, amiről visszapattanva szépen a parkettának csapódik. Nagyot reccsen a néma csöndben, de hamarosan már csak a rendezetlen, fújtató légzésem hallatszik. Jól van, Damon, nyugi! Lehet, hogy csak mosott, és éppen a kertben teregeti ki a ruhákat. Igen, csak ez lehet! Rögtön megindulok lefele a lépcsőn, halvány reményt érzek, holott pontosan tudom, hogy képtelenség az elméletem. Január elején ki frász rakná ki a jég hidegbe száradni a ruháit? Mindegy, egy próbát megér.
Kihúzom idegbeteg módjára az üvegajtót, ami a verandára vezet. Már mindkét kezemmel hátrasimítom a hajam, nagy levegőt véve nézek körbe a kertben. A száraz hideg azonnal arcon csap, a fák lombjait is intenzíven mozgatja. Minden csendes és békés, saját magamon kívül. Még Parancsnok sem ébredt fel, halál nyugodtan szundikál a házában. Az utcán teljes csend honol, ami meglepő, tekintettel, hogy New Yorkban élek.  Vagy ez egy hasonlat lenne? Egy kivetülése annak, amit éppen érzek? Magány, elhagyatottság, sötétség. Eldobtam a fáklyámat, az egyetlen fényt az életemből. Mit csináltam rosszul? Miért ment el? Felszökik az agyamban a pumpa, idegesen húzom be magam mögött az ajtót, majd szétesik az üveg. Egy halk, elfojtott pittyegést hallok meg a hálóból. Zakatoló szívvel futok fel a szobába, letérdelek a telefonom mellé, ami képernyővel lefele hevert a padlón. Remegő kézzel nyúlok érte, lassan emelem fel, próbálom felkészíteni magam, bármi is legyen, ami jött. Félúton megállok, mély sóhajt veszek, majd hirtelen fordítom magam felé. Nem... nem, ez csak egy vicc! Egy undorító, szar vicc! Lehetetlen! Ez csak egy rémálom! Ez nem lehet a valóság... Ez nem lehet a valóság? A képernyőm betört, de így is tökéletesen látom annak a fasznak a képét, aki hatalmas, levakarhatatlan vigyorral csókolja azt a lányt, akit alig pár órája még én csókoltam. Mit tettem, hogy egy drogdíler kezeiben keres menedéket? Kicsit csak nézem azt a gyönyörűséget, aki már más kezei között boldog. Elment. Itt hagyott, és egy órával később már meg is találta a vigaszát. A földhöz vágom teljes erőből a telefont, nem bírom tovább kínozni magam. A készülék újra nagyot koppan, kis szilánkok terítik be a földet. A szürke kis darabkákban látom homályosan, elsötétülve magamat. Mintha csak a lelkem vetülne ki... darabokban vagyok.

Morogva, teljes homályban ébredezem, a fejem mintha csak ólomból lenne. Furcsa, fúráshoz hasonló hangok szűrődnek be az utcáról. Az első, amit meglátok, egy Whiskeys üveg az éjjeliszekrényemen. Egyik bakancs a lábamon, másikon még zokni se, a nadrágomnak csak az egyik szára van felhúzva, a pólóm koszos és gyűrött, a kabátom a fejem alá gyűrve. Csak álmodtam? Ezek szerint még mellettem van? Nehézkesen megemelem a fejem, hogy a hátam mögé pillantsak. A helye ridegen kong az ürességtől, csak egy kis Whiskey folt tündököl a paplanon. Nyöszörögve átfordulok a hátamra, mindenem sajog a kifacsarodott testhelyzettől, ahogy elaludtam. A homlokomra szorítom a kezeimet, majd szét robban a fejem. Erősen megdörzsölöm a szemeimet, és utoljára még magam mellé pillantok. Semmi mást nem érzek az illatán kívül. Egyszerre
menne fel bennem a pumpa, törne ki belőlem a sírás és röhögnék is magamon... de erőm sincs hozzá. Lassan 2 napja nincs velem, kétségbeesetten kerestem mindenhol, de teljesen eltüntette magát előlem. Tegnap este reményvesztetten nyúltam az alkoholban dús italos üvegért, és szépen, nagy magányomban leittam magam. Elbasztam az életem, egy jelentéktelen semmiség miatt kértem időt. Hogy mi volt az? Na, mi? Az az idióta fasz, Nick. Valamit kerestem Emma telóján, talán egy új bőrdzsekit, és éppen akkor jött neki egy sms Nicktől. "Szia, gyönyörűség, szükségem lenne a segítségedre. Eljönnél a Starbucksba? Fél 3-kor találkozunk, drága! :*" Túlreagáltam? Lehetséges. Tennem kéne valamit? Tudom, hogy kellene, de Emma teljesen eltűnt. A rémálmom átszökött a valóságba. Most nincs mellettem az a személy, aki megnyugtatna, hogy ez nem így van.


HItaly:)

2 megjegyzés:

  1. Kövit!
    Sziasztok!
    A napokban találtam meg ezt a történetet és teljesen beleszerettem, remélem minél hamarabb lesz folytatás.
    Üdvözlettel Fruzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Köszönjük szépen! :) ombázom Bo-t, hogy haladjon. :D Szerintem most vagy jövőhéten fog jönni.

      Törlés