Micsoda véletlen ( III. fejezet )

*Emma szemszöge*


Sírhatnék is e miatt a seggfej miatt, de csak azért sem adom meg neki ezt az elégtételt. Bár az egész tervem darabokra hullik, amikor rájövök, úgysem láthatja.

 A szekrényemhez lépek, kiveszem a munkaruhám és az ágyra dobom. Fintorogva nézek rá, anyám szavai járnak a fejemben: "Édesem, csak az utcalányok öltöznek olyan ruhákba, amelyekből a bőrük 50%-a látszódik. Az ilyen stílus nem való hozzád." Csak egy, az átlagosnál 5 cm-rel rövidebb szoknyát akartam venni, de rögtön kikapta a kezemből. Jellemző. Sóhajtok, felrángatom magamra a hihetetlenül szűk topot és a rövidnadrágot, felkapom a kulcsaim, majd indulok a bárba. 

 A dolgozói bejáraton keresztül megyek be. Itt legalább nincs tömeg, de az izzadt testeket és a hányásszagot kitűnően érzem itt is. Köszönök Alysonnak, akivel ma fogom húzni az igát, és elindulok az első asztalomhoz. A villogó fények na meg a nagy meleg nem éppen jó kombináció, rendesen zsong a fejem, de ki kell bírnom ezt a pár órát. Unottan lépek a részeg srácokhoz. Inkább meg sem szólalok, csak megrázom a kezemben a jegyzettömbömet, hogy felfogják, miért is vagyok itt.

- Szia, édes! Mondd, nem akarsz maradni velünk? - A szőke srác rám vigyorog, tetőtől talpig végigmér, majd füttyent egyet. A szememet forgatom, tekintetem le sem veszem a papíromról.

- Mit szeretnétek inni?

- Ha te rajta vagy az itallapon, nem is kell semmi más.

- Még egy dobásotok van. Vagy mondjátok meg, mit kértek, vagy muszáj lesz megmozgatnotok a szteroidokkal felturbózott testeteket, és magatoknak hoztok italt. Nos?

- Hé, kislány! Vigyázz a szádra! - A kissé alacsony, viszont izmos, barna hajú srác feláll, megragad a derekamnál fogva, és csókolgatni kezd a nyakamnál. Sikítok, bár ez a dübörgő zene mellett mit sem ér. Próbálom eltolni, de túl erős, nem tudok mit tenni. Hirtelen egy árnyékot látok mozogni. A srác hátra rántja az engem szorító állatot, így végre szabad vagyok. Hátrálok, nagyokat lélegzek, homályosan látok a könnyeimtől. Az idegen bevisz pár jobbost, a támadóm feje hátra hanyatlik párszor, aztán összerogy, és ájultan zuhan a padlóra. Dübörgő szívemre szorítom a kezem, mintha ezzel segítenék kitörölni a történteket vagy legalábbis lelassítani a szívverésem. A szintén barna hajú, de sokkal barátságosabbnak tűnő srác megráz a vállamnál fogva, így próbálja ráterelni a figyelmem. Sikerül is neki, majd egy zsebkendőt nyújt felém.

- Köszönöm. - Annyira halk és remegő a hangom, elvész a zajban. A srác bólint, karját átveti a vállamon, így vezet a saját asztalához. Leültet, és odanyújtja az italát.

- Nyugi, ez csak whisky. Hidd el, segíteni fog. Bízz bennem. - Bólintok, majd lehajtom az italt. Kiveszi remegő kezemből a poharat, és visszateszi az asztalra. - Amúgy Zack vagyok. Ugye nem bántott az a seggfej?

- Nem, csak... fogdosott, és annyira megijedtem. Köszönöm, hogy megmentettél.

- Zack, a hős! - Veti oda nekem az előttem ülő srác. Eddig észre sem vettem, hogy nem vagyunk egyedül. Kissé rock-emós kinézete van a kis csapatnak, de látszik rajtuk, hogy igazából sokkal több rejlik a zord külső alatt. Óvatosan felállok, és a társaság felé fordulok.

- Köszönök mindent, és azzal hálálom meg, hogy ma este a ház vendégei vagytok. - Bágyadtan rájuk mosolygok, hihetetlen vigyor ül az arcukon. Zack megrázza a vállam, aztán visszaül a helyére, és kacsint. Visszaindulnék, csakhogy neki ütközöm egy fekete pólóba bújtatott mellkasnak. Ijedten nézek fel, hátha az egyik srác jött vissza bosszút állni, helyette Damon arcába nézek, szeme veszélyesen csillog.

- Hát te mit keresel itt? Azt hittem, kislányokat nem engednek ide be.

- Én... - Meg sem tudok szólalni. Szerencsére Zack közbe szól.

- Hé, haver, ne piszkáld. Most szedtem le róla egy golyófejű izom gyárost. - Le sem veszi rólam egy ideig hideg, kék szemeit, aztán keményen néz Zackre.

- Megoldja ő maga is. - Leül, elveszi az egyik fekete hajú srác italát és lehúzza. Rám sem hederít. Zack bocsánatkérően rándít egyet a vállán, és hátulról tarkón csapja Damont. Mosolyognom kell a látványukon. Látszik, hogy régebben ismerik egymást. De ha két ember ennyire ég és föld, mint Zack és Damon, hogyan lehetnek barátok?

 Visszasétálok a pulthoz, lerakom a tálcámat az asztalra, és kisurranok az öltözőkhöz. Kell egy kis idő, hogy összeszedjem a gondolataimat. Zack kedves, segítőkész, és láthatóan sokkal közvetlenebb, mint bárki, akit ismerek. Damon más tészta. Szörnyen arrogáns, hihetetlenül bunkó, mégis valami érthetetlen okból vonzódom hozzá. Nem is, inkább vonzódnék, ha nem tudnám, milyen romlott belül.

 Hatalmasat sóhajtok, az egész térségben hallatszódik, de nem érdekel. Ösztönösen a fülem mögé simítom a hajam, és visszatérek az izzadt testek forgatagába.

BlondyBo ;)