Feledés ( VI. fejezet )

*Damon szemszöge*

Hát, ezt a mai edzést nem tudom, hogy könyveljem el. Kezdetben borzasztó, a végére pedig olyan profin ment. Saját koreográfiát kezdtünk kialakítani. Emma tényleg nagyon ügyesen táncol, ezt nem tagadom, de mégis idegesít a stílusa. Azt hiszi, innentől bárkit lenézhet, mert megnyert egy versenyt. Az már minden határon túlmegy, hogy velem is ezt teszi. Érdekes lesz ez az év.

Vége az edzésnek, és hirtelen fogalmam sincs mit kéne csinálni. Talán egy kávé jól jönne. Akkor Starbucks! Felveszem a sötétkék szövetkabátomat, – tegnap, mikor sétáltam a városban, egy részeg idióta lehányta a bőrdzsekimet – elköszönök a srácoktól, majd gyalog elindulok. November hetedike a dátum, ami az időjáráson érezhető. Hűvös van, felhős az égbolt. Lehet, el kéne menni, futni. Nincs meleg, úgysincs semmi dolgom, és már rég voltam. Zackre most nem számíthatok, gondolom, éppen nyáladzik valahol, a többiek meg vagy egyetemen lesznek, vagy nem szeretnek futni. Mindegy, egyedül legalább csak a futásra koncentrálok.

Nem telt el sok idő, már a Starbucksba vagyok. Nincs nagy sor, ahhoz képest, hogy 11 óra van. Rendelek egy Jeges Caramel Macchiatot, majd leülök egy szabad, 2 személyes asztalhoz. Előveszem az iPhoneomat, hogy szörföljek kicsit a neten. Sport hírek, egyéb hírek, Facebook… a szokásos napi rutin.

- Damon! – suttogja valaki a nevemet mögöttem. Meglepetten fordulok hátra… Ashleyhez. – Beszélhetünk?

Attól függetlenül, mert annak a személynek a legjobb barátnője, akit én nem bírok, vele még lehetek jóban.

Fejemmel az előttem álló szék felé biccentek. Reszkető kézzel húzza ki, majd leül rá. Mély levegőt vesz, próbálja visszatartani könnyeit, amit egyből észreveszek. Nem tudom, mitől ilyen ideges, de megpróbálom oldani a feszültséget.

- Hé, ne aggódj, nem a texasi láncfűrészeshez jöttél! – mosolygok rá biztatóan.

- Kérlek, ne haragudj rám! Annyira szánalmasan viselkedtem, aztán meg beégetem magamat előtted. Tényleg, nagyon sajnálom, olyan rosszul érzem magam, a kolitársaimtól már megkaptam, mekkora ribanc vagyok. Éppen egy veszekedés kellős közepéről menekültem, és megláttalak az ablakon keresztül. 

Szegény, ennyiért, így lecseszték? Jó, azt én se szeretem, ha dög részegen lefekszik egymással két ember, másnap reggel meg azt sem tudják ki a másik, viszont vele ilyen nem történt.

- Figyelj rám! – nyúltam át az asztal fölött, hogy letöröljem arcáról a könnyeket – Nem haragszok, nagyon jól éreztem magamat veled, zseniálisan táncolsz, és még annál is jobban csókolsz! Huh, kislány, rég volt részem ilyen csókban! – veszek fel egy féloldalas mosolyt, amivel sikerül megnevettetnem – Fiatal vagy, gyönyörű és független, belefér időnként néhány ilyen eset! A hibákból tanulni lehet. Te megtanultad, hogy máskor megfelelő mértékben iszol, én pedig megtanultam, hogy legközelebb is téged kell felkérnem. Keresve se találtam volna jobb partnert.

Újabb mosolyt kapok, aminek igazán örülök. Ezek szerint sikerült kicsit felvidítanom.

- Kérsz inni valamit? Meghívlak!

- Nem, köszönöm szépen, inkább megyek, nem szeretnélek zavarni. – állt fel lassan a helyéről.

- Dehogy zavarsz, úgyis egyedül töltöm a napot, legalább egy kis időre legyen mellettem valaki. – mosolygok rá szelíden.

- Egy Jeges Vanilla Latte jól esne. – viszonozza mosolyomat, visszahuppan a helyére, majd leveszi a kabátját, amit a szék támlájára terít. Intek a pincérnek, leadom a rendelést, és teljesen Ash felé fordulok. Sokat beszélgetünk, bármilyen témát felhozok, mindenben otthon van. Nagyon szimpatikus lány, kedves, vicces, jó fej, laza… igazából pont az esetem. Rég volt komolyabb kapcsolatom, de ezek után elgondolkodok rajta. Végre, fordul a szerencsém, és történik valami jó is.

Lassan másfél órája ülünk, közben elfogyott egy expresso brownie és egy mézes-mogyorós joghurt.

- Szeretsz sportolni? Olyan jól esne elmenni egyet futni.

