Tánc és még több ( VII. fejezet )

*Emma szemszöge*

A kávézó hangulata otthonos, kellemes. A kávé illata betölti az egész helységet, én pedig "otthon" érzem magam. Ez van, ha az ember függő. Beülünk egy eldugott kis zugba, így alig látnak minket.

- Cseles. - nyögöm ki zavaromban.

- Micsoda? - ajkát ördögien helyes mosolyra húzza. Tudja, hogy lebukott, viszont nem titkolja.

- Itt akár meg is ölhetnél, senki nem figyelne fel. Remélem, tudod, hogy nem jöhetsz el a temetésemre. - Felnevet, kezét ráhelyezi az enyémre, majd megszorítja. Érintésére válaszként bizsereg a gyomrom.

- Beöltöznék papnak, én tartanám a ceremóniát. Remélem, nem bánod. Bár, ellenkezni, azt biztos nem tudsz.

- Kösz.

- Na, ne legyél már így elkenődve. Damon zavar? Mert beszélhetek vele...

- Nem, dehogy! - tudom, hogy bunkóság félbe szakítani valakit, de újabban nagyon rászoktam - Csak nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Néha ellenséges, néha pedig egészen normális velem. - Gratula, Emm! Pont neki kell erről beszélned. Ügyes...

- Értem. Hát, én nem vagyok olyan pletyizős barátnő, hogy ezt tudjam. - Klassz. Megbántottam.

- Tudod mit? Nem érdekel. Van egy ötletem. Rúgjunk be!

- Na, ez már nekem is tetszik. Holnap?

- Holnap. - egy biztató mosolyt eresztek felé, aztán csak beszélünk, és beszélünk... Fogalmam sincs, mennyi időt töltöttünk a kávézóban, azt viszont biztosan tudom, hogy ez a srác nagyon szimpatikus. Elmesélte szerintem az egész életrajzát, majdhogynem vártam, mikor veszi elő a papírt, amiről egész végig puskázott, de semmi ilyesmi nem történt. Aztán kíméletlenül a reflektorfény elé lökött, és rengeteget kérdezett rólam. Egy ideig feszengtem, aztán teljesen ellazultam, és mint két régi jó barát beszélgettünk a nagy semmiről. Nem mellékesen még élveztem is! Annyira, hogy nem akartam haza jönni, de muszáj készülnöm a versenyre. Nagy nehezen búcsúztam el tőle, ugyanis olyan erősen szorított magához, hogy azt hittem, összeroppant. Aztán adott egy puszit, majd sarkon fordult. Én meg egész végig vigyorogtam.

Mikor hazaértem, tanultam az óráimra, aztán elindítottam egy zenét. Mindent kizártam, csak élveztem a szabadság édes ízét. Sokak szerint túl sokat görcsölök dolgokon, viszont mikor táncolok, úgy érzem, kiteljesedem. Nem kell senkinek megfelelnem, nem hallom mások szitkozódását. Csak én vagyok és a zene. Ezért csinálom ezt már évek óta. Egyfajta drog számomra. Nem akarok megválni tőle.

Hat óra van. Másoknak ez rengeteg idő a készülődéshez, nekem nagyon nem. Minden lány tudja, mit jelentenek az alábbi mondatok:

"Nincs mit felvennem."

"Fúj, ez gázul néz ki rajtam."

"Ezt anya hagyta itt?"

"Na, ez nem rossz... Persze, hogy koszos!"

"Hol van a..." és elrepül a három kerek óra. Eszeveszetten kapkodok, már éppen a simításokat végzem, amikor meghallom a csengő jelen helyzetben irritáló, gonosz hangját. Szempillaspirállal a kezemben, teljesen felöltözve, bár egyik lábamon még mindig zokniban szaladok az ajtóhoz. Zack vigyorgó képébe nézek, Rögtön érzem a hátamon felkúszó forróságot.

- Tipikus csaj. - veti nekem oda szemtelenül, majd bejön a lakásba. - Azt hiszem, itt gyakorlatilag lehetetlen a tornádó, tehát megkérdezem, hogy akkor mégis mi történt? Kiraboltak?

- Készülődtem, na.

- Csak húzlak. Egyébként nagyon dögös vagy.

- Köszönöm. - rávigyorgok, kinyújtja a karját, én pedig boldogan karolok belé.

- Most ugye hülyéskedsz? Hol a másik? - A fekete Harley Davidson előtt toporgok, kezeim összekulcsolom magam előtt. Szórakozik velem! Remélem...

