Összetörve ( XXVII. fejezet )

*Emma szemszöge*

- Hé, álomszuszék! Emm? – Egy ujjat érzek a derekamba mélyedni, majd ezután az illető az ablakhoz sétál, és széttárja azt, hogy biztosan megvakuljak. A párnát kihúzom a fejem alól és a fejemre nyomom, de ez sem használ Jess ellen. Magam előtt látom, hogy karba tett kézzel, lángoló szemekkel mered rám, de nem nagyon izgat. - Ha nem kelsz fel, rád ugrom, esküszöm a szent kávéistenre! Ó, tényleg. Elugranál kávéért?
- Az isten áldjon téged meg! Szállj le rólam. Vizsgaidőszakban nem tudok ébren maradni, tudod jól!
- Épp ezért menj el kávéért.
- Utállak. – Ha fáradt vagyok, csak morogni tudok, de mikor belenézek vidámságtól csillogó szemébe, meg úgy az egész testére, amely körül egy rózsaszín felhő kavarog… nos, csak még jobban ki akarom nyírni.
- Ezt igennek veszem! – Vigyorogva kiszambázik a szobából, majd becsapja maga után az ajtót. Fene a jókedvébe.

 Ahogy a Starbucks felé sétálok, nem tudom elcsitítani gondolataimat. Akármennyire is erősnek próbálom mutatni magam, nem megy. Mintha az álca már lehullott volna, és nem tudnám visszatenni. A gyomrom remeg, nem csak a kialakult helyzet miatt, hanem mert nem tudok semmit lenyomni a torkomon. Erre csak egy szó létezik: szerencsétlen. Mindent elrontottunk, és én ezt tudtam előre. Mégsem hallgattam az eszemre.
 Befordulok a sarkon, és hirtelen egy test a vállamat súrolja, de olyan erővel, hogy majdnem elesek. Az öltönyös fickó telefonnal a kezében bocsánatkérés nélkül tovább megy, hátra sem néz. Beképzelt majom! Elérek az ajtóhoz, lenyomom a kilincset, és ahogy felnézek, magam előtt látom az egyik rémálmom. Damon Nick pólóját szorongatja. A két srác olyan szintű gyűlölettel mered egymásra, hogy konkrétan látom, a villámokat a szemükben. A számhoz kapok, majd lassan hátrálni kezdek, hogy ne vegyenek észre, de ezzel pont az ellenkezőjét érem el. Mindketten egyszerre merednek rám, én pedig sarkon fordulok, és az ajtón átesve menekülök. Nem érek el sokáig, egy nagy tenyér kulcsolódik a karomra. Hiába próbálok kiszabadulni, nem enged. Erős lihegése túlontúl ismerős, és minél hamarabb el akarom felejteni.
- Emma, beszélhetnénk? Sajná… - Abbahagyja magyarázkodását, mikor megérzi, ahogy egyenként fejtem le magamról az ujjait.
- Nem érdekel.
- Kérlek! Meg kell ezt beszélnünk!
- Hagyd őt, te seggfej. – Nick megragadja Damon vállát, és ahogy maga felé fordítja, egy bal horoggal ajándékozza meg. Damont viszont nem kell félteni, elengedi a karomat, megragadja Nick vállait, és a térdével egyenesen az állát találja el. A járókelők mind minket néznek, és úgy érzem, csak én szégyellem magam. Ismét rohanni kezdek Jess-hez, akinél már pár napja bujkálok, de Damon megállít. Már nincs közel, mégis tisztán hallom a hangját a tömegben.
- Ha jelentek én még neked valamit, akkor gyere el 9-kor a táncterem elé! – Egy pillanatig elgondolkozom azon, hogy visszafordulhatnék, de csak megrázom a fejem, és futok tovább.

- Szia! Hozt… Mi történt? – Újságját eldobva rohan hozzám, ijedt arcán látszik, hogy nézhetek ki.

Arcomon a könnycseppek megállíthatatlanok, nem tudom abbahagyni. A hajam zilált a futástól, és nem éppen a legszebben vagyok felöltözve sem. Gyengéden támogat a kanapéig, ahova aztán leránt magával, és hagyja, hogy hozzá bújva kibőgjem magam. – Majd ha jobban leszel, meséld el, mi volt. Ha a sírós hangoddal megszólalsz, én sem bírom ki. Randira megyek, szóval ne kendd el a sminkem. - Rásózok egyet a karjára, még egy kis nevetés is kicsúszik a számon, de még így sem vagyok képes abbahagyni.
Egy órával később kelek csak fel, Jess még egy pokrócot is terített rám. Megdörgölöm vörös, duzzadt szemeimet, tekintetemmel Jesst keresem, és meg is találom őt. A pultnál épp teát készít, a mellette lévő tányérra pedig már elő is készítette a kedvenc sütimet.
- Á, ébren vagy! Csináltam zöld teát, meg még maradt muffin, szóval nem mondhatsz ezekre nemet. Mesélj anyunak. – A kezembe nyomja a teát, majd elmondom neki röviden, mi is történt. – Hát, erre nem számítottam. De miért akartak ezek ketten egy kávézóban verekedni?
- Gőzöm sincs. De nem is érdekel.
- Akkor nem is fogsz elmenni este?
- Azt hiszem, nem.

Nos, valóban. Tényleg ezt kellett volna tennem. Ehelyett a terem felé tartok, de egyáltalán nem sietek, pedig késésben vagyok. Igazából, ha komolyan gondolja, egész éjjel várnia kellene. Ha minden kis vallomása igaz volna. De már rég nem hiszek a tündérmesékben. Befordulok a sarkon, és amit legelőször pillantok meg, az Damon motorja, mellette pedig Damon, aki az út szélén ücsörög. Kíváncsi vagyok, mi lesz ebből. Veszek egy nagy levegőt, és elindulok, de valaki erősen megrántja a karomat, és a sikátorba húz.
  

                                                                                                                                               BlondyBo;)