Feláll, felveszi a kabátját.

- Már mehetünk is!

Nevetve előhúzom a pénztárcámat, kiveszek pár dolcsit, viszont meglátok néhány papírpénzt a számla mellett.

- Csak nem hagyom, hogy egyedül fizess mindet! Drága hely a Starbucks!

Megrázom a fejem, visszacsúsztatom a térfelére a pénzét, helyére lerakom a sajátomat. Elrakom a telómat, felveszem gyorsan a kabátomat, és kihúzom, mielőtt ellenkezhetne.

- Köszönöm! – pirul el édesen.

- Igazán nincs mit! Akkor, mi lenne, ha fél óra múlva találkoznánk a Central Park északi bejáratánál? Nincs messze a koli tőle, ugye?

- Nincs, jó lesz! – mosolyog rám boldogan, majd egy puszival elbúcsúzik.

***

5 perccel hamarabb érkezek, legalább ezzel vágódjak be. Hamar megjön Ash is, egy fehér melegítő fölsőben, fekete futónadrággal és edzőcipővel. Én egy kék pólót választottam, fekete melegítővel és futócipővel.

- Bemelegítésnek 2km, utána nyújtás, végül 5km?

- Csak ennyi? Damon, azt hittem többet bírsz! – vigyorog rám, és elkezd befele futni. Nagyon élvezem vele az edzést, jól bírja a tempót, így sikerül 8km-t futnunk, ráadásnak sprintversenyeket is tartunk.

- Ez jól esett! – dőlök le a fűre fáradtan, kicsit később Ash is csatlakozik.

- Kár, hogy vége. Olyan jól éreztem magamat veled, most meg mehetek vissza a balhéba.

- Megkönnyíteném egy kicsit a helyzeted, ha azt mondanám, aludj nálam?

Meglepetten tornázza fel megát ülő helyzetbe. Ezek szerint nem erre számított.

- Ezt tényleg nem fogadhatom el! Nem akarok a nyakadra mászni!

- Én kérlek meg rá! – nézek fel rá csábítón – A kutyámmal élek egy 3 szobás kertes házban, szóval nem nyomorognánk, de nem erőltetek semmit.

Hezitál, feltűnően sokat hezitál.

- Nem tudom, hogy hálálom meg neked a mai napot.

Boldogan felpattanok, kinyújtom felé a kezemet, amit ő elfogad, felhúzom és sétálva elindulunk. Út közben is beszélgetünk, elmesélem, hogy egy 5 éves dobermannom van, aki a Parancsnok névre hallgat. Amint megérkezünk, be is mutatom neki, kezdetben kicsit fél, viszont Parancsnok hamar megkedveli.

- Ha tusolni szeretnél, a lenti fürdő, ha fürdeni, akkor a fenti.

- Szerintem elég a tus, köszi! – indul el, de megtorpan. – Nincs nálam semmi.

- Törölközőt találsz a kagyló alatti szekrényben, bontatlan fogkefét a tükör mögött.

Rám mosolyog, és bemegy. Amíg bent van, én is lefürdök. Egy picit elgondolkodom. Itt van nálam egy lány, aki nagyon szimpatikus, talán többet szeretnék tőle. Hogy mondjam el neki? Honnan tudhatom, hogy ő mit akar? Istenem, Damon, mikor lettél ilyen puhapöcs? Olyan magabiztos voltál eddig, nem építettél magadnak akadályokat. Ha kívülről látnám magamat, tuti körbe röhögném az idióta fejemet. Nyerd vissza az önbizalmadat, és beszélj vele!

Kimászok a kádból, megtörölközök, felkapok egy hosszú gatyát, keresek valamit neki is, majd lemegyek. Erre nem számítottam. Egy szál törölközőben ácsorog a nappali közepén, látszik rajta, hogy zavarban van. Remélem, képes leszek uralni az érzéseimet.

- Öm... hoztam neked ruhát, szerintem ezek nem lesznek olyan nagyok.

Félénken nyúl a cuccokért, érzem nedves, meleg ujját, ahogy bőrömhöz ér. Itt szakad végleg a cérna, eldobom ruhákat, és magamhoz húzom. Először egy gyengéd puszit adok ajkára, ezzel felmérem, ő mennyire szeretné. Elhúzódok, várok valami reakciót, de semmi. Lehet, most mindent elrontottam. Vagy mégsem? Hirtelen jön, éhes és vággyal teli. Talán sosem kaptam ennél érzékibb csókot. Beletúrok a hajába, próbálom minél közelebb húzni magamhoz, ami már lehetetlen. Reszketve kapkodjuk a levegőt, érzem, ahogy forrósodik a bőrünk, minden érintésem után libabőrös lesz.

- Még mindig vissza akarsz menni? – sziszegem két csók között.

- Pofa be! – suttogja, majd a legközelebbi hálószoba felé kezd húzni.

HItaly :)