- Esküszöm neked, csak ezt hoztam.

- Azt akarod, hogy meghaljak?

- Így is baleseteket fogsz okozni a kinézeteddel.

- Tudod, mit? Add nekem a sisakod.

- Még mit nem!

- Akkor én megyek is... - sarkon fordulok, magamban számolok háromig, és pontosan háromnál megszólal. Elmosolyodom, aztán komolyra váltok.

- Csak szívatlak. Gyere, pattanj fel, kislány. - Beleboxolok a karjába, majd nyúlok az eddig eldugott sisakomért, amikor visszarántja a kezét. - A-aa. Itt vannak szabályok. Nem lehet ételt felhozni.

- Nincs is nálam étel.

- De rágózol.

- Aj, menjük már. Néha fárasztó vagy.

- Mert imádom, amikor mérges vagy. - és tessék. A bokámig pirulok. Felsegíti a sisakot, aztán esetlenül felszállok. Nem is gondolkozom, csak cselekszem. Átkarolom hátulról, arcom a bőrdzsekijének nyomom, majd elfog egy furcsa biztonságérzet.  A bárok ismerős illata bejárja a levegőt, az emberek vagy részegek és boldogok, vagy vacogva várják, hogy bemehessenek. A Red Pistol igazán nívós hely, csak néhány szerencsés és igen gazdag léphet be egyáltalán a küszöbön. Zack a kezemet fogja, én pedig bűntudatosan nézek rá, amiért nekem adta a dzsekijét. Nem áll meg a sor végénél, csak biccent egyet a biztonsági őrnek, és már bent vagyunk. Copfos, rövid szoknyájú lányok szaladgálnak, én pedig csak mosolygok, hisz én is egy vagyok közülük. Egyenesen a bárpulthoz lépünk, Zack a fülembe ordít.

- Mit kérsz?

- Egy margaritát.

Int a barna, kissé kivágott felsőjű lánynak, és nem meglepő módon rögtön kiszolgálja. A kezembe adja a poharam, aztán elüldöz egy srácot, hogy egymás mellett ülhessünk. Keresztbe vetem a lábam, majd belekortyolok a hűsítő italba. Zack a sörével a kezében biccent pár haverjának, aztán felém fordul.

- Ettél ma már?

- Persze, miért?

- Csak nem akarom, hogy kidobd a taccsot rám, amikor táncolunk.

- Nem vagyok amatőr. - felhajtom a pohár tartalmát, visszateszem a pultra, aztán intek a lánynak, hogy kérek még.

 Egy órával, valamint öt itallal később kellőképpen boldogok vagyunk, majd elindulunk a táncparkett közepére. Jó, nem mondom, hogy tapsot kapunk, miközben mi, a nekünk hagyott kör közepén dirty dancing feeling-et élünk meg, csak beállunk a tömegbe, és elengedjük magunkat. A csípőm a zene ritmusára mozog, kezemmel végigsimítok a tarkómon, megemelem a hajam, behunyom a szemem. Zack megragad a derekamnál, teljesen hozzám préselődik. Mozdulatait az enyéimhez igazítja, rögtön egy hullámhosszon vagyunk. Hátat fordítok neki, hajam a jobb vállamra söpröm, érzem nyakamon az akadozó lélegzetét. Nem csak ő van így vele. Maga felé fordít, kezét összekulcsolja az enyémmel, ő pedig megpörget.

Átöleli a derekam, a szemembe néz, aztán kegyetlenül csap le ajkaimra.

Az adrenalin szintem a magasban, agyam mindent és mindenkit kizár, kivéve őt. Átölelem, így állunk egy darabig. Körülöttünk mindenki táncol, viszont senki sem figyel ránk. Egy idő után szétszakítja azt a kis összekötőpontot közöttünk, és a szemembe néz. Mindketten zihálunk.

- Azt hiszem, ez életem legjobb éjszakája. - Annyira furcsán hangzik ez a giccses-romantikus mondat a szájából, én meg nem tudom visszafojtani a nevetésem. - Mi az? - nevet, de a szeme elárulja, hogy megbántottam.

- Csak...ez annyira nem te vagy.

- Nem ismersz még olyan jól. De szeretném. - csókot nyom a homlokomra, és pont ebben a pillanatban felcsendül egy lassú szám. Mi csak állunk, egymás karjaiban, arcom a vállába fúrom, és próbáljuk elkergetni a hajnalt, ami visszahozná a valóságot.

BlondyBo ;)